Nyomtatható verzió PDF formátumban

Aggályos szerződési feltételek a könyvpiacon

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-096/2009. ügyszámon versenyfelügyeleti eljárást indított a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Bookline.hu Nyrt. ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. július 28-án versenyfelügyeleti eljárást indított a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Bookline.hu Nyrt. ellen, mert egy bejelentés szerint azok túl magas bizományosi jutalékot kötnek ki bizományosi szerződéseikben. A GVH rendelkezésére bocsátott szerződések szerint a jutalékok mértékén kívül a szerződések versenyjogilag több szempontból is aggályosnak tekinthetők, egyes kereskedők szerződései ugyanis a legnagyobb kedvezmény elvének kikötését is tartalmazzák, valamint azt is, hogy az új könyvek esetén a kereskedők 6 hónapig nem változtathatnak árat.

A versenyhatóság jelen eljárással fel kívánja tárni a kiadók és a kereskedők közötti szerződéses kapcsolatok rendszerét, illetve a könyvpiacon végzett korábbi eljárásokhoz képest a piaci szereplők helyzetében bekövetkezett változásokat. A vizsgálat emellett kiterjed arra is, hogy a felek hogyan alakítják ki a szerződéseik tartalmát, illetve a szerződések miért tartalmazzák az említett versenyjogilag kifogásolható részeket.

Az eljárás során az eljárás alá vontak bizonyítékokat terjeszthetnek elő a terjesztési megállapodás rendszereik egyes versenykorlátozó szerződéses kikötéseinek a versenyjog szerinti mentesülési feltételeknek való megfeleléséről.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak megállapítását, hogy a fent nevezett vállalkozások a jogsértést követtek el. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenytörvény szerint az eljárás befejezésének határideje 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 180 nappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. augusztus 5.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu