A nemzeti versenyhatóság online workshop keretében vitatja meg a piaci szereplőkkel az előzetes megfelelés – vagyis a versenyszabályok önkéntes követésére irányuló vállalati törekvések – témakörét.

A Gazdasági Versenyhivatal 2022. december 7-én online workshop keretében folytat párbeszédet az érintett piaci szereplőkkel az ún. előzetes versenyjogi és fogyasztóvédelmi megfelelés aktuális kérdéseiről. A workshop során a témakör érintettjei – így reklámpiaci szakemberek, gyártói érdekképviseletek és ügyvédek – osztják meg egymással tapasztalataikat.

A megfelelés (compliance) fogalma azokat a törekvéseket összegzi, amelyek a jogszabályokhoz való önkéntes igazodást, illetve azok vállalati gyakorlatba ültetését célozzák az adott cég működése során.

A megfelelési törekvések (pl. a reklámgyakorlatok jogszerűségi kontrollfolyamatait biztosító vállalati eljárásrendek és belső képzések) hozzájárulhatnak a tiszta versenyhez és ahhoz, hogy a fogyasztók tisztességes kereskedelmi gyakorlatokkal találkozhassanak a hazai piacokon. A GVH ezért számos módon – így pl. tájékoztatókkal, iránymutatásokkal, oktatóvideókkal – támogatja, versenyfelügyeleti eljárásai során pedig bírságcsökkentéssel honorálja a vállalkozások megfelelési törekvéseit.

Az önkéntes és tudatos jogkövetés belső rutinjainak kialakítása nem csupán a közérdekeket tekintve, hanem a vállalkozások számára is hasznos, hiszen lényegében valamennyi cég és egyéni vállalkozó magánjogi és hatósági jogvitáinak üzleti kockázatait csökkenteni tudja, a legkisebbektől a legnagyobbakig.

A vállalati megfelelési programok versenyhatósági eljárások során nyújtott előnyeiről itt található bővebb információ.