Mi a célunk?

Megmozgatni, aktivizálni a versenyhivatal munkájával, versenyjoggal, kartellekkel közvetlenül nem foglalkozó, ám a "közbeszéd" szintjén azok iránt érdeklődő közönséget. A pályázaton keresztül szeretnénk új, az eddig megszokott hivatalos megközelítésen túlmutató, attól eltérő szempontok szerinti látásmóddal találkozni.

Mit várunk és kitől?

Két kategóriában várjuk a 18. életévüket betöltött professzionális és amatőr alkotók munkáit.

Az I. kategóriában maximum két perces, bármilyen kép- és hanghordozóra rögzített kisfilmet várunk, mely lehet animáció, bábfilm, rajzfilm stb. A kisfilm témája a tiltott versenykorlátozó megállapodások, azaz a kartellek bemutatása az átlagember számára. A pályázók szabadon választhatják meg milyen irányból közelítik meg a témát, így készülhet a film például a kartellek jogsértő jellegének bemutatásáról vagy éppen a velük szembeni fellépés lehetőségeiről, annak nehézségeiről.

A kartellekről és azok feltárásának lehetőségeiről háttérinformációk találhatók a www.gvh.hu/ Kisfilm- és logópályázat/Háttérinformációk elérhetőségen.

A II. kategóriában a Gazdasági Versenyhivatal számára készített logó-terveket várunk.

A logónak tükröznie a Gazdasági Versenyhivatal alábbi jellemzőit:

  • függetlenség, Országgyűlés alá rendeltség;

  • nemzetközileg is elismert magas színvonalú szakmai munka;

  • a fogyasztók érdekeinek védelme;

  • korszerű hivatali működés, ügyfélorientált szemlélet.

A logó a hivatal arculatának alapját képezi, az megjelenik a Gazdasági Versenyhivatal hivatalos honlapján túl többek között kiadványain, hivatalos levelezéseiben.

A pályázók a Gazdasági Versenyhivatalról és munkájáról a www.gvh.hu honlapon tájékozódhatnak.

Az I. kategóriában (kisfilm) egy természetes személy vagy egy alkotócsoport maximum két pályaművel jelentkezhet.

A II. kategóriában (logó) egy természetes személy vagy egy alkotócsoport maximum hat pályaművel jelentkezhet. E kategóriában egy pályamű egy álló és egy fekvő emblémát kell, hogy magában foglaljon.

Meddig és milyen formában várjuk a pályaműveket?

A kisfilmeket AVI, MPEG vagy MOV formátumban, a logóterveket egy példányban papíron, színes és fekete-fehér nyomtatott formában, valamint elektronikusan eps, pdf, jpg, tif formátumban DVD-n kérjük eljuttatni a Gazdasági Versenyhivatal 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. szám alatti címére 2011. április 15. 14.00 óráig . A pályázat benyújtásának időpontja a pályázati anyag Gazdasági Versenyhivatalba történő eljuttatásának ideje.

A határidő után érkezett pályamunkákat nem tudjuk elfogadni.

A pályaműveket "GVH kisfilmpályázat/GVH logópályázat" jeligével ellátott borítékban várjuk, amely tartalmazza a) a jelen pályázati kiírásban foglaltak elfogadását igazoló nyilatkozatot b) a pályázó nevét, e-mail címét, postai elérhetőségét és telefonszámát és c) természetesen magát a pályázati munkát.

Mikor érvénytelen a pályázat?

Ha nem a kiírásban meghatározott határidőn belül és formában érkezik be, illetve nem felel meg a kiírásban meghatározott feltételeknek.

Miért érdemes pályázni?

Az I. kategória első három helyezettjének díja bruttó 800.000-800.000 forint, míg a II. kategória első helyezettje bruttó 300.000 forint díjazásban részesül. A díj összege pályázónkként (legyen szó akár egyénről, akár csoportról) értendő.

Szerzői jogok és nyilvánosság

A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy pályaművét a Gazdasági Versenyhivatal nyilvánosságra hozza és ezáltal bárki számára ismertté tegye, egyben kijelenti, hogy a nyilvánosságra hozatalt harmadik személy joga nem akadályozza vagy korlátozza, illetve az nem sérti harmadik személy jogait. A pályázó hozzájárul továbbá ahhoz, hogy amennyiben alkotása díjazott lesz, azon a Gazdasági Versenyhivatal kizárólagos felhasználási jogot szerez korlátlan időbeli és területi hatállyal.

Eredményhirdetés

2011 első félévében Magyarország látja el az Európai Unió elnöki feladatait. Az elnökséget betöltő ország versenyhatósága hagyományosan megrendezi a "Competition Day" nevű rendezvényt. Ez alkalomból a Gazdasági Versenyhivatal 2011. május 30-án Budapesten rendezi meg konferenciáját, melyen hirdeti ki a pályázat eredményét és adja át a díjakat.

Egyéb

A Gazdasági Versenyhivatal a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja, nem küldi vissza, felelősséget e tekintetben nem vállal.

Budapest, 2010. december 20.