A Gazdasági Versenyhivatal a hatósági eljárásnak nem minősülő legjobb gyakorlatairól, illetve azon jogalkalmazási gyakorlatairól, amelyek közlemény szintű közzétételéhez kiforrottabb tapasztalat lenne szükséges, tájékoztatást nyújt az érdekeltek számára. Ez utóbbi kategóriában a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan várja az érdekeltek észrevételeit a tajekoztatok@gvh.hu címen.

A Gazdasági Versenyhivatal 2020-ban felülvizsgálta az üzleti titok kezelésével és a titokmentes iratok benyújtásával kapcsolatos tájékoztatót. A felülvizsgálat eredményeként kisebb pontosítások történtek a tájékoztató szövegében, emellett a tájékoztató kiegészült két további esetkör megjelölésével annak kapcsán, hogy mely információ nem minősülhet jellemzően üzleti titoknak. Új elem, hogy a tájékoztató tartalmaz egy táblázatos formátumú sablont, ami megkönnyítheti az üzleti titkot tartalmazó adatok azonosítását, megjelölését, indoklását és így azok üzleti titokként való kezelését. A tájékoztató pontosításával és a sablon kidolgozásával a Gazdasági Versenyhivatal segíteni kívánja az adatot szolgáltatókat, különösen a kevesebb eljárásjogi gyakorlattal rendelkezőket abban, hogyan érdemes az üzleti titok nyilatkozatokat megtenni. A sablon használata a Gazdasági Versenyhivatal szempontjából is egyszerűsítheti a további adatkezeléssel kapcsolatos munkát.

A Gazdasági Versenyhivatal által közzétett tájékoztatók
2023 Tájékoztató a Tpvt. szerinti felszólító levélről
2023 Tájékoztató a személyes adatok kezeléséről a Gazdasági Versenyhivatal előtti eljárások során
2022 Tájékoztató az influenszer marketingről
2022 Tájékoztató a Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködési lehetőségekről és azok előnyeiről
2022 Tájékoztató az ügyfelek iratbetekintési jogának a versenyfelügyeleti eljárás versenytanácsi szakaszában való gyakorlásáról
2022 Tájékoztató a Versenytanács tárgyalásairól
2020 Tájékoztató az üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatokról és a titokmentes iratok benyújtásáról
2020 Zöld marketing – A Gazdasági Versenyhivatal tanácsai vállalkozásoknak
2020 Tájékoztató a gyermekeknek szóló reklámokról
2019 Tájékoztató a Gazdasági Versenyhivatal előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatásaihoz
2018 Tájékoztató a Gazdasági Versenyhivatal egyes eljárásaiban alkalmazandó kapcsolattartási módokról
2018 Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről

Archívum