Vj-22/1997/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Haszonitsné dr. Ádám Mária ügyvéd (1134 Budapest, Huba u. 10.) által képviselt Fővárosi Autópiac Kft. (1190 Budapest, Nagykőrősi út 162.) eljárás alá vont ellen gazdasági erőfölénnyel történt visszaélés megállapítására indult eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.
E határozat felülvizsgálatát -- a kézhezvételt követő 30 napon belül - a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

A Versenytanács a lefolytatott bizonyítási eljárás, az eljárás alá vont előadása, az általa becsatolt okiratok és a vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg.
Az eljárás alá vont 1990-ben ajánlatot tett közzé az Autópiac területén lévő konténerépületek bérbevételi lehetőségére. A bérleti szerződéseket 5 éves időtartamra kötötték, egyszeri használati díjként 500.000.- Ft-ot kellett befizetni, ez után pedig 500.- Ft/m2/hó + ÁFA bérleti díjat. A bérleti díjak emelési mértékét, az előző évi hivatalos inflációs rátához kötötték. A bérleti díj összegét az eljárás alá vont Kft. taggyűlése állapította meg. A vizsgálati jelentés megállapítása szerint az 1991. május 1-i kezdő időpontot követő 5 évben az érvényes szerződéseknek megfelelően a díjak követték az évenkénti fogyasztói árindex változásokat. Az eljárás alá vont taggyűlése 1995. szeptember 13-án tárgyalt a bérleti díjakról, két lehetőséget ajánlott. Ha a régi bérlő ismételten befizet 500.000.- Ft használatbavételi díjat, megkötik vele az 5 évre szóló határozott idejű bérleti szerződést, havi 2.000.- Ft/m2/hó + ÁFA bérlati díjjal. Ha a bérlő nem kívánja a használatbavételi díjat megfizetni, akkor határozatlan idejű szerződést kötnek vele három hónapos felmondási idővel, ekkor a bérleti díj havi összege 3.000.- Ft/m2/hó + ÁFA. A tényleges inflációs emelkedés következtében 1995-ben a bérlők 1.200.- Ft/m2/hó + ÁFA bérleti díjat fizettek.

A vizsgálat megállapítása szerint az eljárás alá vont üzemelteti Budapest területén a legnagyobb autópiacot, ezen kívül található még egy autópiac a Budaörsi úton lévő FLÓRACOOP területén, amely valójában virágpiac, ennek egy kisebb területét biztosítják autók forgalmazására. A Versenytanács álláspontja az, hogy az eljárás alá vont a területén büfét üzemeltető vállalkozásokkal szemben nincs gazdasági erőfölényben, tekintettel arra, hogy hasonló vásár, piac, csarnok Budapest területén igen nagy számban található, ahol hasonló körülmények között lehetséges büfét üzemeltetni. A büfét üzemeltető vállalkozók szabadon dönthettek arról, hogy az eljárás alá vonttal területén kívánnak-e büfét üzemeltetni. Azok a vállalkozók, akik 5 évig üzemeltették a büfét választhattak, hogy újabb 5 éves szerződést kötnek-e a megváltozott feltételekkel, vagy máshol bérelnek területet büfé üzemeltetésére. Az eljárás alá vont időközben a területet rendezte, utakat épített, növelte a komfortot, jelentős értéket fektetett be a terület ellátottságának javítására.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban Tpvt.) 21. §-a tartalmazza a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát. A Tpvt. 22. §-a rendelkezik arról, hogy kit kell gazdasági erőfölényben lévőnek tekinteni az érintett piacon. Jelen esetben az érintett piac a Budapest területén működő büfék piaca, amely magába foglalja a csarnokok, piacok, pályaudvarok, sportlétesítmények, stb. területén működő büféket is, ezen a piacon az eljárás alá vont nincs gazdasági erőfölényben, így azzal vissza sem élhetett. Ezért a Versenytanács az eljárást a Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján megszüntette.

A jogorvoslatról a Tpvt. 83. §-a rendelkezik.

Budapest, 1997. július 3.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika