Vj-23/1997/7

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Udvardi György ügyvéd által képviselt Danubius Thermál Hotel Hélia (1134 Budapest, Kárpát u. 62-64.) eljárás alá vont ellen gazdasági erőfölénnyel történt visszaélés megállapítására indult eljárásban meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát - a kézbesítést követő 30 napon belül - a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetben lehet kérni.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a lefolytatott bizonyítási eljárás, az eljárás alá vont előadása és a vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg. Az eljárás alá vont a szállodához tartozó uszodarészleget 1996. december 9-15. között felújítás miatt bezárta. Ezen időszak alatt a jegyeladást és a bérlet árusítást szüneteltette. A részleg teljes személyzete ezen idő alatt szabadságon volt. Az uszodarészleg használatára kiadott bérletek a kiváltás napjától egy évig érvényesek. A vizsgálat feltárta, hogy az uszodarészleg szüneteltetése alatt három bérlet került kiadásra, ugyanakkor volt jelentkező bérletvásárlásra, akinek a bérlet kiadását megtagadták. Az eljárás alá vont magas színvonalú kombinált fürdőszolgáltatást nyújt, melyhez a vizet a Margit-szigeti Magda forrásból kapja. A szálloda négycsillagos, a területén található uszodarészleg a szálló vendégei számára ingyenesen igénybevehető. Az eljárás alá vont évente felülvizsgálja az uszodaszolgáltatása díját. A díjemelést az igazgató egy személyben dönti el, mely általában egybeesik a felújítás időpontjával. Kialakult gyakorlatuk szerint az uszodarészleg bezárása előtt három héttel tájékoztatót tesznek ki jól látható helyen, melyen jelzik, hogy az uszoda zárva lesz. A bérletek igénylése jelentkezési lap, formanyomtatvány felhasználásával történik, amely a recepción, illetve az uszoda diszpécserpultjánál kapható. Ennek kitöltése után néhány napig várni kell - mivel nyomdában készülnek a bérletek - a bérlet elkészülésére. A bérletek naptári évre szólnak, a bezárási idővel a bérlet használati idejét mindig meghosszabbítják.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint gazdasági erőfölényben van, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek, és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. A Versenytanács álláspontja szerint az eljárás alá vont az uszodát igénybe vevőkkel szemben erőfölényes pozícióban van a fenti rendelkezés alapján. Ezért abban a kérdésben kellett a Versenytanácsnak állást foglalnia, hogy visszaélt-e az eljárás alá vont az erőfölényes helyzetével. Az eljárás alá vont által kialakított rendszer, amely szerint az uszoda felújítás miatt minden évben rendszeresen egy bizonyos időpontban zárva tart, indokoltnak tekinthető, ugyanúgy nem marasztalható el az eljárás alá vont szolgáltatási díjainak emeléséért sem. A Versenytanács úgy látja, hogy nem az eljárás alá vont által kialakított bérletvásárlási rendszer, hanem egyes munkavállalói ismerettségi köre, kapcsolatai alapján került sor arra, hogy a bérletvásárlás szüneteltetési ideje alatt három bérlet kiadásra került. Mindezek alapján nem talált a Versenytanács visszaélésszerű magatartás az eljárás alá vont részéről, ezért az eljárást megszüntette.

A jogorvoslatra vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. §-án alapul.

Budapest, 1997. május 26.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Györffy István sk.
Ágoston Marika