Vj-40/1997/22

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a dr. Csepi Lajos elnök-vezérigazgató és dr. Kovács Kálmán vezérigazgató-helyettes által képviselt OTP-Lakástakarékpénztár Rt. (1052 Budapest, Deák F. út 7-9.) eljárás alá vont vállalkozás ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző tevékenység miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indoklás

A lakáscélok saját erőből történő megvalósítását szolgáló, állami támogatást élvező előtakarékosság intézményét az 1997. január 1. napján hatálybalépett 1996. évi CXIII. törvény (Ltv.) vezette be.
A lakosságnak nyújtható új szolgáltatás bonyolítására a törvény a lakás-takarékpénztárakat jogosította fel, melyek alapításához az 1996. évi CXII. törvény (Hit.) rendelkezései értelmében az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) engedélye szükséges. Ugyancsak a Felügyelet engedélyére van szükség ahhoz, hogy a megalakult lakás-takarékpénztárak működésüket megkezdhessék (Ltv. 3. §. (6) bekezdés).

Az OTP Bank Rt. által egyszemélyes részvénytársaság alapítására készített - 1996. november 16-án kelt - alapító-okirat 2.2. pontja értelmében az eljárás alá vont OTP Lakástakarékpénztár Rt. (a továbbiakban: OTP Ltp. Rt.) alapításának időpontjaként a Felügyelet alapítást engedélyező jogerős határozatának napját követő első munkanap lett meghatározva.
Az Ltp. Rt. alapítására a Felügyelet 1997. március 14-én jogerős határozatával adott engedélyt.
Fenti időpontig az Ltp. Rt. tevékenységének előkészítésével az OTP Bank Rt-n belül ezen célra szervezett OTP Lakástakarékpénztár Előkészítő Csoport foglalkozott, melynek személyi állománya utóbb a megalakult OTP Ltp. Rt-nél lett foglalkoztatva.
Az Ltp. Rt. cégbejegyzése iránti kérelem 1996. március 15-én lett benyújtva, míg a működéséhez szükséges felügyeleti engedélyt 1997. május 15-én kapta meg.

Az OTP Ltp. Rt. tevékenységével kapcsolatban azzal összefüggésben indult vizsgálat, hogy olyan szolgáltatást kínált, mely még nem állt a fogyasztók rendelkezésére, illetve a tevékenység fogyasztók számára lényeges tulajdonságai még - a jogszabályi háttér részbeni hiánya folytán - nem voltak ismerhetőek.

A vizsgálat által feltárt adatokból a Versenytanács megállapította, hogy a vizsgálat tárgyává tett, 1996. szeptemberétől 1997. márciusáig folytatott reklámtevékenység, az OTP Ltp. Rt. alapítását megelőzően folyt. A reklámozás, mint piaci tevékenység folytatása az OTP Ltp. Rt. alapítója, az OTP Bank Rt. piaci tevékenységéhez kapcsolódott, így az alapító esetleges jogsértő magatartásával kapcsolatban a megalapított OTP Ltp. Rt-vel szemben érdemi döntést hozni nem lehetett.
Fentiekre figyelemmel a Versenytanács az eljárást az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 53. § (3) bekezdése alapján megszüntette, mivel a versenyfelügyeleti eljárás - a beszerzett iratokból megállapíthatóan - nem a megfelelő ügyfél ellen indult.
Az eljárás alá vont vállalkozással szemben érdemi döntés annak ellenére sem volt hozható, hogy az alapító OTP Bank Rt-ben a Lakástakarékpénztár majdani tevékenységével ugyanazon személyi állomány foglalkozott, amely részben jelenleg az OTP Ltp. Rt-nél dolgozik, ugyanis a reklámtevékenység szervezetését az OTP Bank Rt. alkalmazottjaiként, annak megrendelése és anyagi hozzájárulása mellett folytatták.

A Tpvt. 53. § (3) bekezdése szerint az esetben, ha a versenyfelügyeleti eljárás nem megfelelő ügyfél ellen indul, az eljárás megszüntetésén túl sor kerülhet a vizsgáló, vagy az eljáró versenytanács által a megfelelő ügyfél eljárásba történő bevonására, az előző ügyfél egyidejű elbocsátásával.

Fentiek folytán a Versenytanács mérlegelte azt is, hogy - a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének egyidejű alkalmazásával - indokolt-e az alapító, vagyis az OTP Bank Rt. eljárásba vonása.
Fentiek érdekében tényként állapította meg, hogy a Lakástakarékpénztárak tevékenységét meghatározó Ltv.-n túli jogszabályok, így a lakáselőtakarékosság állami támogatásáról szóló 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 1997. január 1. napján, míg a Lakástakarékpénztárak Általános Szerződési Feltételeiről szóló 47/1997. (III.12.) Korm. rendelet 1997. március második felében lépett hatályba, így bármely vállalkozás csak fenti jogszabályok rendelkezéseinek pontos ismeretében lehetett abban a helyzetben, hogy szolgáltatásának a fogyasztók szempontjából lényeges tulajdonságairól a fogyasztókat tájékoztassa.

Megállapította azt is, hogy az OTP Bank Rt. az általa alapítandó Lakástakarékpénztár szolgáltatásaira ún. bevezető reklámozást folytatott, melynek kapcsán közölt olyan - a később megkötendő szerződések kötelező tartalmi elemeire vonatkozó - tájékoztatásokat is, melyeket a reklámok, tájékoztatások időpontjában még nem is ismerhetett, figyelemmel arra, hogy a jogalkotói tevékenység részben, vagy egészben még folyamatban volt. Ilyen közlés volt például a Lakástakarékpénztárakra is kötelező Általános Szerződési Feltételek részletes szabályaiban meghatározott lakáskölcsönarány, melyre nézve egyes reklámok (logós ügyfél-tájékoztató, a Népszabadságban, illetve a Magyar Hírlapban megjelent reklámszöveg) a szerződéses összeg 50 %-ánál magasabb kölcsönszázalékot jelöltek meg.

Fentieket előrebocsátva és figyelembevéve a Versenytanács mégis úgy látta, hogy az OTP Bank Rt. eljárásba vonása nem indokolt, mivel időközben a hatálybalépett jogszabályok alapján az OTP Ltp. Rt., mint önálló piaci szereplő működését megkezdte, így a jogsértés elvi megállapításán túl a magatartás folytatásától való eltiltásra már nem kerülhetett volna sor.
Figyelembe vette a Versenytanács azt is, hogy az OTP-Csoport új vállalkozásának piacralépésével kapcsolatosan gazdaságilag egyébként indokoltan folytatott bevezető reklámozásban az OTP Bank Rt. reklámanyagaiban a leendő ügyfeleket további tájékozódásra hívta fel a majdan megkötendő ügylet jellegéhez igazodóan (ügyfél-tájékoztatók, újsághirdetések, Direct Mail reklámozási forma), úgy, hogy a tájékozódás címzettje az OTP Bank Rt. Lakástakarékpénztár előkészítő munkacsoportja volt.
Részletes reklámanyagaiban pedig, így például az újsághirdetésekben, azzal közölte információit, hogy a törvény várható hatálybalépését követően áll készen arra az OTP Bank Rt., hogy létrehozza az OTP Ltp. Rt-t. Az újsághirdetések, az OTP fiókokban és a Postahivatalokban terjesztett ügyfél-tájékoztatók közölték azt is, hogy még csak a törvényi előírások tervezete áll rendelkezésre, utóbbiak azzal, hogy a Lakástakarékpénztár, melyet az OTP Bank Rt. létre kíván hozni csak a Felügyelet engedélyének birtokában fogja megkezdeni működését.
A tájékoztatás előkészítő jellege a fogyasztók által megismerhető volt, az ugyancsak az OTP Bank Rt. által terjesztett "BANKO OTP" című újságból is, amely jelezte, hogy a Lakástakarékpénztárak működésével kapcsolatban további jogszabályi rendelkezések várhatók, illetve a lakás-takarékpénztári szerződések tervezetei állnak csak rendelkezésre.
Fenti szempontokat figyelembevéve a Versenytanács - előrebocsátva azt, hogy nem helyes az a vállalkozói magatartás, ami pontos információk hiányában közöl mégha fenti formában is konkrét adatokat egy leendő szolgáltatásról - mérlegelési körében úgy döntött, hogy az OTP Bank Rt. vizsgálat tárgyává tett reklámtevékenysége, mely magára, mint az OTP Bank-csoport tagjára nézve is adott tájékoztatást, nem indokolja az OTP Bank Rt-vel szembeni versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását, mivel a gazdasági versenyben az ésszerű fogyasztó döntési szabadságát oly mértékben nem korlátozta, hogy ennek folytán a megalapított OTP Ltp. Rt. a gazdasági versenyben előnyhöz juthatott volna a fogyasztók megtévesztése révén.

Budapest, 1997. június 24.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika