Vj-56/1997/29

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Magyar István ügyvéd (1055 Budapest, Markó u. 7.) által képviselt MEDI-LINE Bt. (1055 Budapest, Balassi Bálint u. 2/b.) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók megtévesztésének megállapítására indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból indított eljárást a MEDI-LINE Bt. ellen mivel észlelte, hogy az általa forgalomba hozott AMINOERG gél csomagolódobozán és a dobozban elhelyezett külön tájékoztatón a szer eltarthatóságának körülményeit nem azonosan tüntették fel.

A Versenytanács az 1997. július 22-én tartott tárgyaláson elrendelte az eljárás szünetelését 6 hónapra, mivel az eljárás alá vont vállalta, hogy az OGYI 0756/50/95. számú határozatában leírt lejárati idő és tárolási körülmények elnevezésű szövegek szó szerint fel fogja tüntetni a gél dobozán is.

A lefolytatott utóvizsgálat megállapította, hogy az eljárás alá vont teljesítette vállalt kötelezettségét és az eljárás megszüntetését javasolta.

Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 76. § (3) bekezdés c) pontja alapján a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1998. február 26.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Bodócsi András sk.
Ágoston Marika