Vj-145/1997/18

A dr. Köteles György ügyvéd (Köteles Ügyvédi Iroda 1115 Budapest, Ménesi u. 35.) által képviselt

- Agrograin Kereskedelmi Rt I. rendű; valamint
- Cerinvest - Z Kft II. rendű

kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy az Agrograin Kereskedelmi Rt és a Cerinvest-Z Kft közösen irányítását szerezzen a Zalagabona Rt felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítésétől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

Az összefonódás

1.) Az I. rendű kérelmező Agrogin Kereskedelmi Rt (a továbbiakban: Agrogin Rt) tőkeemeléssel, mig a II. rendű kérelmező Cerinvest-Z Kft részvényvásárlással megszerezte a Zalagabona Rt részvényeinek 27,54; illetve 36,96 százalékát, amelyhez - mint, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt) 23.§ (1) bekezdés b.) pontja szerinti közös irányításszerzéshez - a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján engedélyt kértek a Gazdasági Versenyhivataltól.

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

2.) A Cerinvest-Z Kft három természetes személy tulajdonában van, akik együttesen az Agrograin Rt részvényeinek 43,4 százalékával rendelkeznek, és ők töltik be annak vezérigazgatói, továbbá kereskedelmi vezérigazgatóhelyettesi és gazdasági vezérigazgatóhelyettesi posztja és tagjai az igazgatóságnak.

3.) Az Agrograin Rt 1994. április 1-jén alakult, fő tevékenysége mezőgazdasági termékek - azon belül gabonatermékek és fehérjetakarmányok - nagykereskedelme és külkereskedelme, 1996. évi nettó árbevétele 17,1 Milliárd forint volt.

4.) Az Agrograin Rt az üzletrészek, illetve a szavazati jogok többségével rendelkezik a Gazdagro Kft és a Tényő Kft esetében, amelyek ügynöki tevékenységet folytatnak, és 1996. évi nettó árbevételük 3,5 illetve 1,5 millió forint volt.

5.) Az Agrograin Rt rendelkezik a Dél-Dunántúli Gabona Rt részvényeinek 21,65 százalékával, továbbá a jelenlegi tulajdonosokkal kötött opciós szerződés alapján 1999. március 12-et követően megvásárolhatja a vállalkozás részvényeinek további 38,11 százalékát. A Dél-Dunántúli Gabona Rt tevékenységi köre: malomipari termékek és takarmánykeverékek gyártása forgalmazása, 1996. évi nettó árbevétele 5,6 Milliárd forint volt.

6.) Az irányítás alá kerülő Zalagabona Rt tevékenysége malomipari termékek- és takarmánykeverékek gyártása, forgalmazása, 1996. évi nettó árbevétele 2,9 Milliárd forint volt.

7.) A gabonafélék, a malomipari termékek és a takarmánykeverékek előllításával többszáz vállalkozás foglalkozik. A sok szereplős piacon a termelőkapacitások jelentős kihasználatlansággal működnek. A 3.-6., pontban emlitett vállalkozások részesedését az egyes főbb termékek országos forgalmából a Táblázat foglalja össze.

Táblázat

Az érintett vállalkozások részesedése a gabonafélék,
malomipari termékek, fehérjetakarmányok országos
forgalmából
1996.

Árucsoport

Agrograin Rt
(1) (%)

Zalagabona Rt
(2) (%)

Együtt
(1)+(2) (%)

Dél-Dunántúli
Gabona Rt (%)

Étkezési búza

3,1

0,5

3,6

0,7

Búzaliszt

0,2

2,0

2,2

2,1

Takarmány
kukorica

0,8

0,7

1,5

0,8

Szójadara
(import)

38,3

0,1

38,4

1,6

Halliszt
(import)

42,5

0,1

42,6

0,8

III.

A vizsgálat és az indítvány

8.) A Tpvt. 70.§ (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló az összefonódás engedélyezését indítványozta.

IV.

Az engedélykérési kötelezettség

9.) A részvényvásárláshoz akkor kell engedélyt kérni, ha az
- a Tpvt. 23.§-ában foglaltak szerint összefonódásnak minősül; továbbá
- az összefonódással érintett vállalkozások előző évi nettó árbevétele meghaladja a Tpvt. 24.§-ában emlitett küszöbértékeket.

10.) A Tpvt. 23. § (1) bekezdésének b.) pontja értelmében összefonódás jön létre - egyebek mellett - akkor is, ha két vállalkozás közösen irányítást szerez egy további vállalkozás felett. A Tpvt. 23. § (2) bekezdése szerint az irányítás megszerzésének minősül a részvények több, mint 50 százalékának megszerzése.

A kérelmezők együttesen a Zalagabona Rt részvényeinek 67,5 százalékát szerezték meg. Ez azonban csak a közös irányítás lehetőségét teremti meg, a közös irányításhoz az is szükséges, hogy az érintett vállalkozások éljenek is e lehetőséggel. Ennek legnyilvánvalóbb esete az arra irányuló megállapodás (Vj-26/1997). Jelen esetben a kérelmezők ilyen megállapodást ugyan nem csatoltak, a Versenytanács azonban figyelemmel arra, hogy Cerinvest-Z Kft-t irányító három magánszemély meghatározó szerepet tölt be az Agrograin Rt irányításában is, a közös irányítást megvalósultnak tekintette. Ezért a kérelem szerinti részvényvásárlás összefonódásnak minősül.

11.) Az összefonódás Tpvt. 26. §-a szerint közvetlen résztvevőinek (a közös irányítást szerző kérelmezők, továbbá az irányításuk alá kerül Zalagabona Rt) valamint a közvetlen résztvevők által irányított vállalkozásoknak (4.pont), mint közvetett részvevőknek együttes 1996. évi nettó árbevétele meghaladta a 10 Milliárd forintot, továbbá az irányítás alá kerülő Zalagabona Rt árbevétele az 500 millió forintot, ezért az összefonódás a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján engedélykötelesnek minősül.
Megjegyzi a Versenytanács, hogy a Dél-Dunántúli Gabona Rt-t nem tekintette közvetett résztvevőnek, mert ezidőszerint a Agrograin Rt a Tpvt. 23.§-ában emlitett módok egyikével sem irányítja.

V.

Az engedélyezés

12.) A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt nem akadályozza meg a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14.§).

13.) Az összefonódással érintett piacként a Versenytanács a Táblázatban szereplő áruk országos piacát vizsgálta.

Az összefonódás résztvevőinek az étkezési búza, a búzaliszt és a takarmánykukorica esetében meglevő 5 százalék alatti piaci részesedése nyilvánvalóan nem hozza az összefonódás résztvevőit gazdasági erőfölényes helyzetbe. Az Agrograin Rt a szójadara és a halliszt esetében magas - 40 százalékot meghaladó - piaci részesedéssel bír. E piaci részesedés azonban az összefonódás következtében érdemben nem növekszik, mert az irányítás alá kerülő Zalagabona Rt e termékekből csak minimális mennyiséget forgalmaz.

14.) Mindezek alapján a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a kérelem szerinti részvényvásárlás nem hoz létre, illetve nem erősít meg gazdasági erőfölényt és nem akadályozza a hatékony verseny fennmaradását. Ezesetben pedig a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal az engedélyt nem tagadhatja meg, ezért a Versenytanács az összefonódást engedélyezte.

VI.

Eljárási kérdések

15.) Az ügyfelek (a kérelmezők és az irányítás alá kerülő Zalagabona Rt) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

16.) A kérelmezők a Tpvt. 62.§ (1) bekezdése szerinti eljárási díjat leróttak, ezért arról intézkedni nem kellett.

17.) A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) - (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1998. január 21.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi -