Vj-146/1997/11

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Kővári István ügyvéd (1944 Budapest, Bankcenter, Szabadság tér 4.) által képviselt Erste Bank der Österrechischen Sparkassen AG. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács

  • -

    megállapítja, hogy a Bank Austria Befektetési Rt. többségi részvénycsomagjának a kérelmező által történt megvásárlása nem esik engedélyezési kötelezettség alá;

  • -

    engedélyezi, hogy a kérelmező többségi részvénycsomag megvásárlásával irányítást szerezzen a Mezőbank Rt. felett.

E határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérhetik az ügyfelek.

Indoklás

  • 1.)

    Az osztrák illetőségű Erste Bank der Österrechischen Sparkassen AG (a továbbiakban: Erste Bank) 1997. október 28-án megvásárolta a Bank Austria Befektetési Rt. részvényeinek 100 százalékát, 1997. november 12-én pedig a Mezőbank Rt. részvényeinek 83,66 százalékát.

  • 2.)

    Az Erste Bank Magyarországon 1996. évben nettó árbevételt nem ért el. Az általa közvetlenül, illetve más vállalkozásokon keresztül irányított hat magyarországi vállalkozás 1996. évi együttes nettó árbevétele 3,6 milliárd forint volt.

  • 3.)

    A Bank Austria Befektetési Rt. és az általa irányított két vállalkozás 1996. évben 0,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 4.)

    A Mezőbank Rt. 1996. évi mérlegfőösszege 97,2 milliárd forint volt. Az általa irányított hat vállalkozás 1996. évben 0,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 5.)

    Az Erste Bank a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 24. §-a alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte, a Bank Austria Befektetési Rt. részvényei 100-, valamint a Mezőbank Rt. részvényei 83,66 százalékának megvásárlásához, mint irányítás szerzése révén megvalósuló összefonódáshoz.

  • 6.)

    A Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a vállalkozások összefonódásához - ezen belül egy vállalkozásnak a másik vállalkozás feletti irányítás szerzéséhez - akkor kell engedélyt kérni, ha az érintett vállalkozások előző évben elért együttes nettó árbevétele a 10 milliárd forintot meghaladja, feltéve, hogy az irányítás alá kerülő vállalkozás nettó árbevétele 500 millió forint felett van. Pénzintézetek esetében a nettó árbevétel helyett a mérlegfőösszeg 10 százalékát, külföldön honos vállalkozások esetében pedig a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételt kell figyelembe venni. Érintett vállalkozások a Tpvt. 26. § alapján a közvetlen résztvevők (az irányítást szerző és aki felett irányítást szereztek), továbbá - egyebek mellett - azok a vállalkozások, amelyeket a közvetlen résztvevők irányítanak.

  • 7.)

    Az Erste Bank és a Bank Austria Befektetési Rt., továbbá az általuk irányított vállalkozások esetében az előzőek szerint számított 1996. évi nettó árbevétele (4,2 milliárd forint) nem érte el a 10 milliárd forintot, ezért az Erste Banknak a Bank Austria Befektetési Rt. feletti - részvényvásárlás útján történő - irányításszerzéséhez nem kell engedélyt kérni.

  • 8.)

    Az Erste Bank és az általa irányított vállalkozások (ideértve a Bank Austria Befektetési Rt-t és az általa irányított vállalkozásokat) 1996. évi nettó árbevétele; a Mezőbank Rt. 1996. évi mérlegfőösszegének 10 százaléka, továbbá a Mezőbank által irányított vállalkozások együttes 1996. évi nettó árbevétele együttesen 14,8 milliárd forint volt, mire tekintettel az Erste Banknak a Mezőbank Rt. feletti irányításszerzése engedélykötelesnek minősül.

  • 9.)

    Az Erste Bank és a Mezőbank Rt. közötti összefonódásban érintett vállalkozások közül banktevékenységet a Magyar Köztársaság területén - mint földrajzi értelemben érintett piacon (Tpvt. 14. §) - kizárólag a Mezőbank Rt. végez. Értékpapír forgalmazási tevékenységet mind a Mezőbank Rt., mind az Erste Bank által irányított vállalkozások végeznek, együttes részesedésük azonban e piacon nem éri el még az 5 százalékot sem.

  • 10.)

    Az előzőekből következőleg az összefonódás következtében, az azáltal érintett piacon nem jön létre gazdasági erőfölény, és az összefonódás nem akadályozza a gazdasági verseny fennmaradását, fejlődését. Ez esetben pedig a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az összefonódást nem tilthatja meg. Ezért a Versenytanács az Erste Bank Mezőbank Rt. feletti irányításszerzését engedélyezte.

  • 11.)

    Az ügyfelek (a kérelmező, továbbá az irányítás alá kerülő Bank Austria Befektetési Rt. és a Mezőbank Rt.) - képviselőjük útján - kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 12.)

    A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen lerótta, ezért arról rendelkezni nem kellett.

  • 13.)

    A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésein alapul.

Budapest, 1997. december 15.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Kállai Mária sk.
Ágoston Marika-