Vj-38/1998/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által dr. Gábor József vezérigazgató által képviselt V. TABAK Rt. (6800 Hódmezővásárhely, Erzsébet út 5/b.) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.


A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti.

Indoklás

I.

Eljárás alá vont vállalkozás az 1996. március 16-án kelt alapító okirattal jött létre, tevékenységi körébe tartozik többek között dohányipari termékek gyártása, kereskedelmi tevékenység. Márkaterméke a Pannónia termékcsalád: barna, light, mentolos és piros változata.
1998. januárjától hozta forgalomba a piros Pannónia erős karakterű filteres cigarettát, amely nikotintartalma 1 mg/cigaretta, kátránytartalma 16 mg/cigaretta. Csomagolása fekete-fehér-piros színösszetételű: fehér alapon piros "V" alakú csíkrendszer, piros alapon fekete háttérrel a "Pannónia" felirat, melyet piros, csúcsosan kialakított felület övez. A gyártó feltüntette a kátrány- és nikotintartalmat, valamint egészségvédő figyelmeztetést is.
A cigaretta puha dobozban, fólia nélkül kerül forgalmazásra.

II.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított vizsgálatot, mert valószínűsítette, hogy eljárás alá vont vállalkozás megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (1) bekezdés, illetőleg (2) bekezdés a) pontját azzal, hogy a Debreceni Dohánygyár által gyártott Symphonia cigarettához hasonló külsővel hozta forgalomba piros Pannónia cigarettát.
A Symphonia csomagolásán döntően fehér háttérben piros, háromszögszerű folt látható, fekete háttéren a felirat, rajta a jellegzetes motívum. Puha dobozos csomagolású, celofán bevonattal.
A gyűjtőcsomagolás homlokoldalán a felnagyított embléma látható, míg a Pannónia esetében az egyedi kiszerelés kicsinyített képe.
A Symphonia kátrány- és nikotintartalma azonos.
A vizsgálati jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a két termék csomagolását tekintve nem hasonló, lényeges tulajdonságukat illetően pedig - egészségre károsító hatás, kátránytartalom - szinte azonosak.
Ezért jogsértés hiányában javasolta az eljárás megszüntetését.

Eljárás alá vont vállalkozás az eljárás megszüntetését kérte, ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a piros csomagolással történő gyártást és értékesítést felfüggesztette és a csomagolás áttervezésén dolgozik.

III.

A Versenytanács elöljáróban azt állapítja meg, hogy egy adott áru jellegzetes külsejéhez, csomagolásához hasonló csomagolással ellátott termék előállítása, forgalombahozatala, mint a Tpvt. 6. §-ában írt tilalomba ütköző versenytársi sérelem elbírálása a Tpvt. 86. § (1) bekezdése szerint bíróság hatáskörébe tartozik.
Állandó gyakorlata szerint (Vj-284/1996., Vj-14/1994.) ez a Tpvt. II. fejezetébe ütköző magatartás önmagában a fogyasztók megtévesztését nem alapozza meg, ha a tényállás a versenytársi sérelemtől elkülönítetten nem értékelhető, vagyis nem kísérik megtévesztő elemek.
A csomagolás azonban a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel nem tekinthető az áru lényeges tulajdonságának, míg jelen esetben az árujelző nem alkalmas a megtévesztésre. Teljesen eltérő a név, a színek kivételével eltérő a grafika is, így tehát olyan tudatos fogyasztók esetében, akik a megszokott cigarettafajtához ragaszkodnak azok neve, ára, a dohány íze miatt, a megtévesztésre alkalmasság fel sem merülhet (Vj-284/1996.)
Mindezek alapján a Versenytanács az eljárást a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulata alapján megszüntette.

A határozatot az eljárás alá vont vállalkozás kérelmére a Tpvt. 74. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül hozta meg.
A határozat egyéb rendelkezése a 83. § (1) és (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1998. június 4.

dr. Sólyom Eszter sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Lénárd Réka sk.
Ágoston Marika