Vj-55/1998/21

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Ócsai József (2330 Dunaharaszti, Fő út 58.) ügyvéd és a Sugár András vezérigazgató (1117 Budapest, Kaposvár út 5-7.) által képviselt Westel 900 GSM Rt. eljárás alá vont vállalkozás ellen a Gazdasági Versenyhivatal által fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás azzal, hogy az Image + Aranytárskártya és a Promo kampány során megjelentetett reklámjaiban a "legmegbízhatóbb", illetve az Image + Aranytárskártya akcióban a "legkedvezőbb GSM tarifa" kifejezéseket használta a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. Ezt meghaladóan az eljárást megszünteti.

Az eljárás alá vont vállalkozással szemben 5.000.000.-Ft (ötmillió Ft) versenyfelügyeleti bírságot szab ki, melyet a határozat kézhezvételtől számított 30 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557. számú bírságbevételi számlájára.

A határozat ellen annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel lehet élni.
A keresetnek a bírság befizetésére halasztó hatálya van.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az írott és elektronikus sajtóban közzétett reklámjaival a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző magatartást tanúsított-e, különös tekintettel a reklámokban használt "legnagyobb hálózat" és "legmegbízhatóbb hálózat" kifejezésekre.
A vizsgálati jelentés - melynek megállapításai kiterjedtek a reklámokban ugyancsak használt "legkedvezőbb GSM tarifa" és "legkedvezőbb havidíj" reklámkitételekre is az eljárás megszüntetését javasolta azzal, hogy a Versenytanács hívja fel az eljárás alá vont vállalkozás figyelmét a "leg" jelzők használatának kerülésére.
A Versenytanács a Tpvt. 65. § (5) bekezdése alapján tájékoztatta az eljárás alá vont vállalkozást, a vizsgált tényekről és a jogsértés feltételezett irányáról azzal, hogy nyilatkozzék a versenyfelügyeleti eljárás tárgyává tett két, egymástól részben eltérő reklámszövegben alkalmazott fenti reklám állításokra.

A versenyfelügyeleti eljárásban beszerzett iratok, az eljárás alá vont vállalkozás védekezése, valamint a vizsgált jelentés ténymegállapításai alapján a Versenytanács az alábbi tényállást állapította meg.

II.

A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 1. § (1) bekezdés k) pontja értelmében a távközlési szolgáltatások, köztük a közcélú mobil távbeszélő szolgáltatás biztosítása állami tevékenység, mely koncessziós szerződés keretében átengedhető.
A távközlési szó 1992. évi LXXII. törvény értelmében a távközlési szolgáltatásokat, így a közcélú mobil távbeszélő szolgáltatást is, az erre a célra alapított koncessziós társaság, vagy az állam által (vagy többségi részvételével) alapított gazdálkodó szervezet nyújthatja.
Fentiek értelmében a 900 MHZ frekvenciatartományban működő (GSM) közcélú mobil telefonszolgáltatást a Pannon GSM Rt. és az eljárás alá vont Westel 900 GSM Rt. látja el koncessziós szerződés alapján.
A Pannon GSM Rt. piaci részesedése kb. 40-45 %-os, míg az eljárás alá vont vállalkozás a piaci forgalomból kb. 55-60 %-kal részesedik.
A jelenlegi kb. 720 ezer előfizetői létszám bővítése, illetve a már meglévő előfizetők megtartása érdekében a versenytárs piaci szereplők között a piacon verseny folyik, melyben különböző akciók meghirdetésével, illetve kedvezmények nyújtásával kívánják a meglévő előfizetői kört bővíteni, illetve fogyasztóikat megtartani.

III.

Az eljárás alá vont vállalkozás a versenyfelügyeleti eljárás tárgyát képező "Image + Aranytárskártya" kampány keretén belül az alábbi tartalommal tette közzé reklámját.
A "Hányas vagy? Harmincas?" megszólítás után a reklám közölte, hogy

"Mi harmincasok remekül megértjük egymást Magyarország legnagyobb és legmegbízhatóbb GSM hálózatán. Már több mint 400 ezer harmincast hívhatunk a legkedvezőbb GSM tarifával".

Külön szólította meg a reklám azon fogyasztókat, akik un. "Aranykártyával" rendelkeznek. Ezen fogyasztók felé azon ígéretet fogalmazta meg, hogy az Aranykártyás előfizetők 1998. április 1. és május 16. között un. "Aranytárskártyára" is előfizethetnek, "melynek havi díja Magyarországon a legkedvezőbb, mindössze nettó 900.- Ft!"

Fenti reklám 1998. április 14-e és 24-e között 30 alkalommal különböző, széles fogyasztói réteget megcélzó napi és heti lapokban jelent meg, valamint sugározta a reklámot 2000 alkalmat megközelítően több kereskedelmi, köztük regionális és a közszolgálati rádió is. Sugárzásra illetve vetítésre került a reklám több országos és több vidéki televízió állomáson 326 alkalommal, illetve budapesti és vidéki mozikban is több, mint 500 alkalommal.

Az un. "Promo kampány" reklámjait, melyek új készülékek vásárlására ösztönöztek, napi és heti, részben országos, részben regionális, lapokban népszerűsítette az eljárás alá vont vállalkozás 23 alkalommal, továbbá sugározta a reklámot több kereskedelmi rádióadó is 277 alkalommal.

A "Tudod, hogy kell egy jó kapcsolat" fogyasztói megszólítást tartalmazó reklám közölte, hogy

"csak egyetlen szolgáltató létezik, melynek előnyeit több mint 400 ezer ember élvezi", majd arról informálta a fogyasztókat, hogy a "Westel 900 Magyarország legnagyobb és legmegbízhatóbb GSM hálózata".

IV.

A 900 MHZ-en szolgáltató két vállalkozás különböző rétegeket célzott meg ajánlataival, kiknek előfizetőként történő megnyeréséhez eltérő szolgáltatási csomagokat alakítottak ki. Ezek érvényesítésének és alkalmazásának következtében a vállalkozások nagyságát befolyásoló adatok, illetve szempontok (pl. bázisállomások száma, szolgáltatások száma, kiépített hálózat adatai, területi lefedettség, lakossági lefedettség százaléka) egymástól lényegesen nem térnek el (8. és 8/I-es irat ).
A reklámok megjelentetésének időszakában az eljárás alá vont vállalkozás versenytársánál magasabb, több mint 400 ezres előfizető létszámmal rendelkezett.

A Hírközlési Főfelügyelet (továbbiakban: HIF) közlése szerint a megbízhatósági kritériumok az alkalmazott, vagyis a telepített rendszerek belső kapcsolási, irányítási és tartalékolási módszereiben és üzemeltetési gyakorlatában jutnak érvényre. Ezeket dokumentálja és igazolja mérési eljárásokkal a HIF-hez 1997. év végén benyújtott és a Felügyelet felülvizsgálata után elfogadott TQP rendszer, melynek alapján a megbízhatóság objektívabb megítélésére nyílik lehetőség a jövőben.
A jelenlegi mérési és ellenőrzési lehetőségeket alapulvéve a HIF álláspontja szerint a két, eltérő struktúrában kiépített hálózat - valamennyi értékét összevetve - azonos színvonalat képvisel.
A HIF által a mobil készülékek felhasználói körében készíttetett tesztlapos kiértékelésre épülő szubjektív ellenőrzési módszer adatai szerint a két vállalkozás mutatói az 1997. évet tekintve nem jeleztek lényeges eltéréseket.
A két társaság kielégíti a koncessziós elvárásokat.
A Pannon GSM Rt. hálózatában 1995. augusztus 9-én több órás országos hatású szolgáltatás-kiesés volt, míg az eljárás alá vont vállalkozásnál - ki az ISO 9001 nemzetközi szabványon alapuló MSZ EN ISO 9001 Minőségügyi rendszerek című honosított szabvánnyal, valamint az 1996. decemberében megkapott Nemzeti Minőségi Díjjal és az 1997. júniusában odaítélt Európai Marshall Díjjal rendelkezik - a reklámok megjelenését követően 1998. július 17-én volt a Nyugat-Magyarországot érintő több órás rendszerleállás (12, 13, 19-es irat).

Az eljárás alá vont vállalkozás négy díjcsomagot kínált a reklámozás időszakában, így az Eurofon I.; Eurofon II. ; Eurofon III.; valamint a Szervusz díjcsomagot. Ez utóbbi díjcsomag került alkalmazásra az un. Aranytárskártyás akcióban. Ugyanezen időszakban a Pannon GSM Rt. az Optimum és Minimum díjcsomagokat ajánlotta.
A versenytársak hálózaton belüli csúcsidőben, illetve csúcsidőn kívüli tarifáinak számtani átlagát véve valós, hogy ebben az értelemben az eljárás alá vont vállalkozó tarifaátlaga kedvezőbb, illetve valós, hogy van olyan eljárás alá vont vállalkozói szolgáltatás, például a Szervusz és Eurofon III. díjcsomagok hálózaton belüli csúcsidőn kívüli percdíja, melynél nincs a versenytársi csomagban alacsonyabb percdíj, azonban van olyan versenytársi szolgáltatás is - hálózaton belüli csúcsidőben alkalmazott szolgáltatási díj -, melynél a Szervusz és az Eurofon I. eljárás alá vonti díjcsomag magasabb tarifát alkalmaz.

Aranytárskártyát az eljárás alá vont vállalkozónál az a fogyasztó kaphat, aki több mint egy éve a Westel Rt. előfizetője és nem volt fizetési hátraléka. A kb. 207 ezer fogyasztót érintő akció a már Westel előfizető Aranykártyás előfizetőket érinti.
Ilyen, a törzsvásárlókat érintő akciót a hirdetésekkel érintett időszakban a Pannon GSM Rt. nem szervezett nyilatkozata szerint.

V.

Az eljárás alá vont vállalkozás jogsértés hiányában kérte a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését.
Védekezésében előadta, hogy az elvi kapacitást és mutatókat is figyelembevéve valós a reklámok "legnagyobb" hálózatra vonatkozó állítása, mivel az adott szövegkörnyezetben a szó jelentése az előfizetők számára utal, mely az eljárás alá vont vállalkozónál nagyobb.

Hivatkozott arra, hogy a koncessziós szerződés eleve meghatározza a minőségi követelményeket és a "legmegbízhatóbb" kifejezés a minőséggel azonosítható fogyasztói szempontból. Megbízhatóságot, egyben a minőséget a nála meglévő minőségbiztosítási és felügyeleti rendszer biztosítja, az eljárás alá vont vállalkozás szolgáltatása megfelel a ISO 9001 MSZ szabvány feltételeinek, mely a "leg" szócska alkalmazásához objektív feltételül szolgál. Emellett a vállalkozás több díjjal is rendelkezik.
Előadta, hogy az általa csatolt közvéleménykutatás is megalapozza a kifejezés használatát és egyébként sem volt célja az összehasonlítás, a reklámmal mindössze a vásárolókat kívánta informálni a kétszereplős piacon. Hivatkozott arra, hogy a Pannon GSM Rt. 1997. évben egy alkalommal több órán át nem szolgáltatott országosan és bár nem vitatta, hogy leállás az eljárás alá vont vállalkozásnál is történt, azonban álláspontja szerint ez a körülmény a reklám elbírálását nem befolyásolja, mivel a nem országos leállásra csak a reklámok megjelenését követően 1998. júliusában került sor. A 17-es sorszámú jegyzőkönyvben hivatkozott arra is, hogy a megbízhatóság komplex fogalom, ami a fogyasztók felé a vállalkozás, illetőleg annak szolgáltatása összképét hordozza.

Előadva, hogy a tarifa a reklám jelentésében a percdíjjal azonos, nyilatkozott arra, hogy a reklámban használt feltételes mód arra utal, hogy az eljárás alá vont vállalkozás képes olyan percdíjat érvényesíteni, melynél jelenleg a piacon nincs kedvezőbb a hálózaton belüli beszélgetések körében, így konkrétan a hálózaton belüli csúcsidőn kívüli 22.-, illetve 24.- Ft. E vonatkozásban kérte figyelembe venni, hogy a reklám utal arra, hogy a további részletek az üzletekben tudhatók meg.

Előadta, hogy a 15/I. sorszámú iratban használt "legkedvezőbb havidíj" az alapdíjra vonatkozik, mely a hálózat elérhetőségét, hozzáférhetőségét biztosítja, így függetlenül attól, hogy a versenytárs az alapszolgáltatáson túl további szolgáltatásokat is nyújt havidíja ellenében (a vizsgálati jelentés 7., 8. oldala), az eljárás alá vont vállalkozás által felszámított havidíj a legkedvezőbb.

VI.

A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.
A 8. § (2) bekezdése a) pontja értelmében a fogyasztó megtévesztésének minősül, ha az áru, vagy szolgáltatás ára, illetve díja, vagy az áru annak használata szempontjából lényeges tulajdonsága vonatkozásában valótlan tényt, vagy valós tényt állítanak megtévesztésre alkalmas módon, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.
Az eljárás alá vont vállalkozás reklámjai nem vitásan a fogyasztókért vívott gazdasági versenyben jelentek meg a kétszereplős piacon, hol úgy az új előfizetők megszerzése, mint a már meglévő előfizetők megtartása reális piaci célként jelentkezik.

A 15/I. sorszám alatti "Hányas vagy?" megszólítást tartalmazó reklám azon részének, mely a "legnagyobb és legmegbízhatóbb GSM hálózat" és a "legkedvezőbb GSM tarifa" állítást tartalmazza azáltal, hogy a magyarországi kétszereplős piacon minősítette magát a gazdasági versenyben, elsődleges célja új fogyasztók szerzése volt a felsőfokú, működését és a percdíjat bemutató kifejezések által. Ugyanezt a célt szolgálta a készülékek népszerűsítésén túl a 15/II. sorszám alatti reklámban használt "Westel 900 Magyarország legnagyobb és legmegbízhatóbb GSM hálózata" mondata is.
A Versenytanács álláspontja szerint a "legmegbízhatóbb GSM hálózat" és a "legkedvezőbb GSM tarifa" kifejezések fenti jogszabályhelyekbe ütközően jogsértőnek minősülnek.
A "Magyarország legmegbízhatóbb hálózata" csak a másik működő hálózat viszonyában értelmezhető, így mellőzhetetlen a két hálózat összehasonlítása.
Annak ellenére, hogy a Versenytanács elfogadta azt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás megfelel az általa hivatkozott szabvány minősítésének, mely egyben folyamatos kontrollt is jelent a működés felett, illetve értékelte azt is, hogy a tevékenységét minősítő, különböző díjakkal rendelkezik, a legmegbízhatóbb kifejezést jogsértőnek találta.
A megbízhatóság, a telefont használó fogyasztók szempontjából, álláspontja szerint elsősorban azt jelenti, hogy az egy adott telefont használó fogyasztó hívni tudja az általa kívánt számot, illetve a hívott személy hívási szándékáról biztosan információt szerez.
A HIF a rendelkezésére álló mérési és ellenőrzési lehetőségek alapján úgy ítéli meg, hogy a piacon lévő két vállalkozás szolgáltatása azonos színvonalat képvisel, továbbá erre utal az általa elkészíttetett szubjektív felmérés is. Fenti körülmények mellett amikoris a HIF szerint az objektívebb megítélésre csak a bevezetésre kerülő TQP rendszer alapján lesz lehetőség, az eljárás alá vont vállalkozás által hivatkozott szempontokra figyelemmel a Versenytanács nem találta megalapozottnak az eljárás alá vont vállalkozást "megbízhatóbbnak" minősítő reklámállítást.
Álláspontja kialakításánál figyelembe vette azt is, hogy a Pannon GSM Rt-nél a múlt évben több órás kimaradás volt, azonban a reklám megítélésénél nem volt figyelmen kívül hagyható az sem, hogy a hivatkozott MSZ szabványnak való megfelelőség ellenére az eljárás alá vont vállalkozás rendszeresen teljesen üzembiztos.
A "legmegbízhatóbb hálózat" kifejezés használatát nem tette indokolttá az a körülmény, hogy korábban az eljárás alá vont vállalkozásnál nem volt üzemzavar, ugyanis a megbízhatósági kritérium a jövőre nézve hordoz ígéretet azon fogyasztónak, aki a rendszert használja. A reklám hatása adott kifejezésnél túlmutat a reklám megjelenésének időszakán, így tehát azon is, hogy a reklám megjelenéséig az eljárás alá vont vállalkozásnál még nem volt ilyen üzemzavar, amit viszont a rendszer jellege folytán magában hordoz.
Az eljárás alá vont vállalkozás által csatolt közvéleménykutatás sem volt alkalmas arra, hogy az egyik vállalkozás megbízhatóság szempontjából való kiemelését alátámassza, tekintettel arra is, hogy annak 4. oldalán tett megállapítás szerint a két 900 GSM mobil társaság megítélésében a fogyasztók oldaláról nincs különbség.
Az eljárás alá vont vállalkozás által másodlagosan hivatkozott azon körülmény, hogy a megbízhatóság komplex fogalom, a Versenytanács álláspontja szerint a fogalmat teljesen bizonytalanná, szubjektívvá teszi, mely alapján a rendszer megbízhatóságának reális megítélésére nincs teljesen mód.

A 15/I. sorszám alatti reklám azon mondatát, miszerint "már több mint 400 ezer harmincast hívhatunk a legkedvezőbb GSM tarifával" mondatát a Versenytanács ugyancsak nem találta jogszerűnek.
A legkedvezőbb GSM tarifa kitétel az eljárás alá vont vállalkozás hálózaton belüli szolgáltatási díja alapulvételével a mondat többi részével értelmezendő együttesen, figyelembevéve a versenytárs belső hívásainak díjait mely módon a teljes mondat az sugallja, hogy az egész előfizetői kör a legkedvezőbb GSM tarifát veheti igénybe.
A tényállásban már írtak szerint számtani átlagában ugyan ez az állítás igaz, tekintettel azonban arra, hogy a reklám mindig egy adott fogyasztónak szól, értelemszerűen nem átlagban, hanem a kifizetendő számla alapján ítéli meg az adott szolgáltatást, a Versenytanács az állítást jogellenesnek találta, mint olyat, mely valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít.
Az adott fogyasztó ezen túl - a szolgáltatás jellegéből adódóan - az azonnali hívás érdekében tartja magánál a készüléket, így az ő szempontjából megtévesztésre alkalmas az állítás olyan értelemben is, hogy nem minden díjcsomag hálózaton belüli hívásának szolgáltatása olcsóbb, mint a versenytársi díjcsomagoké, illetve a kedvezőbb hívás lehetősége sem illeti meg az összes Westel szolgáltatást igénybevevő fogyasztót.
A Versenytanács álláspontja szerint a mondatban alkalmazott feltételes mód a védekezéssel ellentétben nem indokolja az állítás fenti módon való megfogalmazását, mivel a fogyasztók nem az eljárás alá vont vállalkozó képességét, hanem a tényleges tarifa milyenségét kívánják a reklámból megismerni.
A reklám jogsértő voltát nem szünteti meg az sem, hogy a fogyasztók a további információt az eljárás alá vonttól a tarifa vonatkozásában megkaphatják, mivel a megtévesztő információt a későbbi információ nem teszi semmissé.

Fentiekre tekintettel a Versenytanács fenti körben a Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogsértést megállapította a Tpvt. 8. §. (1) és (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel.

A jogsértő magatartástól való eltiltásról a határozat nem rendelkezett, mivel a reklámokat - adott akcióban - meghatározott időpontig közölték. Bizonyos kifejezések, vagy mondatok használatától a vállalkozásokat általában nem lehet eltiltani, tekintettel arra is, hogy a reklámokat a teljes szövegkörnyezetben lehet megítélni.

A Versenytanács a Tpvt. 78. § (1) bekezdése alapján az eljárás alá vont vállalkozót bírság megfizetésére kötelezte, melynek összegét a (2) bekezdés értelmében az eset piaci súlyára, illetve a jogsértő állapot időtartamára, a reklámok nagy számára, azok költségvonzatára, valamint az adott piacon folyó éles versenyre és a fogyasztói érdekek sérelmének kisebb fokára tekintettel határozta meg.

Nem találta indokoltnak a Versenytanács a jogsértés megállapítását a "Magyarország legnagyobb hálózata" kifejezés használata miatt.
Elfogadta az eljárás alá vont vállalkozás azon védekezését, miszerint a reklámok szövegkörnyezetében a legnagyobb szó az előfizetők számával összhangban értelmezendő. A reklámokban a legnagyobb szó tényadatot rögzít, mellyel a fogyasztó a rendszerbe adott időben való belépéskor, vagy annak használatakor ténylegesen találkozik.

Nem találta jogsértőnek a törzsfogyasztóknak szóló azon információt sem, miszerint a reklám a törzsfogyasztók által igénybevehető Aranytárskártya nettó előfizetési havi díját a legkedvezőbbnek jelölte meg.
Fentieknél figyelembe vette, hogy az adott piacon nem volt más törzskártyás akció az adott időpontban, továbbá azt is, hogy az ezen szolgáltatást igénybevevő fogyasztók már ismerik a különböző szolgáltatásokat, vagyis tisztában lehetnek a különböző havi díjak tartalmával.

Megjegyzi a Versenytanács, hogy bár a versenytárs nélküli szolgáltatásra nem szerencsés a legkedvezőbb kitétel használata, illetve általában két szereplős piacon nem helyeselhető a "leg" szócska alkalmazása, ezen körülmények azonban összevetve a fent már mérlegelt egyéb tényezőkkel a jogsértés szintjét nem érik el.

Budapest, 1998. szeptember 22.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Bodócsi András sk.
Kis Lászlóné