Vj-90/1998/8

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Makovsky Máriusz ügyvezető által képviselt ÉMI-TÜV ugyancsak Bayern Korlátolt Felelősségű Társaság (1066 Budapest, Weiner Leó utca 4. szám alatti) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt hivatalból indított eljárás során tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül az eljárás alá vont vállalkozás a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
A felvonók létesítéséről, üzemeltetéséről és ellenőrzéséről szóló 17/1973. (V.15.) ÉVM számú rendelet a felvonó használatának engedélyezése, üzembetartása, ellenőrzése során az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetnek (ÉMI) kötelezően végzendő, illetve igénybeveendő feladatokat határozott meg. Így szakértői véleményt kellett adnia a felvonó rendeltetésszerű használatának alkalmasságára, az üzembentartónak vele kellett elvégeztetnie az éves fővizsgálatot, valamint az ellenőrző vizsgálatot, stb.
A felvonó karbantartásában ez a központi szerep nem érvényesült, mert az évi négy ilyen vizsgálatot felvonószakértő vagy felvonó-felügyelő is elvégezhette.
Időközben az ÉMI tulajdonosa és neve változott, amelyet rendeletmódosítás nem tükrözött.
Az ÉMI jogszabályi szerepét az eljárás alá vont vállalkozás vette át 1993-ban.

A 182/1997. (X.17.) Korm. rendelet hatálybalépésével megszűnt annak a gyakorlatnak a jogszerűsége, mely szerint a felvonókat gyártó, forgalmazó cégek is végezhettek ellenőrző vizsgálatot.

Az eljárás alá vont vállalkozás részt vett a fentebbi jogi szabályozást felváltó 113/1998. (VI.10.) Korm. rendelet előkészítésében, így már annak 1998. június 18-i hatálybalépése előtt tudomása volt a várható változásokról. Ezek közül a leglényegesebb az volt, hogy csökkent a kötelező ellenőrzések száma és a biztonságtechnikai ellenőrzést magánszemély nem végezhette, hanem csak az ISO 9000 szerinti minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező szakvállalat. E vizsgálatot megbízás esetén az erre kijelölt akkreditált szervezet jogosult végezni, amely hivatalosan elismerten e tevékenység elvégzésére felkészült.
Az évi két fővizsgálatot csak akkreditált szervezettel, míg a további két alkalommal végzendő ellenőrzést önálló felvonó- és mozgólépcső ellenőrrel kell elvégeztetni. Ez utóbbi vizsgálatokat az ÉMI Innovációs Részvénytársaság nem végezheti el, de az eljárás alá vont vállalkozás igen. A fentiek szellemében és kiegészítve a rendelettervezet díjaival, az eljárás alá vont vállalkozás 1998. I. negyedében a vele kapcsolatban álló mintegy 12000 ügyfélnek körlevelet küldött, amelyben a tervezett jogszabályi változásokat figyelembevéve, felajánlotta az általa kedvezményes díjazásúnak tartott és részletezett szolgáltatásait 1998. évre, egyben mellékelve ajánlata elfogadása esetére az irányadó évi számlát, amelyet határidőn belül kellett kiegyenlíteni.
El nem fogadás esetén ajánlatát tárgytalannak kérte tekinteni, s kilátásba helyezte, hogy az új díjtétel szerint fog számlázni, de kedvezmény és extra szolgáltatás nélkül.
A címzettek majdnem fele figyelmen kívül hagyta küldeményét, amelynek okát nem adták, illetve az eljárás alá vonti magatartást időelőttinek tartották.
Az eljárás alá vont vállalkozás a körlevélben is jelzetten eljárásának okát akként adta meg, hogy azzal kívánta elkerülni az átmeneti időszak biztonságot veszélyeztető voltát.
Az eljárás alá vont vállalkozás 1998. szeptember 19-ig terjedően akkreditált, de időközben hosszabbításért folyamodott.

A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére, a Tpvt. 70. § (1) bekezdése alapján azért indított eljárást, mert vélhető volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás megtévesztette a fogyasztókat azzal, hogy esetlegesen ő lesz a kijelölt a végzendő feladatra, továbbá az árakat olyan rendeletből vette át, amely még nem volt hatályban, nem választotta szét árajánlatában az akkreditált intézet és más, az előírt képesítéssel rendelkező vállalkozás által végezhető munkákat, valamint nem hívta fel a választás lehetőségére a figyelmet.

A lefolytatott vizsgálati eljárás nem igazolta a vélhető versenyjogellenes magatartást, ezért az eljárás megszüntetését indítványozta, miután 1998. szeptember 19-ig az eljárás alá vont vállalkozás jogszerűen végezheti a fő és ellenőrző vizsgálatokat, s a folytonosság érdekében nem kifogásolható az ajánlattétele, amely a körlevélből is kitűnően visszautasítható. Csak azokat a díjtételeket építette be az eljárás alá vont vállalkozás az ajánlatába, amelyek a jelenleg már hatályos rendeletbe is bekerültek.
Az akkreditálással rendelkező intézetek kijelölését ugyan a jogszabály előírja, de a kijelölésre határidő nincs, így végrehajtási időpontja kétséges.
A Versenytanács mindehhez annyit tesz hozzá, hogy szerinte az eljárás alá vont vállalkozás kifogásolt eljárása mindezek alapján a magatartástanúsítás idején hatályos jogi szabályozás adta keretek között, nem korlátozta a fogyasztók döntési szabadságát abban, hogy elfogadják-e az eljárás alá vont vállalkozás ajánlatát, vagy sem, ezért versenyjogi marasztalására nincs ok, így a Versenytanács a rendelkező rész szerint határozott figyelemmel a Tpvt. 72. §. (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján.
A Versenytanács határozatát a Tpvt. 74. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül hozta meg.

Az eljárásindítás kapcsán megfogalmazódott, hogy a kedvezményes számlák kiállítása sérti a Számviteli törvényt, továbbá az eljárás alá vont személyi állományának felkészültsége megkérdőjelezhető. E kifogások kapcsán a Versenytörvény rendelkezéseinek megsértése a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozóan nem volt vélelmezhető, ezért e sérelmekre az eljárás ki sem terjedt.



A Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a 83. § (1) bekezdés biztosítja az eljárás alá vont vállalkozás számára.

Budapest, 1998. szeptember 6.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné