Vj-55/1999/9

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a H-Transabakus Külkereskedelmi Kft. (1137 Budapest, Pozsonyi út 40.) eljárás alá vont vállalkozással szemben fogyasztók döntésének tisztességtelen befolyásolása miatt hivatalból indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat ellen az eljárás alá vont a kézhezvételtől számított 30 napon belül felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő a Fővárosi Bíróságon.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal észlelése alapján felmerült annak a gyanúja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a Szerencsejáték Felügyelet értesítése nélkül Nagy-Britanniában nyereményakciót szervezett, mégpedig olyan módon, hogy a részvételi díjat angol fontban kellett fizetni és a sorsolás eredményét tartalmazó hírlap Magyarországon nem kapható. A beszerzett információk szerint a játékban résztvevők közül többen nem kaptak ajándékot sem, annak ellenére, hogy a játékba beszervező üzenetben garantáltan ajándékokat ígért a szervező.

Az eljárás alá vont tagadta, hogy a tevékenységi körébe nem tartozó szerencsejáték szervezéssel foglalkozna. A vizsgálat feltárta, hogy a szerencsejáték szervezésével foglalkozó és Magyarországon tevékenységet nem kifejtő vállalkozással az eljárás alá vont akként került kapcsolatba, hogy a szervező vállalkozás részére postafiókot tartott fenn. A postafiókba érkező küldeményeket a két vállalkozás megállapodása alapján a tartalom ellenőrzése nélkül továbbította a megbízó számára.

A szerencsejátékkal kapcsolatos fogyasztói figyelem azért terelődött az eljárás alá vont vállalkozásra, mert a szervező az eljárás alá vont által fenntartott postafiókot adta meg mint, amely fogadja a résztvevők küldeményeit.
Az eljárás alá vont a szerencsejáték ügyletről tudomást szerezve a megbízási szerződést felmondta és 1998. december 31-ét követően a postafiókot megszüntette.

A lefolytatott vizsgálat alapján a vizsgáló javasolta az eljárás megszüntetését, mert az eljárás alá vont vállalkozás jogsértést nem követett el. Az eljárás alá vont vállalkozás az indítvánnyal egyet értett, maga is kérte az eljárás megszüntetését tárgyalás mellőzésével.

A Versenytanács a feltárt tények alapján megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás jogsértést nem követett el, ezért az eljárást megszüntette.

Budapest, 1999. május 6.

dr. Györffy István sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Kállai Mária sk.
Ágoston Marika