Vj-20/1999/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Szilágyi Erzsébet (1068 Budapest, Szondi u. 100. sz. alatti) ügyvéd által képviselt Otto Katalógusáruház Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Fehérítőgyár u. 2. sz. alatti) vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt folyamatban volt ügyében tartott utóvizsgálat során - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az utóvizsgálatot megszünteti.

E határozat elleni jogorvoslatnak nincs helye.

Indoklás

A Versenytanács 1999. III. 25-én kelt 7. sz. végrehajtható határozatával megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Kft.) a 953063 N modulszámú női cipőről az 1997. évi karácsonyi és az 1998. évi novemberi katalógusában valótlan tájékoztatást adott.
Elrendelte - egyebek mellett - hogy a következő katalógusszámban helyreigazító nyilatkozatot tegyen közzé az eladott termék anyagára vonatkozóan.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálója az 1996. évi LVII. tv. (a továbbiakban: Tpvt.) 76. § (1) bek. b) pontja alapján utóvizsgálatot kezdett annak megállapítása érdekében, hogy a Kft. önkéntes teljesítése hiányában indokolt-e az érdemi határozat végrehajtása.
Mivel a kft. soronkövetkező katalógusában a helyreigazítási kötelezettségének eleget tett a Versenytanács az utóvizsgálati jelentés álláspontjával egybehangzóan az utóvizsgálatot megszüntette a Tpvt. 76. § (3) bekezdés a) pontja alapján.

Budapest, 2000. január 24.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
Vérné dr. Labát Éva sk.
Kis Lászlóné