Vj-6/2000/9

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Molnár Sándor (1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 59. 1241 Bp., Pf. 41. szám alatti) ügyvéd által képviselt Sípos György (1193 Budapest, Bem József u. 1. szám alatti), mint eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma miatt indított eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen a kézbesítéstől számított 30 napon belül az eljárás alá vont vállalkozás a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
A Mikrosystem Kisszövetkezet, utóbb Részvénytársaság a 90-es évek elején pénztárgépek forgalmazásával is foglalkozott, amelyhez szervízhálózat kiépítése párosult az idevonatkozó APEH (Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) előírások figyelembevételével.
Az APEH jóváhagyásával kialakított 18 taglétszámú szervízhálózat feladata volt a mintegy 4000 db behozott BEKO/CASIO 108 SR és 109 SR típusú pénztárgép forgalmazása, üzembehelyezése, szervízelése.
Budapesten és Pest megyében négy vállalkozás - közöttük Sípos György volt jogosult - e tevékenységre.
Időközben az érintett típusok behozatala megszűnt, a gépek száma a selejtezés következtében csökkenő és az érintett pénztárgépek használhatósága is megszűnik 2000. év végén.
Az országban kb. 250 ezer pénztárgép van fogyasztói használatban, amelyek javítására 320 szerviz jogosult.

1996. január 1-én lépett hatályba a számla, egyszerűsített számla és nyugta azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. ( XI. 22.) PM. rend., amelynek értelmében a pénztárgép beszerelését, programozását stb. csak olyan szerviz végezheti, amelyet a forgalmazó biztosított és az APEH engedélyezett. Ezeket a szervizeket az APEH a forgalmazók bejelentése alapján jóvá hagyja, nyilvántartja és számukra az általuk használandó plomba jelet meghatározza.

A Mikrosystem Rt-t 1997. jún iusában felszámolták, de az általa forgalmazott fentebbi pénztárgépek szervízeléséről a jövőre nézve is. gondoskodni kellett. Ezért a felszámoló 1997. június 18-án Sípos Györgyöt jelölte ki korábbi szervizelési joga okán kizárólagos joggal utószervizként, amelyet az immár hatályos jogi szabályozás szerint bejelentett az APEH kebelén belül működő Országos Pénztárgép és Taxaméter Technikai Bizottságnak.
Az APEH Bizottsága 1997. augusztus 7-e kelettel a felszámolót jóváhagyólag értesítette, tudomásulvette Sípos György kizárólagos jogosultságát, s egyben az E51 Betéti Társaságot nem kizárólagos jogosultsággal, de felvette az országos szervizlistára. Így a kérdéses pénztárgépek szervizelésére csupán ketten váltak jogosulttá, mert a többi 16 szervizt az APEH a továbbiakban nem tekintette javításra jogosultnak.
Az APEH döntéséről a szervizek hivatalosan nem értesültek, s 1999. közepén vált nyilvánvalóvá, hogy a pénztárgépek jogszerű szervizelésének jogát kizárólag Sípos György közreműködésével - amely jogosultságot és kötelezettséget számára a 97. évi jóváhagyott szervizkijelölési jog keletkeztette - lehet megszerezni.

Sípos Györggyel számos, (legalább 50) vállalkozás vette fel a kapcsolatot szerződéskötés érdekében.
Sípos György az általa országosan szükségesnek tartott 34 tagú hálózatot (beleszámítva magát és az E51 Betéti Társaságot) saját mérlegelése, szakmai meggyőződése, ismeretsége alapján alakította ki. Szerződést kötött a 16 korábbi jogosult szerviz közül 13-mal. A létszám országosan a korábbiakhoz képest lényegesen megemelkedett, míg Budapestet és Pest megyét változatlanul négy szerviz látja el (Sípos György, az E51 Bt. és még két új jogosult szerviz a régi jogosultak helyett).
Sípos György megbízói minőségben szerződésileg gondoskodott arról, hogy a kiválasztott vállalkozások javítási feladatukat teljesíthessék (tanfolyamtartás, dokumentáció, alkatrész biztosítása stb.).
Az APEH Bizottsága a szerviz kijelöléseket jóváhagyólag tudomásul vette.
A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel, a Tpvt. 70. § (1) bekezdés szerint gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indított eljárást Sípos György ellen, mivel indok nélkül a korábbi jogosultak egy részével szerződést nem kötött.
A készült jelentés a jogsértést csekély fokúnak tartotta, amelyet jóvátehetőnek tartott a kihagyott piaci szereplők számára történő szerződéskötés felajánlásával.

Sípos György jogsértés hiányában az eljárás megszüntetését kérte, arra hivatkozva, hogy a szervizhálózat kialakítása számára kötelező volt, mert ennek hiányában a kérdéses pénztárgépek 2000. január 1-től nem lettek volna használhatók. E tevékenysége a vállalkozások válogatásával járt, amelynél azonban semmiféle hátrányos megkülönböztetési szándék nem vezette.

A forgalmazói feladatot képező valamely szervízhálózat létrehozása, működtetése szükségszerű, mert a fogyasztói használatban lévő áruk javításáról, karbantartásáról az értékesítést követően is gondoskodni kell. A szervízhálózat kiépítése az e tevékenység ellátására alkalmas vállalkozások kiválasztásával, az APEH a forgalmazók bejelentése alapján jóvá hagyja, nyilvántartja és számukra az általuk használandó plomba jelet meghatározza.
A Mikrosystem Rt-t 1997. júniusában felszámolták, de az általa forgalmazott fentebbi pénztárgépek szervízeléséről a jövőre nézve is gondoskodni kellett. Ezért a felszámoló 1997. június 18-án Sípos Györgyöt jelölte ki korábbi szervizelési joga okán kizárólagos joggal utószervizként, amelyet az immár hatályos jogi szabályozás szerint bejelentett az APEH kebelén belül működő Országos Pénztárgép és Taxaméter Technikai Bizottságnak.
Az APEH Bizottsága 1997. augusztus 7-e kelettel a felszámolót jóváhagyólag értesítette, tudomásulvette Sípos György kizárólagos jogosultságát, s egyben az E51 Betéti Társaságot nem kizárólagos jogosultsággal, de felvette az országos szervizlistára. Így a kérdéses pénztárgépek szervizelésére csupán ketten váltak jogosulttá, mert a többi 16 szervizt az APEH a továbbiakban nem tekintette javításra jogosultnak.
Az APEH döntéséről a szervizek hivatalosan nem értesültek, s 1999. közepén vált nyilvánvalóvá, hogy a pénztárgépek jogszerű szervizelésének jogát kizárólag Sípos György közreműködésével - amely jogosultságot és kötelezettséget számára a 97. évi jóváhagyott szervizkijelölési jog keletkeztette - lehet megszerezni.

Sípos Györggyel számos, (legalább 50) vállalkozás vette fel a kapcsolatot szerződéskötés érdekében.
Sípos György az általa országosan szükségesnek tartott 34 tagú hálózatot (beleszámítva magát és az E51 Betéti Társaságot) saját mérlegelése, szakmai meggyőződése, ismeretsége alapján alakította ki. Szerződést kötött a 16 korábbi jogosult szerviz közül 13-mal. A létszám országosan a korábbiakhoz képest lényegesen megemelkedett, míg Budapestet és Pest megyét változatlanul négy szerviz látja el (Sípos György, az E51 Bt. és még két új jogosult szerviz a régi jogosultak helyett).
Sípos György megbízói minőségben szerződésileg gondoskodott arról, hogy a kiválasztott vállalkozások javítási feladatukat teljesíthessék (tanfolyamtartás, dokumentáció, alkatrész biztosítása stb.).
Az APEH Bizottsága a szerviz kijelöléseket jóváhagyólag tudomásul vette.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel, a Tpvt. 70. § (1) bekezdés szerint gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indított eljárást Sípos György ellen, mivel indok nélkül a korábbi jogosultak egy részével szerződést nem kötött.
A készült jelentés a jogsértést csekély fokúnak tartotta, amelyet jóvátehetőnek tartott a kihagyott piaci szereplők számára történő szerződéskötés felajánlásával.

Sípos György jogsértés hiányában az eljárás megszüntetését kérte, arra hivatkozva, hogy a szervizhálózat kialakítása számára kötelező volt, mert ennek hiányában a kérdéses pénztárgépek 2000. január 1-től nem lettek volna használhatók. E tevékenysége a vállalkozások válogatásával járt, amelynél azonban semmiféle hátrányos megkülönböztetési szándék nem vezette.

A forgalmazói feladatot képező valamely szervízhálózat létrehozása, működtetése szükségszerű, mert a fogyasztói használatban lévő áruk javításáról, karbantartásáról az értékesítést követően is gondoskodni kell. A szervízhálózat kiépítése az e tevékenység ellátására alkalmas vállalkozások kiválasztásával, mások mellőzésével jár, ami a piaci viszonyok természetes velejárója. Probléma adódik azonban, ha olyan vállalkozót jelölnek felelősnek a szervizhálózat létrehozásáért, aki ilyen tevékenységet maga is folytat, hiszen kiemelik versenytársai közül, s elvárás, hogy felülemelkedve saját piaci érdekein, "kiválasztói" szerepkört lásson el. Ebben. a különleges esetben ráadásul Sípos György kijelölése hatósági aktussal valósult meg, amely nemcsak őt jogosította és kötelezte, hanem rajta keresztül az általa létrehozott hálózat az állami bevételellenőrzés elemévé vált, amely körülmény a kiválasztásnak (a szerződéskötésnek), hatósági jelleget kölcsönzött. Ezáltal, bár Sípos György versenyjogi jogalanyisággal rendelkezik, - mint olyan természetes személy, aki vállalkozóként piaci magatartást képes tanúsítani (Tpvt. 1. §) - kifogásolt magatartását egyértelműen nem piaci szereplői minőségében tanúsította. Feljogosítása hiányában, mint a versenytársak egyike, a piacon képtelen is lenne versenytársai megkülönböztetésére. Kifogásolt magatartása ugyanakkor a hatóság által ráruházott tevékenységének szükségszerű velejárója, amely az érintett pénztárgépek javításának piacán - ahol Sipos György piaci szereplő -kedvezőtlen hatást keletkeztethet.
Mindezek alapján a Versenytanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vizsgált magatartás legfeljebb piaci hatású, de nem piaci magatartás, ezért a törvény tárgyi hatálya hiányában az eljárást megszüntette, figyelemmel a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra, a 77. § (1) bekezdés_h) pontja alapján.

A Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a 83. § (1) bekezdés biztosítja Sípos György számára.

Budapest, 2000. április 6.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Győrffy István sk.
Kis Lászlóné