Vj-15/2000/37

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Czugler Péter ügyvéd (1053 Budapest, Egyetem tér 5.) által képviselt Autósave Plus Kft. Budapest eljárás alá vont vállalkozással szemben fogyasztók megtévesztése miatt hivatalból indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozattal szemben az eljárás alá vont vállalkozás a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó illetékköteles jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő.

Indoklás

A hivatali vizsgálat megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás gépjármű védelmi rendszereket forgalmaz és ennek során kiegészítő ermékgarancia szolgáltatást is nyújt az arra igényt tartó fogyasztók részére.


Szolgáltatását autóvédelem és biztosítás címszó alatt nyújtja és 1999. szeptember 15. és december 6. között hat részben országos terjesztésű napi vagy hetilapban tett közzé hirdetéseket, amelyek szerint a szolgáltatás lényege egy autólopásgátló berendezés, valamint mellé járó biztosítás, amely utóbbi kártérítési garanciát nyújt. Ezen túlmenően használt egy olyan szlogent is, hogy "mi megvédjük az autóját, a Lloyds megvédi a pénzét".

1994. és 1999. között az eljárás alá vont vállalkozás és jogelődje 15 ezer autólopásgátló szerkezetet értékesített. Az első termékgaranciát tartalmazó ügylet 1998. augusztus 3-án köttetett. A termékgarancia vonatkozásában a fogyasztónak un. tagsági szerződést kell kötnie az eljárás alá vont vállalkozással, amely szerint az eljárás alá vont termékgarancia fizetési kötelezettségét vásárolják meg tagsági díj ellenében. Az eljárás alá vont vállalkozás kezdetben a Hungária Biztosítóval, majd az AB Aegon Biztosítóval, ez utóbbival jelenleg is érvényes biztosítási szerződést kötött, amely biztosítás a termékgarancia szolgáltatás vonatkozásában áll helyt a vállalkozás helyett. Az AB Aegon a londoni Lloyds biztosítóval kötött viszontbiztosítást saját kockázatára. A termékgarancia területi hatálya Magyarországra, a szomszédos országokra, valamint Lengyelországra, Csehországra és Nyugat-Európára terjed ki, a kockázatviselés időtartama egy év. Az AB Aegon jelenleg 121 biztosítási szerződést kezel, amely a termékgaranciával áll összefüggésben, eddig lopás miatt kárkifizetés nem történt.

A hivatali vizsgálat alapján feltárt tényekre hivatkozva a vizsgálat valószínűsítette a Tpvt. 8. § (1) bekezdése, valamint a 2. § a) pontjában foglalt rendelkezés megsértését. Az eljárás alá vont vállalkozás ugyanis az áru lényeges tulajdonsága tekintetében álláspontja szerint valótlan tájékoztatást adott. A termékgarancia szolgáltatás ugyanis nem tekinthető biztosításnak, annál is inkább, mert az eljárás alá vont vállalkozás biztosítási szerződés kötésére nem jogosult. Valótlannak bizonyult a hirdetésben foglalt azon közlés is, hogy az 1999-es mérleg 15 ezer ügyfél, s csupán két lopáskár lenne. A 15 ezres szám ugyanis 5 éves tevékenység eredménye. Végül a Lloyds biztosítóra utalás valótlan, hiszen az eljárás alá vont vállalkozás a Lloyds biztosítóval nem állt kapcsolatban.

Az eljárás alá vont vállalkozás az eljárás megszüntetését tárgyaláson kívül kérte. Hivatkozott arra, hogy az eljárás alá vont nem egy, hanem két terméket forgalmaz. Az egyik termék maga a lopásgátló berendezés, a másik pedig egy az előbbi termékhez kapcsolódóan megvásárolható termékgarancia szolgáltatás. A hivatkozott reklámok is egyértelműen erre a két termékre utalnak, kiemelve ismertető cikkekben is a termékgarancia újdonságát és szolgáltatását. Ami a biztosítási kérdést illeti az eljárás alá vont nem állított valótlant, hiszen maga a vizsgálat is feltárta, hogy az akció kezdetétől kezdve a biztosítási fedezet folyamatosan rendelkezésre állt a termékgarancia vonatkozásában.

A Versenytanács a vizsgált magatartást nem találta jogsértőnek. Több állásfoglalásában is utalt arra, hogy a fogyasztó számára nem valamely termék elnevezése, hanem az áru vagy a szolgáltatás valóságos minősége és tartalma a lényeges. Ettől csak akkor van eltérés, ha valamely a piacon már korábban bevezetett, széleskörűen ismert áru vagy szolgáltatásra való utalással kívánja termékét a vállalkozás piacképesebbé tenni.

A fogyasztónak a gazdasági versenyben történő megtévesztéséről rendelkező Tpvt. 8. § ( 1) bekezdése akként értelmezendő, hogy a fogyasztó döntési szabadságát kizáró, vagy torzító olyan üzleti magatartás esetén kerülhet sor a jogsértés megállapítására, amely egyben a piacon szereplő más versenytársaknak valós sérelem okozására alkalmas.

Az első kérdés mindig annak a tisztázása, hogy valamely állítás annak megjelentetése időpontjában valós, vagy valótlannak tekinthető-e, mégpedig az ám valamely lényeges tulajdonsága tekintetében, illetve alkalmas-e arra, hogy az átlagos fogyasztó a közlés valóságtartalmát felismerhesse.

Jelen esetben az autóvédelem és biztonság együtt szlogen valóságosan fedi az eljárás alá vont vállalkozás által nyújtott két tevékenységi kör: a lopásgátló berendezés eladását és az ehhez esetleg alkalmazható és igényelhető másik szolgáltatást a termékgaranciát. A termékgarancia vonatkozásában a szolgáltatás lényeges tartalma, hogy az eljárás alá vont vállalkozás kockázata mérséklésére az esetleg felmerülő károk fedezésére biztosítási szerződést kötött.
Nem kétséges ezért, hogy a biztosítás kifejezés a fogyasztó döntését befolyásolva nem tekinthető tisztességtelennek, hiszen a szolgáltatás mögött valós biztosítási jogviszony húzódik meg. A fogyasztó tehát, amikor ezt a szolgáltatást esetleg arra tekintettel választja, hogy a biztosítás által nyújtott előnyöket élvezze, nem csalatkozik.

A Lloyds külföldi biztosítóra való utalás kétségtelenül olyan elemnek tekinthető, amely az eljárás alá vont által nyújtott szolgáltatással csak közvetett, nem pedig közvetlen kapcsolatban áll. A londoni biztosítóval ugyanis az eljárás alá vont biztosító partnere kötött szerződést. Ez a túlzó megállapítás azonban végső soron valós tényt takar, mégpedig azt, hogy a biztosítási jogviszonyban a kockázatviselés vonatkozásában a Lloyds biztosító is köteles helyt állni. A fogyasztó tehát, ha ennek a megjegyzésnek a hatására dönt, függetlenül attól, Hogy a Lloyds közvetlen szerződéses kapcsolatban az eljárás alá vont vállalkozással nincs, megkapja az ígért szolgáltatást.

A Versenytanács ezért megállapította, hogy a vizsgált magatartás a fogyasztóknak a gazdasági életben történő megtévesztésére nem alkalmas, ezért az eljárást jogsértés hiányában megszüntette.

Budapest, 2000. május 9.

dr. Győrffy István sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Kállai Mária sk.
Kis Lászlóné