Vj-129/2001/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Takács Péterné egyéni vállalkozó (4501 Kemecse, Sport u. 8.) eljárás alá vont ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt hivatalból indított eljárásban tárgyaláson kívül meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel lehet kérni.

Indoklás

1. Az eljárás alá vont egyéni vállalkozóként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19, Nyíregyháza környékén található településen végez temetkezési szolgáltatási tevékenységet, illetve ezen túlmenően négy településen temetőket üzemeltet.

2. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.§-ának (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében a köztemető fenntartása.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 6.§-ának (1) bekezdése szerint a temető tulajdonosának feladata a temető tárgyi és infrastrukturális létesítményeinek, zöldfelületeinek, valamint sírhelytábláinak megépítése, illetőleg kialakítása. A (3) bekezdés értelmében a temető tulajdonosa - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - köteles a temető fenntartásáról, továbbá üzemeltetéséről gondoskodni. E feladatait saját maga, illetve - szerződés alapján - gazdálkodó szervezet útján is elláthatja.

A Ttv. 16.§-a kimondja, hogy az üzemeltető
a) meghatározza a temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét;
b) biztosítja az eltemetés (urnaelhelyezés) feltételeit;
c) megállapítja a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, a nyitvatartási időt;
d) biztosítja a ravatalozó, boncolóhelyiség-csoport és ezek technikai berendezései, tárolók és hűtők, valamint a temető egyéb közcélú létesítményei (infrastruktúra) karbantartását, és működteti azokat;
e) gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítja a temető nyitását, zárását;
f) megőrzi a nyilvántartó könyveket;
g) tájékoztatja a temetőlátogatókat;
h) kijelöli a temetési helyeket;
i) elvégzi a temető és létesítményeinek tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosságmentesítését és a hóeltakarítást;
j) összegyűjti és elszállítja a hulladékot;
k) gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról;
l) összehangolja a temetéseket;
m) gondoskodik az ügyfélfogadásról.

A Ttv. 17.§-ának (2) bekezdése szerint az üzemeltető a temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat.

A kegyeleti közszolgáltatási szerződés kötelező tartalmi elemeit a Ttv. 39.§-ának (1) bekezdése határozza meg.

A Ttv. 40.§-ának (1) bekezdése szerint a temetési helyek, illetőleg az újraváltás díját, továbbá a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők temetőfenntartási hozzájárulási díját a tulajdonos állapítja meg. Köztemetőben a kegyeleti közszolgáltatás igénybevételéért fizetendő díjak fajtáit és mértékét az önkormányzat rendeletben állapítja meg, mondja ki a (2) bekezdés.

3. A Kótaj községben lévő köztemető fenntartásának, használatának és a temetkezési tevékenység szabályozásának tárgyában az önkormányzat képviselőtestülete megalkotta a köztemető(k)ről szóló 20/2000. (X.25.) Ökt. számú rendeletet (a továbbiakban: Ökt.r.), amely egyebek között rögzíti, hogy a köztemető üzemeltetéséről az önkormányzat kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján gondoskodik [2.§ (1) bekezdés b) pont]. A 7.§ értelmében a temetési hely kijelölését az eltemettetőnek az üzemeltetőtől kell kérni. A temetési szándékot a megváltott temetkezési helyek igénybevételekor is mindenkor be kell jelenteni az üzemeltetőnek, illetve be kell jelenteni a bármely okból bekövetkező sírnyitási, temetési hely felbontási szándékot. Ugyanezen cikkely (3) bekezdése kimondja, hogy a koporsós rátemetéshez sírnyitási engedély szükséges, s az engedélyt az üzemeltetőnek be kell mutatni.

Az Ökt.r. 12.§-ának b) pontja szerint temetkezési szolgáltatokat az arra jogosult vállalkozó, illetve gazdálkodó szervezet végezhet. A 13.§ (1) bekezdése értelmében a temetőben végzendő minden munkát - kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozást és a temetési hely növénnyel való beültetését és díszítését - a temető üzemeltetőjének a munkavégzés megkezdése előtt legalább 10 nappal - írásban be kell jelenteni.

A temetőhasználatért a temetési szolgáltatást és a temetőben üzletszerű tevékenységet végző vállalkozó, illetve gazdálkodó szervezet temetési hozzájárulást köteles fizetni az Ökt.r. 14.§-ának (2) bekezdése alapján. A (2) bekezdés előírja, hogy a díjat a tervezett munka, illetve a temetési hely igénybevételének bejelentésekor az üzemeltető részére kell megfizetni. A befizetésről szól bizonylatot a munka megkezdése előtt az üzemeltető által megbízott temetőgondnoknak be kell mutatni. A temetési helyek megváltási díjának és a temető fenntartási hozzájárulási díjak mértékét az Ökt.r. 1. számú melléklete határozza meg.

Az üzemeltető feladataként említi az Ökt.r. 11.§-a a hulladékgyűjtők rendszeres ürítését és elszállítását.

4. A Kótaj község önkormányzati tulajdonában lévő, napjainkban temetkezésre egyetlenként használható köztemetőjének üzemeltetését 1995. óta az eljárás alá vont végzi, jelenleg a 2000. október 24-én az önkormányzattal mint a temető tulajdonosával, illetve fenntartójával megkötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján. A eljárás alá vont emellett Kótaj községben temetkezési szolgáltatásokat is nyújt [a Ttv. 25.§-ának (1) bekezdése értelmében temetkezési szolgáltatás pl. az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés].

A szerződés 3. pontja meghatározza az eljárás alá vont mint megbízott feladatait, egyebek között - összhangban a Ttv. 16.§-ával - rögzítve, hogy az eljárás alá vont
- a fenntartó által kiadott engedéllyel rendelkezők számára biztosítja a temetőben végzendő munkákhoz az infrastruktúra használatát,
- felügyeli és ellenőrzi a temetői munkákat, azok időtartamát és azt, hogy az engedélyben foglaltakat végzik-e,
- gondoskodik a ravatalozó és felszerelésének, valamint a temetőben lévő minden egyéb közcélú létesítménynek, tárgyi eszköznek a tisztaságáról, szükség esetén a fertőtlenítéséről, továbbá a jó karbantartásáról és működtetéséről,
- biztosítja a temetésekhez szükséges és a temetési szolgáltató által nem biztosított kellékeket, gondoskodik azok tisztaságáról, biztosítja az eltemetés feltételeit,
- kijelöli a temetési helyeket,
- összehangolja a temetéseket,
-végzi a sírásási munkát, ha az nem a temetkezési szolgáltató biztosítja.

5. A Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álló információk szerint egy elhunyt hozzátartozója Kótaj község polgármesterétől és az eljárás alá vonttól mint a temető üzemeltetőjétől olyan tájékoztatást kapott, hogy egy másik, temetkezési szolgáltatást nyújtó vállalkozás a temető használati díjak üzemeltető részére történő megfizetése esetén sem mehet be a kótaji temetőbe, a temetőn belüli temetkezési szolgáltatást nem nyújthat. Ennek következtében az elhunyt hozzátartozója a másik vállalkozásnak a temetkezési szolgáltatások nyújtására adott megrendelését visszavonta és azokat az eljárás alá vontnál rendelte meg.

A Gazdasági Versenyhivatal annak kiderítésére indított versenyfelügyeleti eljárást, hogy az eljárás alá vont visszaélt-e gazdasági erőfölényével, megsértette-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 21.§-ának c) pontját a más temetési vállalkozással szemben tanúsított magatartásával.

6. A lefolytatott vizsgálat az eljárás alá vonttal szemben valószínűsített (a piacra lépést korlátozó, illetve az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától elzárkózó) jogsértő magatartást alátámasztó közvetlen vagy közvetett bizonyítékokat nem tárt fel. A vizsgáló az eljárás megszüntetését indítványozta.

7. A Tpvt. 21.§-ának c) pontja értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától.

A Tpvt. 22.§-ának (1) bekezdése szerint gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14. §), aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására.

A törvény 14.§-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni. A cikkely (2) bekezdése rögzíti, hogy a megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt - a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel - ésszerűen helyettesítő árukat (keresleti helyettesíthetőség), továbbá a kínálati helyettesíthetőség szempontjait. A (3) bekezdés szerint földrajzi terület az, amelyen kívül a) a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy b) az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni.

8. A jelen esetben érintett árunak minősülnek a kótaji temetőn belüli, a temető üzemeltetője által, az üzemeltetés keretében nyújtott szolgáltatások, illetve az ezen szolgáltatások igénybevételével nyújtható temetkezési szolgáltatások. Érintett földrajzi terület Kótaj község.

Kótaj község önkormányzata a temetőt nyitott jelleggel üzemelteti, a temetőn belüli szolgáltatásokat a temetkezési vállalkozások szabadon végezhetik. Az e vállalkozásoknál megrendelt temetések ugyanakkor csak az eljárás alá vont által üzemeltett temető, illetve az eljárás alá vont által nyújtott szolgáltatások (a ravatalozó és felszerelése karbantartása és működtetése, az eltemetés feltételeinek biztosítása, a temetőbe kiszállított elhunytak átvétele, temetési helyek kijelölése, illetőleg beazonosítása, a temetések összehangolása stb.). teljesülésével végezhetők. E - más áruval (szolgáltatással) nem helyettesíthető - szolgáltatásokat mint az önkormányzattal szerződött üzemeltető kizárólag az eljárás alá vont nyújtja, a temetkezési szolgáltatások csak az ő sajátos közreműködésével nyújthatók, ezért erőfölényes helyzete ebben a vonatkozásban a Tpvt. 22. § (1) bekezdése alapján megállapítható.

9. Mivel a vizsgálat nem tárt fel olyan bizonyítékot, amely a gazdasági erőfölényes helyzettel való visszaélést támasztanák alá, a Versenytanács a Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének j) pontja által felhívott 72.§ (1) bekezdés a) pontjának második fordulata alapján az eljárás megszüntetéséről határozott, figyelembe véve azt is, hogy az eljárás alá vont számára csak igen korlátozottan áll fenn a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés lehetősége, mivel - az eljárás alá vont számára kizárólagos jogot temetkezési szolgáltatások végzésére a temetőben nem biztosító - Ökt.r., illetőleg az eljárás alá vont és az önkormányzat létrejött kegyeleti közszolgáltatási szerződés az eljárás alá vontra kizárólag olyan jogosítványokat telepítenek, amelyek csak igen szűk körben használhatók fel a külső vállalkozásokkal szembeni visszaélésre, illetőleg arra, hogy az eljárás alá vont a temetkezési szolgáltatások nyújtása körére származtassa át a temető üzemeltetőjeként fennálló erőfölényét.

10. A Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§-a (1) bekezdésének második mondata alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

11. A határozat elleni további jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2002. január 8.

dr. Zavodnyik József sk.
dr.Bara Zoltán sk.
dr. Tóth Tihamér sk.
Horváth Lászlóné