Vj-82/2002/6

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Volán Tefu Rt. (Budapest) kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Delta Invest Vagyonhasznosító Kft. (Budapest) - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Volán Tefu Rt. irányítást szerezzen a Delta Invest Vagyonhasznosító Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1)

    A kérelmező Volán Tefu Rt. 2002. május 9-én "Üzletrészek Adásvételi Szerződése" keretében a korábbi tulajdonosoktól megvásárolta a Delta Invest Vagyonhasznosító Kft. üzletrészeinek száz százalékát.

  • 2)

    Az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a kérelmező 2002. június 7-én kelt kérelmében a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3)

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező 2002. július 2-án teljesítette.

II.

Az összefonódás résztvevői

  • 4)

    4) A Volán Tefu Rt. és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Volán Tefu-csoport) és a Delta Invest Vagyonhasznosító Kft. és az általa közvetlenül és közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban: Delta-csoport) meghatározó tevékenysége egyaránt a szállítmányozás és a közúti áruszállítás, továbbá azokhoz kapcsolódóan raktározás- és rakománykezelés. Emellett mindkét vállalkozáscsoporthoz tartozó egyes vállalkozások - nagyobb részben a csoport többi tagja részére - végeznek alkatrész-kereskedelmi, járműjavítási és ingatlan-bérbeadási tevékenységet.

  • 5)

    A Volán Tefu-csoport 15039 millió, a Delta-csoport pedig 5023 millió forint nettó árbevételt ért el 2001. évben az egyes csoportokon belüli, illetve a csoportok közötti forgalom nélkül.

  • 6)

    A szállítmányozás és a közúti árufuvarozás (és értelemszerűen a kapcsolódó raktározási és rakománykezelési szolgáltatás) területén többszáz vállalkozás van jelen a magyar paicon. A Volán Tefu-csoport 3-4 százalékkal, a Delta-csoport pedig 1-2 százalékkal részesedett mind a szállítmányozási, mind a közúti árufuvarozás országos forgalmából.

  • 7)

    A szállítmányozás és a közúti árufuvarozás területén a nagyobb volumenű megrendeléseket általában tender keretében lehet elnyerni.

  • 8)

    A szállítmányozás és a belföldi közúti árufuvarozás piacára bármely vállalkozás szabadon beléphet. A nemzetközi közúti árufuvarozás ugyanakkor tevékenységi engedélyekkel szabályozott zárt piac. Magyarországi eszközökre ezidőszerint 4950 teljeskörű-, és közel 700 korlátozott tevékenységi engedély van kiadva. A Volán Tefu és a Delta-csoport tagjai együttesen 178 (3,6 százalék) teljeskörű engedéllyel rendelkeznek.

III.

A döntés

  • 9)

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján a Volán Tefu- és a Delta-csoport tagjai) - Tpvt. 27. § alapján számított - 2001. évi együttes nettó árbevétele (20062 millió forint) meghaladta a tízmilliárd forintot, és ezen belül az irányítás alá kerülő Delta-csoporté (5023) az ötszázmillió forintot, ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

  • 10)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 11)

    A Versenytanács az összefonódással érintett árupiacként (Tpvt. 14. § (2) bekezdés) a szállítmányozást és a közúti árufuvarozást vizsgálta, melyek esetében érintett földrajzi piacnak (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) - tekintetbe véve a szolgáltatások jellegét - minimálisan Magyarország egész területét tekintette a Versenytanács.

  • 12)

    A Volán Tefu- és a Delta-csoportnak a 11) pont szerinti érintett piacokon meglévő együttesen 5 százalék körüli részesedése alapján az összefonódás nyilvánvalóan nem hoz létre gazdasági erőfölényes helyzetet.

  • 13)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdése alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 14)

    A Versenytanács a 12) pontban foglaltakra is tekintettel a kérelmezett összefonódás esetében alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

IV.

Eljárási kérdések

  • 15)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 16)

    Az ügyfelek (a kérelmező Volán Tefu Rt. és az irányítása alá kerülő Delta Invest Vagyonhasznosító Kft.) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 17)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2002. július 25.