Vj-102/2002/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Távközlési Rt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel lehet kérni.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal annak vizsgálatára indított versenyfelügyeleti eljárást az eljárás alá vont ellen, hogy az a Kontroll díjcsomag reklámjaival és tájékoztatásaival megsértette-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) III. fejezetét, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmát.

I.

Az eljárás alá vont és a vizsgált magatartás

  • 1.

    Az eljárás alá vont meghatározó tevékenysége a közcélú (vezetékes) távbeszélő szolgáltatások nyújtása. Részvények vagy üzletrészek többségének tulajdonlásán alapuló közvetlen vagy (más vállalkozásokon keresztül megvalósuló) közvetett irányítási joggal rendelkezik számos olyan vállalkozás felett, amelyek főként távközlési, informatikai és egyéb kiegészítő szolgáltatásokat végeznek.

  • 2.

    A távbeszélő-szolgáltatási piacon jelentős piaci erővel rendelkező távközlési szolgáltató által nyújtott távbeszélő-szolgáltatás díjairól, valamint az egyetemes távközlési szolgáltatással kapcsolatos díjcsomagokról szóló 3/2002. (I. 21.) MeHVM rendelet 11.§-ának (1) bekezdése szerint a szolgáltató (a rendelet 1.§-a értelmében a távbeszélő-szolgáltatási piacon jelentős piaci erővel rendelkező távközlési szolgáltató) jogosult olyan díjakat képezni, amelyekkel kapcsolatban az egyes távbeszélő-szolgáltatási díjelemekkel, illetőleg a szolgáltatás igénybevételének egyes feltételeivel összefüggő díjmértékeket egymásra tekintettel határozza meg (díjcsomag).

    Az eljárás alá vont 2001. szeptemberében - saját meghatározása szerint az ügyfelek megtartása, a vezetékes telefonvonalak visszaadásának megelőzése érdekében - bevezetett Kontroll díjcsomagja egy előrefizetett kártyával igénybe vehető (prepaid) szolgáltatás, amely a csomag értékéig hívásokat tesz lehetővé tone üzemmódú (előfizetői és nyilvános) készülékekről belföldről belföldre és külföldre (kizárólag a PSTN hálózat felhasználásával, tehát IP-n keresztüli hívásra nincs lehetőség). A csomag igénybevétele előfizetői jogviszonyhoz kötődik.

    A Kontroll díjcsomag előre meghatározott lejárati időpontig érvényes, azaz a kártyán feltüntetett időtartamon belül lehet vele hívást kezdeményezni. Az érvényesség időtartama a csomag értékétől függ, mely a jelenleg bruttó 8.400 Ft értékű csomag esetén 60 nap, a bruttó 12.000 Ft értékű csomag esetén 90 nap, a bruttó 22.000 Ft értékű csomag esetén 180 nap.

    Az eljárás alá vont és a fogyasztó között a Kontroll díjcsomag tárgyában létrejövő megállapodás kiterjed egyebek között a díjcsomag igénybevételének korlátai is. A Kontroll díjcsomaggal együtt nem lehet igénybe venni például a nemzetközi kézi kapcsolást, a táviratfeladást, az ébresztést és a belföldi tudakozót mint szolgáltatást.

  • 3.

    Az eljárás alá vont Kontroll díjcsomagját a fogyasztók több módon rendelhetik meg:

    • -

      telefonos megrendelés az eljárás alá vont kezdeményezésére,

    • -

      telefonos megrendelés a fogyasztó kezdeményezésére,

    • -

      személyes megrendelés a MatávPont boltokban, az ügyfélszolgálatokon

    • -

      megrendelés üzletkötőkön és viszonteladókon (Shell üzemanyag-töltőállomásokon, Relay Citypress hírlapárusító helyeken, postahivatalokon) keresztül,

    • -

      megrendelés közvetlenül írásban.

A Kontroll díjcsomag legsikeresebb értékesítési csatornájának a fogyasztók telefonon történő közvetlen megkeresése bizonyult. Ebben az esetben a fogyasztók megkeresésével megbízott külső vállalkozás munkatársa hívja fel telefonon a fogyasztót, az eljárás alá vont részéről előre meghatározott, a munkatárs által a beszélgetés során követendő forgatókönyv szerint információkat szolgáltatva a Kontroll díjcsomagról. A fogyasztót telefonon megkereső munkatárs rendelkezésre áll a Kontroll díjcsomag mellett szóló érveket tartalmazó anyag és a díjcsomag rövid összefoglalója, amelyek azonban nem térnek ki minden kérdésre, így nem tartalmaznak információkat például a díjcsomag korlátairól.

A fogyasztó kezdeményezésére történő telefonos megrendelés esetén ha az érdeklődő a megadott telefonszámot felhívja, egy menürendszer segítségével eljuthat az eljárás alá vont ügyfélszolgálatának munkatársához, akinél megteheti megrendelését. Ezt megelőzően a menürendszer segítségével teljeskörűen megismerkedhet a Kontroll díjcsomag feltételrendszerével.

A MatávPont boltokban és az eljárás alá vont ügyfélszolgálatain, valamint az üzletkötőkön és viszonteladókon keresztül történő megrendelés esetén a fogyasztó a megrendelés megtételét megelőzően a "Kontroll díjcsomag - rövid ismertető" című írásbeli, a díjcsomag valamennyi elemére ki nem terjedő ismertetőt kapja kézhez, illetőleg szóbeli ismertetésként az abban foglaltakról tájékoztatják.

A megrendelés bármely módon - így az írásbeli megrendelés útján is - történő megtételét követően az eljárás alá vont egy, a Kontroll kártyán és a PIN kódon kívül egy olyan ismertetőt is tartalmazó csomagot ad át, illetőleg juttat el a megrendelőnek, amely részletesen, teljeskörűen ismerteti a díjcsomag igénybevételének feltételeit, a kártya használatával kapcsolatos tudnivalókat.

Az eljárás alá vont és a Kontroll díjcsomagot választó fogyasztó között a megállapodás ráutaló magatartással, a csomag átvételével jön létre. Mindazonáltal önmagában a megrendelés mellett elengedhetetlen a Kontroll díjcsomag kártyájának az aktiválása. Erre az eljárás alá vont által megadott telefonszám felhívását követően, egy operátor közreműködésével kerül sor.

A fogyasztó részére nyújtott tájékoztatások szerint a fogyasztó csak a megvásárolt összeg letelefonálása után kérheti telefonvonalának normál előfizetésre (Bázis díjcsomagra) történő visszaállítását. Az eljárás alá vont gyakorlata szerint ugyanakkor a fogyasztó a kártya aktiválásáig szabadon dönthet arról, hogy igénybe veszi-e a Kontroll díjcsomagot vagy megrendelésére ellenére lemond erről. Ez utóbbira akár oly módon is sor kerülhet, hogy nem veszi át a megrendelést követően részére postai úton megküldött csomagot, illetőleg úgy is, hogy az átvett csomagban található kártyát nem aktivizálja. Ezekben az esetekben a fogyasztónak nem kell számolnia semmilyen hátrányos következménnyel.

  • 4.

    Az eljárás alá vont több módon, több csatornán reklámozza a Kontroll díjcsomagot: televíziós reklámokban, rádiós reklámokban, óriásplakátokon, újságokban, szórólapokon, az eljárás alá vont előfizetőknek megküldött, "Hírmondó" című kiadványában.

    A különböző televíziós csatornákon sugárzott, a rádió csatornákon hallható, az óriásplakátokon látható, illetőleg a napi és hetilapokban megjelent reklámok a fogyasztók felé közvetített központi üzenete az, hogy a Kontroll díjcsomaggal a fogyasztó havi- és kapcsolási díj nélkül telefonálhat. A reklámkampány során alkalmazott szlogen arra hívja fel a fogyasztót, hogy "tartsa kézben telefonköltségeit." A kétoldalas szórólap mindezen túlmenően egyebek között röviden ismerteti, hogy a Kontroll díjcsomag milyen előnyöket kínál a fogyasztónak, hogyan működik (miként működik, mi a teendő a csomag megvásárlását követően).

    Az eljárás alá vont előfizetőinek eljuttatott "Hírmondó" című kiadvány 2001. szeptemberi száma ismertette a Kontroll díjcsomag feltételrendszerének legfontosabb elemeit. A 2002. májusi számban közlésre került, hogy 2002. május 1-től a Kontroll díjcsomag már a korábbinál alacsonyabb összegért is elérhető, illetve feltölthető. A kiadvány feltünteti, hogy a díjcsomag milyen áron és hol vásárolható meg, s feltölthető az OTP bankjegykiadó automatáin keresztül is. Közlésre kerül az is, hogy 2002. május 1-től a Kontroll díjcsomaggal kizárólag azon internetes ajánlatok vehetők igénybe, melyek 06 51 6xx xxx típusú behívószámon érhetők el.

  • 5.

    A fogyasztó az eljárás alá vont internetes honlapján is tájékozódhat a díjcsomagról. Az interneten hozzáférhető tájékoztatás keretében részletes információk olvashatók a Kontroll díjcsomagról.

II.

Az eljárás alá vont védekezése

  • 1.

    Az eljárás alá vont előadta, hogy a Kontroll díjcsomag kártyájának aktiválását megelőzően a fogyasztók a díjcsomag igénybevételének valamennyi feltételével megismerkedhetnek. Legkésőbb a kártya aktiválásakor, az operátor tájékoztatása alapján a fogyasztó meggondolhatja magát, s ekkor is lehetősége van a megrendelés visszamondására, amely esetben az eljárás alá vont a díjcsomag vételárát visszafizeti a fogyasztónak.

  • 2.

    Az eljárás alá vont álláspontja szerint a 2002. májusi "Hírmondó"-ban megjelent tájékoztatás csak a 2002. május 1-től hatályos változásokat tartalmazza, s kizárólag azoknak szól, akik már rendelkeznek Kontroll díjcsomaggal.

  • 3.

    Az eljárás alá vont jogsértés hiányában kérte az eljárás megszüntetését.

III.

A vizsgálati jelentés

A vizsgáló szerint a telefonos értékesítés kapcsán valósulhat meg a Tpvt. 10.§-ának megsértése, mivel a potenciális megrendelő csak külön érdeklődés esetén kap tájékoztatást a csomag percdíjairól. A vizsgálati jelentés a telefonos értékesítés kapcsán indítványozta a jogsértés megállapítását, bírság kiszabásának mellőzésével.

IV.

Jogi háttér

A Tpvt. 8.§-a (1) bekezdésének első mondata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.

A Tpvt. 9.§-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

A fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazását a Tpvt. 10.§-a tiltja meg. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.

V.

A Versenytanács döntése

  • 1.

    A fogyasztók felé irányuló (reklámként vagy más módon megnyilvánuló) tájékoztatással szemben követelmény, hogy annak alapján a fogyasztó reális képet alkothasson az adott áruról, szolgáltatásról. A tájékoztatás (a reklám) terjedelme ugyanakkor behatárolja az információk terjedelmét, ezért a vállalkozásnak különös gonddal kell kiválogatnia, hogy a tájékoztatásban az áru (szolgáltatás) mely tulajdonságát és azt miként emeli ki.

  • 2.

    Az adott esetben egyszerű figyelemfelhívásnak minősülnek az eljárás alá vont televíziós csatornákon sugárzott, rádiókban hallható, óriásplakátokon megjelenő és újságokban olvasható reklámjai, melyekkel összefüggésben a Versenytanács a jelen ügyben jogsértést nem állapított meg. Ugyancsak nem minősíthető jogsértőnek a Kontroll díjcsomagról szóló, a fogyasztó kezdeményezésére telefonon elérhető menürendszer révén és az interneten elérhető tájékoztatás.

    A Versenytanács szerint az eljárás alá vont "Hírmondó" című kiadványának 2002. májusi száma nemcsak a Kontroll díjcsomaggal rendelkezőknek szól, ugyanakkor ez a tájékoztatás is csak egyszerű figyelemfelhívásnak tekinthető, s az ilyen tájékoztatással szembeni követelményeknek eleget tesz.

    A szórólap, illetőleg az alkalmazott terjesztési csatornákkal kapcsolatban a megrendelés megtétele előtt teljesített tájékoztatás - ez utóbbi esetben az eljárás alá vont által sem vitatottan - nem tekinthető minden esetben teljeskörűnek, hiszen a fogyasztó (az általa kezdeményezett

    telefonhívás által elérhető menüpontos tájékoztatás kivételével) nem kap információt például azon szolgáltatásokról, amelyek a Kontroll díjcsomaggal együtt nem vehetők igénybe, ugyanakkor a Versenytanács szerint a Kontroll díjcsomag különböző csatornákon történő értékesítése során az eljárás alá vont által követett gyakorlat eredményeként a versenyjogilag figyelembe veendő fogyasztói döntés szempontjából kiemelkedő jelentősséggel bír, hogy a fogyasztói döntési folyamat (a díjcsomag igénybevétele a kártya aktiválásával vagy ennek mellőzése) csak azt követően fejeződik be, hogy a fogyasztó megkapja azt a csomagot, amely a Kontroll díjcsomagra vonatkozó információkat teljeskörűen tartalmazza. Ebből következően a piaci versenyre közvetlen hatást gyakorló fogyasztói döntés nem a megrendeléssel, hanem a kártya aktiválásával kerül meghozatalra, a fogyasztó eddig az időpontig dönthet a termék igénybevételéről ("megvásárlásáról").

  • 3.

    Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács a Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének j) pontja által felhívott 72.§ (1) bekezdése a) pontjának második fordulata alapján az eljárást megszüntette, mivel az eljárás alá vont nem tanúsított a Versenytanács által megállapítható jogsértő magatartást.

  • 4.

    A határozat elleni további jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2002. november 26.