Vj-110/2002/10

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kraft Foods Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a "Nyerjen egy huszonötmillió forintos házat" elnevezésű nyereményjátékának részvételi feltételeiről hiányos tájékoztatást adott, amely fogyasztómegtévesztésre alkalmas magatartás.

Vele szemben 1.000.000.- (azaz Egymillió) Ft bírságot szab ki, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557. számú bírságbevételi számlájára.
vE határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül az eljárás alá vont vállalkozás a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

I.

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
A Kraft Jacobs Suchardot 1993-ban hozták létre a Kraft General Foods európai részlege és a Jacobs Suchard egyesítésével, amely amerikai érdekeltségű élelmiszeripari vállalatcsoport. Fő tevékenységi köre élelmiszer-feldolgozás és kereskedelem.
Az eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Kft.) magyarországi leányvállalat, amely 1993-tól Kraft Jacobs Suchard Hungária Kft. néven működött. 2000. július 3-tól a cég neve Kraft Foods Hungária Kft. Tevékenységébe csokoládé- és kávétermékek gyártása, kereskedelme tartozik, ami azt jelzi, hogy jelen van az édesség- és a kávépiacon egyaránt.
2001. évi nettó árbevétele 18.015.918 ezer Ft volt.
Az édességek (cukorka, lisztes áruk, csokoládék) magyarországi érintett piacán (Tpvt. 14. §) a csokoládék elkülönült részpiacot alkotnak, más édességfélékkel sem a fogyasztói kereslet, sem a speciális előállítás szempontjából nem helyettesíthetők. A szintén önállósult keksz-részpiaccal átfedést jelent az összetettebb termékfajták piaci jelenléte.
A Kft. 2000. évi termelésének 66,5 %-át a csokoládé adta, amellyel piacvezető volt (Kraft 26 %, Nestlé 15 %, Stollwerck 14 %, Master Foods 11 %, Ferrero 11 %).
Magyarországon az egy főre jutó édesség és azon belül a csokoládéfogyasztás fizetőképes kereslete nemzetközileg lemaradt más országok keresletéhez képest. Ezért a fizetőképesség általános növekedése a csokoládéfélék keresletnövekedésére is kedvezően hathat. A meglévő piaci kereslet megszerzése érdekében a forgalmazók jellemzően folyamatosan új termékeket vezetnek be a piacra.

A hazai évi körülbelül 30 ezer tonna kávé fogyasztását jelentő stabil kávépiacot a pörkölt kávék uralják mintegy 70 %-os piaci részesedéssel, háttérbe szorítva az azonnal oldódó kávékat és a kávékeverékeket. Általában a piacot a mozdulatlanság jellemzi, azonban a Capuccino és a kávékeverékek, illetve az úgynevezett sajátmárkás termékek vonatkozásában az eladási irányzat növekvő.
A pörkölt kávé forgalmazása három nagy gyártó, a Sara Lee Hungary Kávé és Tea Kft., a Tschibo Kft. és az eljárás alá vont Kft. között oszlik meg.
A Kft. kávépiaci részesedése számottevően kisebb a csokoládépiaci részesedéséhez képest.
A fenti piaci szereplők rendszeresen szerveznek nyereményjátékot, amelyben tanúsított fogyasztómegtévesztő versenyjogellenes magatartásukat a Versenytanács bírságolta (Vj-4/2002/25. számú határozat Tschibo Budapest Kft. 1 millió Ft, Vj-65/2002/35. számú határozat Sara Lee Hungary Kávé és Tea Kft. 500 ezer Ft, Vj-52/1999/10. számú határozat Nestlé Hungária Kft. 1 millió Ft).

A Kft. is elhatározta, hogy vásárlással egybekötött nyereményjátékot szervez a kávé és csokoládé termékeit vásárló fogyasztók között 2002. tavaszán. Üzleti titkot képező kávépiaci részesedése azt vetítette előre - ami be is igazolódott -, hogy a nyereményjátékkal érintett vásárlás elsődlegesen a csokoládékat fogja érinteni, amit főképpen a gyerekek fogyasztanak.
A játék lényege szerint összesen legalább 500 gr-ot kellett vásárolni a Piros Mogyorós, a Milka, a Sport Szelet, 3Bit csokoládékból, illetve a Jacobs Krönung vagy Jacobs Merido Mocca kávékból, s ezeknek az áruknak a csomagoláson lévő vonalkódját egy rendszeresített, vagy tetszés szerinti borítékban meghatározott címre kellett beküldeni. Sorsolással főnyereményként egy 25 millió Ft értékű, a nyertes által kiválasztott házat, további nyereményként a játék időtartama alatt kéthetente tartott húzásokon egy-egy millió, összesen 6 millió Ft-ot lehetett nyerni.

A Kft. bejelentést tett a 25/1991. (X. 16.) PM rendeletben szabályozott ajándéksorsolás okán a Szerencsejáték Felügyelethez 2002. március 29-én, amelyhez csatolta a hivatalos játékszabályt. Eszerint a nyereményjátékban azok vehettek részt, akik az alábbi együttes feltételeknek megfeleltek:

  • -

    14. életévét betöltött, devizabelföldi, magyar állampolgár, természetes személy; és

  • -

    a játék ideje alatt a megjelölt Kraft termékek bármelyikéről származó tetszőleges összetételben összesen 500gr terméknek megfelelő eredeti vonalkódot összegyűjt, továbbá

  • -

    neve, pontos lakcíme és lehetőleg telefonszáma, életkora megjelölésével (a továbbiakban: pályázat) a játék időtartama alatt postai úton eljuttatja azokat az alábbi címre: 1590 Budapest, Postafiók 128.

E szabályzat 13. pontja szerint a korlátozottan cselekvőképes játékos a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, nyereményátvételre csak törvényes képviselőjével, elvált szülők esetén a szülői felügyeletet gyakorló szülővel együtt volt jogosult.

A hivatalos játékszabály 15. pontja rögzítette, hogy a játékos a pályázat megküldésével a szabályzatot elfogadja, valamint feltétel nélküli beleegyezését adja ahhoz, hogy nyertessége esetén nevét és települési lakhelyét a Kft. nyilvánosságra hozhassa, a nyereményátadásról felvételt készíthessen, amit a későbbiekben felhasználhat. A 16. pontban a Kft. jelezte, hogy kik azok a személyek, akik a Kft-vel fennálló érdekeltségük miatt a játékból ki vannak zárva.
A 17. pontban a Kft. kizárta felelősségét a pályázat valamely hiányosságáért (például: név, címelírás, ponthiány, stb.).
A 18. pont szó szerint idézve a következőket tartalmazta: "A nyereményjátékról információ a boltokban elhelyezett promóciós reklámanyagokon (boríték), a televízió- és sajtóhirdetésekben, valamint a 06 (1) 431-2800-as telefonszámon kapható."

A hivatalos játékszabályzat kizárólag a Kft. székhelyén és a megjelölt telefonszámon, mint folyamatosan hallható szöveg volt hozzáférhető.

A Kft. a "Nyerjen egy 25 millió Ft-os házat" elnevezésű nyereményjátékát 2002. márciusától májusáig országos lapokban (Kiskegyed, Nők Lapja, TVR-Hét, stb.), tévéreklámmal, 30 ezer poszterrel, s az akciós termékek részbeni feliratozásával népszerűsítette.
A szóróanyag egy részével a játékban részt venni kívánó fogyasztó szükségképpen találkozott, ha a játékkal érintett megvett termékeken volt tájékoztatás, vagy, ha az erre rendszeresített borítékban továbbította az összegyűjtött minimum 500 gr-nyi árumennyiség eredeti vonalkódját a Kft. megjelölt címére.
A termékfeliratozás ismertette a játék lényegét, a fődíjat és a kéthetente megtartott sorsolásokon nyerhető összegeket, a húzások időpontjait, ideértve a játék időtartamát. Azt a felhívást is közölte, hogy "A részleteket keresse a szórólapokon és a plakátokon, vagy hívja a 431-2800 Info vonalat! A játékban résztvevők elfogadják a hivatalos játékszabályt."
A termékfeliratozás nem tartalmazta a játékban való részvétel személyi feltételeit (14. életév betöltése, devizabelföldi, magyar állampolgár, természetes személy, életkor).
A véletlenszerűen a fogyasztó elé kerülő egyéb reklámanyag a termékvásárlásra, a sorsolási időpontokra, határidőkre szorítkozva közölt tájékoztatást a nyereményjátékról azzal, hogy a részleteket keresse a fogyasztó az akciós borítékon, vagy hívja az Info vonalat, avagy a részleteket keresse a boltokban és a plakátokon, vagy hívja az Info vonalat. E szóróanyagok közös eleme volt annak a kinyilvánítása is, hogy a játékban résztvevők elfogadják a hivatalos játékszabályt és a 25 millió Ft-os ingatlan megszerzésének feltételeit.

A mintegy 5 millió boríték, amellyel a pályázatban résztvevők többsége szükségképpen találkozott, mert a pályázatát a rendszeresített borítékban küldte el, hátoldalán részben a termékeken elhelyezett tájékoztatást ismételte meg, részben a többi szóróanyagnál részletesebb további tájékoztatást is közölt az alábbiak szerint:

"A kétheti 1 millió Ft-os nyeremény sorsolásán való részvétel feltétele az érvényes nevezés sorsolást megelőző hét utolsó napjáig történő beérkezése. A nyerteseket postai úton értesítjük. A nyereményt a nyertesek által válaszlevélben megadott bankszámlaszámra utaljuk, e válaszlevél beérkezésétől számított 90 napon belül. A Kraft Foods Hungária Kft. a játékkal kapcsolatban levelezést nem folytat. A Kraft Foods Hungária Kft. az ajándékokat és nyereményeket terhelő adókat magára vállalja. A hivatalos játékszabály a Kraft Foods Hungária Kft-nél található. Az akcióban a Kraft Foods Hungária Kft., a Humántelex Kft., valamint az MC Direct Kft. munkatársai és azok közeli hozzátartozói, továbbá a promóciós termékeket árusító boltok tulajdonosai és alkalmazottai nem vehetnek részt. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk tovább. A Kraft Foods Hungária Kft. a beküldött adatokat a jövőben fel kívánja használni promóciós akcióiban, illetve piackutatási célokra. Amennyiben adatai jövőbeni felhasználásához nem járul hozzá, kérjük értesítsen minket. Az adatok feldolgozását az MC Direct Kft. végzi. A játékban való részvétel egyben a játékszabályok elfogadását is jelenti. Az ingatlannyeremény készpénzre nem váltható."

A boríték másik, elülső oldalán a Kft. a küldemény feladójának neve, címe, valamint életkora, telefonja feltüntetését kérte. A név és a cím közlése a hivatalos játékszabály és a boríték közlése szerint is részvételi feltétel volt, de ez nem mondható el a telefonszám és az életkor megjelöléséről, mert a hivatalos játékszabály megfogalmazásával szemben (lehetőleg telefonszáma, életkora megjelölése részvételi feltétel) a boríték feliratozás nem utalt arra, hogy az életkor megjelölés vagy annak hiánya részvételi feltétel lehet, avagy ezeknek az adatoknak a részvételi feltételek körében szerepe lehet.

A Kft. a meghirdetett időpontokban megtartotta kéthetente a sorsolásokat és a főnyeremény kihúzását. Egyúttal mindig tartaléknyertest is sorsoltak, arra az esetre, hogyha az első húzás érvénytelen, legyen következő nyertes, mert nyereményátadás hiányában a nyeremény összegét a Kft-nek az államnak be kellett volna fizetnie játékadó címén.

Az egyik 1 millió Ft-os nyereményt azért nem tudták a kisorsolt nyertesnek átadni, mert nem töltötte be 14. életévét, s ezért pályázatát érvénytelennek nyilvánították.

A módosított 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályozása szerint korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki 14. életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen. Kiskorú az, aki 18. életévét még nem töltötte be, kivéve, ha érvényesen házasságot kötött (Ptk. 12. § (1) és (2) bekezdés). Korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú is, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett (Ptk. 13. § (1) bekezdés). A külföldi jogi vagy természetes személyek öröklésen kívüli ingatlanszerzésével kapcsolatos engedélyezési szabályokat a 7/1996. (I. 18.) Korm. rendelet tartalmazza.

II.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel, a Tpvt. 70. § (1) bekezdése szerint eljárást indított a Kft. ellen, mert vélelmezte, hogy fogyasztómegtévesztésre alkalmas módon tájékoztatta a fogyasztókat a nyereményjátékban való részvétel feltételeiről, azok között is arról, hogy a nyereményjátékban érvényesen csak 14. éven felüliek vehettek részt.
A jogsértést azért vélelmezte, mert a Kft. székhelyén és az Info vonalon volt a játékszabály elérhető, amely ezt a kikötést tartalmazta, miközben a további összes reklámanyag a játékszabállyal kapcsolatosan az akciós borítékokra vagy az Info vonalra hivatkozott, mint további információs forrásra, s így a fogyasztókban fel sem merülhetett, hogy a boríték és az Info vonal egymástól különböző tájékoztatást is tartalmaz.

A készült vizsgálati jelentés a jogsértést ugyanezen okból megállapíthatónak tartotta, ezért nem fogadta el a Kft. azon álláspontját, hogy a hivatalos játékszabály hozzáférésére való utalás a fogyasztót elegendő információt juttatta ahhoz, hogy dönteni tudjon a játékban való részvétele felől. Az utalás azonban a fogyasztó további aktív tevékenységét igényelte, hogy megszerezze a részvételi döntéshez szükséges további információt. Ez a kutatás pedig egyrészt nem elvárható a csokoládéféléket előszeretettel vásároló 14. év alatti korosztálytól, másrészt a borítékon megadott feltételek a részvétel érvényességével kapcsolatban számos korlátot állítottak, s nem volt bennük olyan tartalom, amelyből arra lehetett következtetni, hogy még további kizáró feltételeket is tartalmaz a játékszabály; a nyereményjátékban részt venni kívánó fogyasztónak feltétlenül szükséges annak ismerete, mert ennek hiányában véletlenszerű, hogy a játékban való részvétele érvényes.

III.

A Kft. már az eljárás korai szakaszában az eljárás megszüntetését kérte jogsértés hiányában, mert a fellelhető tájékoztatók (plakát, boríték, matrica) mindegyike tartalmazta

  • -

    A játékban résztvevők elfogadják a hivatalos játékszabályt.

  • -

    A hivatalos játékszabály a Kft-nél található.

  • -

    A részletekért hívja a 06-1-431-2800 Info vonalat.

Az a boríték, amelyben a fogyasztók többsége beküldte a pályázatot sorrendileg feltüntette a következőket:

  • -

    A részletekért hívja a 431-2800 Info vonalat.

  • -

    A játékban résztvevők elfogadják a hivatalos játékszabályt és 25 a millió Ft-os ingatlan megszerzésének feltételeit.

  • -

    A hivatalos játékszabály a Kft-nél található.

  • -

    A játékban való részvétel egyben a játékszabályok elfogadását is jelenti.

A boríték alján kiemelt betűkkel ismételten feltüntették a beküldés címét és az Info vonalat.
A reklámanyagokban a különböző helyekről szerezhető információk azonosságára utaló "vagy" szócskát nem tartotta megtévesztőnek, mert a boríték a "vagy" szócskával alkalmazott figyelemfelhívást nem tartalmazta. Azok a játékosok, akik a játékban való részvételhez a beküldendő kávé és csokoládé vonalkódokat gyűjteni kezdték éppen ezen egyértelmű információkat tartalmazó borítékokat vitték haza. A folyamatos vásárlások megkezdése, illetve a játékra való jelentkezés előtt otthonukban tájékozódhattak arról, hogy a nyereményjáték feltételei hol találhatók, a játékban való részvételüket nem elsősorban a figyelemfelhívó plakátok, hanem az egyértelműen megfogalmazott, kézhez vett akciós boríték befolyásolta.

IV.

A vállalkozások széleskörűen élnek marketing eszközökkel piacszerzési törekvéseik érdekében. Ezeknek az eszközöknek a sorába tartozik a különféle nyereményjátékok szervezése, tartása, amelyek során a vállalkozások a termékeik vásárlását nyeremény formáját öltő jutalmazással serkentik. A marketing eszközök használatának vállalkozói szükségessége nagyobb, ha a vállalkozás forgalomnövelési szándéka megfelelő fogyasztói fogadókészség hiányában sikertelen. Ennek jelei, mind az édesség, mind a kávépiacon mutatkoznak, amelyeket a vállalkozások marketing eszközök bevetésével próbálnak ellensúlyozni, új fogyasztókat szerezve, avagy elvonva versenytársaiktól. Ennek során előfordulnak olyan piaci cselekmények is, amelyek versenyjogilag marasztalandók, mert a vállalkozások a nyereményjátékok tartásának eszközét rendeltetésellenesen használják azáltal, hogy fogyasztómegtévesztésre alkalmas módon keltik fel a játékszervezés, tartás valamely versenyjogi fogyatékossága miatt a fogyasztók vásárlói kedvét.
A jelen esetben is - hasonlóan a marasztalásokkal végződött hivatkozott eljárásokhoz - a Versenytanácsnak azt kellett eldöntenie, hogy fogyasztómegtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott-e a Kft. a nyereményjáték szervezése, tartása során, amelynek folytán a fogyasztók másképp dönthettek, mint ahogy tették volna ennek hiányában, azaz életszerűen értesülhettek-e az érvényes játékbeli részvételük személyüket esetlegesen kizáró feltételeiről. Amennyiben a Kft. versenyjogellenes, fogyasztómegtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott a nyereményjátékról, a fogyasztók közül nyilvánvalóan többen vettek részt érvénytelenül a játékban, mintha jogszerűen értesültek volna a kizáró személyi jellegű feltételekről. Más oldalról megközelítve, nyilvánvalóan kevesebben vettek volna részt a játékban, ha kellően értesültek volna e feltételekről, ami kihathatott a játékszervezéssel elérni remélt forgalomnövekedésre.
A Kft. piaci tájékoztatási kötelezettségének mértékét az határozta meg, hogy nyereményjátéka mennyire illeszkedett a piacon tartott nyereményjátékok sorába és mennyire szokásos szűkítő jellegű személyi feltételek kikötése, amelyek előírása megengedett.
A Versenytanács tudomása szerint a szűkítő jellegű személyi feltételek kikötése akkor jellemző, ha a nyereménnyel ösztönzött vásárlás, szolgáltatás igénybevétele eleve más jogszabályok által korlátozott, mint ahogy korhatárhoz kötött a dohány, a szeszipari termékek vásárlása, játékkaszinók látogatása, stb.
Életkori megkötést se ingatlan tulajdonjogának, se a szóban forgó vásárlásokkal nyerhető pénzösszegek megszerzéséhez a hatályos jogi rendelkezések nem fűznek. Legfeljebb az ingatlanszerzés körében okozhatott az engedélyezési eljárásból fakadó valós problémákat egy esetleges jogi vagy természetes személy nyertes külföldi illetősége, aminek a realitása azonban a 6 x 1.000.000.- Ft pénznyereménnyel összevetve hatszor kisebb volt, ugyanis a pénznyeremények megszerzése elé a jogszabályok semmiféle akadályt nem állítanak. Azt pedig, hogy a nyertesek miképpen rendelkezhetnek nyereményükkel, egyrészt a Ptk. rendezi, másrészt a Kft. maga is kikötötte szükség szerint a törvényes képviselő közreműködését (Szabályzat 13. pont).
Mindennek azért van jelentősége, mert önmagában a nyereményjátékkal érintett áruk fajtájából, a szerezhető nyereményekből a fogyasztó nem következtethetett arra, hogy a Kft. nyereményjátéka szervezésénél megszorításokat alkalmazott.

A Gazdasági Versenyhivatal kialakult gyakorlata, hogy a reklámozási tevékenységet, ideértve az ily módon népszerűsített nyereményjáték szervezését az egymást kiegészítő, erősítő elemek egységében értékeli.
A véletlenszerűen megismerhető reklámanyagok nem fejezték ki a hivatalos szabályzat megismerésének fogyasztói szükségességét, hiszen ezeket értelmezve elegendőnek látszott a boltokban és a plakátokon lévő tájékoztatás ismerete. Szükséges lett volna a szóróanyagokban írt azon kitételek bővebb kifejtése, hogy miért indokolt a további részletek iránti érdeklődés, a játékszabály elfogadásának fogyasztói deklarálása, mert a boltban vagy az egyéb szóróanyagokból többletinformáció nem is volt szerezhető. A pályázni kívánó fogyasztó kezébe kerülhetett akciós boríték szövegezéséből ugyan többletinformáció volt szerezhető, de ez csak olyan jellegű információk nyilvánosságra hozatalának számít, amelyek a Kft-vel érdekeltségi viszonyban nem álló és a játékkal széleskörűen célzott fogyasztók szempontjából közömbösek, avagy olyan további részletek, amelyekből nem következtethető, hogy még további részvételi feltételek is voltak és azok az érvényes részvételt szűkítették. Vagyis a részvétel személyi képest a boríték a lényeghez képest lényegtelen részleteket közölt, miközben annak a látszata keletkezett a lényegtelen részletek közlése folytán, hogy az adott tájékoztatás teljes körű a nyereményjátékot illetően. Ráadásul a borítékfeliratozás nemhogy a lényeges személyi feltételekre utalt volna a boríték külzetén, hanem kifejezetten az életkort nem is jelölte részvételi feltételként, ami pedig figyelmeztethette volna a fogyasztókat legalább annyiban, hogy az életkornak a részvétel szempontjából alapvető jelentősége van.
A Versenytanács szerint a hivatalos játékszabályban lévő összes szűkítő személyi részvételi feltétel - 14. éves életkor, magyar állampolgárság, stb. - közlésének elmaradása egy tekintet alá esik. Legfeljebb az életkori kikötés és a csokoládévásárlás, valamint ennek a gyerekek játékrészvételével való nyilvánvaló összefüggése nagyobb mértékben növeli annak kockázatát, hogy a fogyasztók egy részének nyereményjátékbeli részvétele érvénytelen volt. Ezért a Versenytanács az összes személyi részvételi feltétel közlésének hiányát a Kft. terhére rótta (Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pont, Tpvt. 77. § (1) bekezdés d) pont) pénzbírság kiszabásával (Tpvt. 78. §), figyelemmel az adott piacokon észlelt és már marasztalt ugyancsak fogyasztómegtévesztő versenytársi magatartásokra, a Kft. mindkét piacon elfoglalt piaci helyzetére és reklámköltségére.

A Tpvt. szerinti jogorvoslati jogot a 83. § biztosítja a Kft. számára.

Budapest, 2002. november 11.