Vj-37/2002/78

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a FiberNet Kommunikációs Rt. ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérheti a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A vizsgálat iránya

  • 1)

    A Gazdasági Versenyhivatal a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 67. § (1) bekezdése, illetve 70. §-a alapján 2002. február 27-én versenyfelügyeleti eljárást indított a FiberNet Kommunikációs Rt. (a továbbiakban: FiberNet) ellen, mert lakossági bejelentésekből észlelte, hogy a FiberNet Baja, Budapest, Cegléd, Heves és Szeghalom szolgáltatási területein a 2001. január és 2002. február közötti időszakban az inflációt meghaladó, jelentős mértékű díjemeléseket hajtott végre, amivel valószínűsíthetően megsértette a Tpvt. 21. § a) pontjában megfogalmazott gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát.

  • 2)

    Az eljárás megkezdését követően további bejelentések érkeztek, melyek alapján a vizsgálók az eljárást kiterjesztették Mélykút (2002. május 7.), Kecskemét (2002. június 3.), Kalocsa (2002. június 14.), továbbá Siófok és Siklós (2002. július 10.) területekre, majd 2002. július 25-én a FiberNet által a 2001. és 2002. év folyamán valamennyi szolgáltatási területén végrehajtott díjemelés vizsgálatára.

A tényállás

A FiberNet tevékenysége

  • 3)

    Az 1999. évben alapított FiberNet mintegy 120 ezer előfizetőnek nyújt kábeltelevíziós műsorelosztó szolgáltatást az alábbi településeken:
    Agárd, Almamellék, Bácsalmás, Baja, Balmazújváros, Báránd, Barcs, Berettyóújfalu, Borota, Budapest IX. kerület, Cegléd, Csáford, Csongrád, Egyek, Erdőkertes-Őrbottyán, Érsekhalma, Esztár, Fehérgyarmat, Fonyód, Füzesabony, Gárdony, Garé, Gödöllő, Gyomaendrőd, Hajdúbagos, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, Heves, Hévíz, Jánoshalma, Kaba, Kál-Kápolna, Kál-Kompolt, Kalocsa, Kápolnásnyék, Kecskemét, Kerepes, Kisújszállás, Konyár, Kozármisleny, Kunfehértó, Lánycsók, Mélykút, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mikepércs, Mohács, Nádudvar, Nagyrábé, Ócsárd, Okány, Patapoklosi, Pilisvörösvár, Pocsaj, Polgár, Poroszló, Püspökladány, Sáránd, Sarkad, Sárrétudvari, Sellye, Siklós, Siófok, Somogyapáti, Szabadbattyán, Szava, Százhalombatta, Szeghalom, Tekenye, Tépe, Tiszalök, Tószeg, Túrkeve, Újfehértó, Vámospércs, Velence, Vésztő, Zalaszentgrót, Zalaudvarnok.

  • 4)

    A FiberNet (mely az előzőekben felsorolt településeken 2-5 programcsomagot nyújt) 2001. január 1-jétől több lépcsőben valamennyi településen emelte díjait. A 2001. január és 2002. július között érvényesített programcsomagonkénti nettó (általános forgalmi adót nem tartalmazó) díjakat, az egyes programcsomagokhoz tartozó szerzői jogi- és műsordíjakat (a továbbiakban együtt: műsorköltség), valamint az előfizetők számát a határozat üzleti titkot képező Melléklete mutatja be valamennyi településre nézve.

  • 5)

    A 2002. évi díjemelésben - az üzemeltetési költségek emelkedése mellett - jelentős szerepet játszott az is, hogy FiberNet felvette műsorkínálatába a viszonylag magas műsorköltségű Sport1 csatornát. A Sport1 programcsomagba helyezését megelőzően a FiberNet az igények megismerése érdekében (ügyfélszolgálaton és képújságon elhelyezett hirdetés, levél, számla hátoldalára nyomtatott felhívás formájában) felmérést kezdeményezett, melyben a várható költségnövekedés feltüntetésével arra várt választ, hogy a felsorolt csatornák (Animal Planet, Fox Kids, Muzzik, Minimax, Sport1) közül melyik iránt van az előfizetők részéről a legnagyobb érdeklődés. A felmérésre az előfizetőknek csak kis hányada reagált.

  • 6)

    A 2002. év során végrehajtott díjemelések révén a FiberNet a műsorköltséggel csökkentett nettó előfizetési díjait (a továbbiakban: korrigált nettó díj) átlagosan 30 százalékkal emelte a 2001. évi átlagos díjaihoz képest, ami díjbevételét - figyelembevéve az előfizetőszám változását is - 32,5 százalékkal növelte az előző (2001.) évhez képest.

  • 7)

    A FiberNet 2001. évben veszteséges volt, gazdálkodásának főbb adatait a Táblázat mutatja be.

    Táblázat

    A FiberNet gazdálkodásának főbb adatai

    (2001. év)

Megnevezés

2001.

Jegyzett tőke

1.700.000

Saját tőke

1.138.024

Mérlegfőösszeg

6.337.977

Nettó árbevétel

1.605.674

Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye

- 64.152

Szokásos vállalati eredmény

-488.784

Mérleg szerinti eredmény

- 166.895

További műsorvételi lehetőségek

  • 8)

    A FiberNet Rt. szolgáltatási területei közül Baján, Berettyóújfalun, Budapest IX. kerületében és Gödöllőn van jelen másik kábeltelevíziós vállalkozás, melyek közül:

    • -

      Baján a Posessor Kft. hasonló tartalmú szolgáltatást nyújt, némileg alacsonyabb áron. A FiberNet Rt. és a Posessor Kft. szolgáltatási területe Baja területének bizonyos részein átfedi egymást.

    • -

      Berettyóújfalun a FiberNet szolgáltatási területe körülöleli a UPC szolgáltatási területét. A UPC árai lényegesen alacsonyabbak, mint a FiberNet árai.

    • -

      Budapesten a IX. kerületben a FiberNet szolgáltatási területe a UPC-vel határos, a szolgáltatásuk tartalma és díjai hasonlóak.

    • -

      Gödöllőn 2002-ben jelent meg a CableNet Rt.

  • 9)

    Új kábeltelevíziós vállalkozás piacra lépése engedélyezési szempontból nem ütközik lényeges akadályba. A hálózat kialakításának jelentős beruházási költségei és az állandó költségek ebből is fakadó magas aránya következtében azonban a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú, koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos tevékenység. Ezért a piacra lépés gazdasági szempontból korlátozott azokon a földrajzi területeken, ahol már működik kábeltelevíziós vállalkozás.

  • 10)

    A fogyasztóknak az ország egész területén a kábeltelevíziós szolgáltatáson túlmenően az alábbi lehetőségei vannak televíziós programok vételére:

    • -

      tető (szoba)antenna;

    • -

      műholdvevő;

    • -

      UPC Direct; továbbá

    • -

      az előzőek bármilyen kombinációja.

  • 11)

    Tető (szoba) antennával a FiberNet által szolgáltatott programok közül az M1, a TV2 és az RTL Klub fogható.

  • 12)

    A UPC Direct több, mint száz műsort tartalmazó programcsomagot szolgáltat - 2002. évben - 3672 forint nettó (25 százalék ÁFA mellett 4590 bruttó) előfizetési díjjal, amelyet az adott háztartásban külön-külön üzemeltetni kívánt valamennyi készülék után fizetni kell. Emellett egyszeri költségként jelentkezik a 8000 forintos csatlakozási díj, továbbá készülékenként a 20000 forintos beltéri egység letéti díj. A programcsomag a FiberNet által a legbővebb programcsomagban szolgáltatott külföldi műsorok gyakorlatilag teljes körét tartalmazza, nem tartalmazza azonban az M1, a TV2 és az RTL Klub programot, amelyek így csak kapcsolódó tetőantennával foghatók, illetve külön díjazás (2002. évben nettó 2360, bruttó 2950 forint) mellett szolgáltatott Sport1 csatornát.

  • 13)

    A FiberNet által szolgáltatott programcsomagokban meglévő műsorok három műhold (Astra, Amos, Hotbird) egyidejű vételét, továbbá tetőantennát (M1, TV2, RTL Klub) tesznek szükségessé, azzal azonban, hogy a - folyamatosan növekvő számú - kódolt műsorok (Spektrum, National Geographic, Romantika, stb.) vételére nincs mód. A három műholdvevőből és tetőantennából álló rendszer kialakításához szükséges technikai eszközök (parabola tükrök, vevőfejek, beltéri egységek, tetőantenna) és a szerelés költségei együttesen százezer forint körüli összeget tesznek ki, azzal azonban, hogy a beltéri egységből annyi szükséges, ahány televízió készüléket külön-külön üzemeltetni kíván az adott háztartás.

  • 14)

    Az előzőeken túlmenően a FiberNet Budapest IX. kerületi előfizetőinek lehetősége van az Antenna Hungária Rt. AntennaMikro (AM) szolgáltatásának igénybevételére.

II.

A vizsgálói indítvány

  • 15)

    A vizsgálók abból kiindulva, hogy a FiberNet 2001. évben veszteséges volt úgy ítélték meg, hogy a 2001. évi díjak nem tekinthetők túlzottan magasnak. Szintén nem ítélték összességében túlzottan magasnak a FiberNet 2002. évi díjait, mert a 2002. évi díjemelés átlagos mértéke (29-32,5 százalék) nem érte el a 2001. évi inflációs ráta (9,2 százalék) és a FiberNet 2001. évi nettó árbevétel arányos veszteségének (30 százalék) összegét, miáltal azt valószínűsítették, hogy a FiberNet 2002. évben sem ér el túlzott mértékű nyereséget.

  • 16)

    Azon települések közül, ahol a 2002. évben a FiberNet a díjakat az átlagos nagyobb mértékben emelte

    • -

      Báránd alap/soros; valamint

    • -

      Erdőkertes-Őrbottyán alap/családi

programcsomag esetén állapították meg, hogy a díjak túlzottan magasnak minősülnek, mert azok nem indokolhatók a különböző településeken alkalmazott díjak egységesítésével és az adott településen felmerülő speciális költségekkel sem.

  • 17)

    A Tpvt. 71. § (2) bekezdés c) pontja szerinti indítványban a vizsgálók - a 16) pontban foglaltakra tekintettel - indítványozták:

    • 1)

      annak megállítását, hogy a FiberNet 2002. évi előfizetési díjai Báránd és Erdőkertes-Őrbottyán településeken túlzottan magasak;

    • 2)

      a FiberNet eltiltását ezen magatartások további folytatásától; továbbá

    • 3)

      a jogsértés csekély súlyára tekintettel a bírság kiszabásának mellőzését.

III.

A tényállás jogi értékelése

A gazdasági erőfölény

  • 18)

    A Tpvt. 22. § értelmében gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (Tpvt. 14. §) az, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. A Tpvt. 22. § (2) bekezdése szerint a gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell - egyebek mellett - az érintett piacra való belépés feltételeit, a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, továbbá az érintett piac szerkezetét és a piaci részesedések arányát.

  • 19)

    A Tpvt. 14. § (1) bekezdése értelmében az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni úgy, hogy a megállapodás tárgyát képező árun túlmenően az azt ésszerűen helyettesítő árukat is figyelembe kell venni. Azt, hogy a konkrét megállapodás tárgyát képező árut, mely más áruk képesek ésszerűen helyettesíteni, a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel kell megítélni (Tpvt. 14. § (2) bekezdés). A Tpvt. 14. § (3) bekezdése szerint földrajzi területnek az a terület tekinthető, melyen kívül a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel tudja az árut beszerezni.

  • 20)

    A Versenytanács álláspontja szerint a kábeltelevíziós szolgáltatásának az egyéb műsorvételi lehetőségek (tető- vagy szobaantenna, műholdvevő, UPC Direct, illetve ezek bármilyen kombinációja) - a felhasználási cél azonossága ellenére - nem ésszerű helyettesítői, mert:

    • -

      a tető (szoba) antenna csak minimális programválasztékot képes biztosítani a kábeltelevíziós szolgáltatáshoz képest;

    • -

      a UPC Direct a tetőantennával történő kombináció esetén képes ugyan a kábeltelevíziós szolgáltatással azonos programválasztékot biztosítani, annak havi előfizetési díja azonban egyrészt lényegesen magasabb, mint a kábeltelevíziós szolgáltatásé, másrészt valamennyi, a háztartásban üzemeltetett készülék után fizetni kell;

    • -

      a műholdvevő(k) és a tetőantenna kombinációja egyrészt nem képes biztosítani a kábeltelevízió által nyújtott teljes műsor választékot (kódolt műsorok), másrészt az azt megközelítő programválaszték is csak bonyolult technikai megoldások és jelentős egyszeri beruházási költség mellett valósítható meg.

  • 21)

    Mindezek alapján a Versenytanács érintett árupiacként (ésszerű helyettesítő áru hiányában) a kábeltelevíziós szolgáltatást tekintette. Az érintett földrajzi piacoknak pedig - tekintettel arra, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatás az igénybevétel szempontjából lakóhelyhez kötött - a FiberNet szolgáltatási területei minősülnek.

  • 22)

    A 20-21) pont szerint meghatározott érintett piacok közül azokon, ahol nincs jelen másik kábeltelevíziós vállalkozás, amely képes lenne érdemben befolyást gyakorolni a FiberNet piaci magatartására - figyelembevéve azt is, hogy a piacralépési korlátokra tekintettel (lásd 9. pont) a lehetséges verseny hatásával sem kellett számolnia - a Versenytanács álláspontja szerint a FiberNet a vizsgált időszakban gazdasági erőfölényes helyzetben volt.

  • 23)

    A Versenytanács a jelen eljárásban - a később részletezettekre tekintettel (lásd 42. pont) - szükségtelennek tartotta annak részletes vizsgálatát, hogy FiberNet gazdasági erőfölényben van-e azokon a területeken, amelyeken más kábeltelevíziós vállalkozás is jelen van (Baja, Berettyóújfalu, Gödöllő, Budapest IX. kerület), illetve fogható az AM adása (Budapest IX. kerület).

A szolgáltatási díjak megítélésének általános szempontjai

  • 24)

    A Tpvt. 21. § a) pontja értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélve tisztességtelenül eladási árakat megállapítani. Tisztességtelenül megállapított eladási ár (díj) alatt a Tpvt. alkalmazásában a túlzottan magas eladási árat kell érteni. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint az ár akkor minősül túlzottan magasnak, ha meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetéssel arányban álló haszon ("tisztességes nyereség") összegét.

  • 25)

    A Versenytanács eddigi gyakorlatában - a vizsgált vállalkozás megalapozott számításai hiányában - a programcsomag adott évi tényleges műsorköltségének, valamint az előző évi előfizetési díj műsorköltségek feletti része előző évi tényleges inflációs rátával növelt értékének összegeként adódó un. számított nettó díjhoz viszonyítva ítélte meg, hogy valamely programcsomag nettó díja túlzottan magas-e. A túlzottan magas díj megállapításának szükséges feltétele az volt, hogy a tényleges nettó díj nagyobb a számított nettó díjnál, ami más megközelítésben azt jelenti a műsorköltséggel csökkentett nettó díj (a továbbiakban: korrigált nettó díj) előző évhez képesti növekedése meghaladja az előző évi infláció mértékét.

  • 26)

    A 25) pont szerinti módszer az alábbi feltételezéseken alapul:

    • a)

      a műsorköltség a kábeltelevíziós vállalkozás számára objektív adottságként jelentkezik, ezért annak tényleges mértéke egyben gazdaságilag indokoltnak is minősül (ez alól kivételt képezhet - és külön vizsgálandó -, ha a vállalkozás jelentős műsorköltség-növekedéssel járó programcsomag-módosítást hajtott végre),

    • b)

      a nettó díjak műsorköltség feletti része (mely a további költségekre és nyereségre nyújt fedezetet) gazdaságilag indokoltan - a vállalkozás azt megalapozottan cáfoló számításai hiányában - nem emelkedhet az előző évi inflációnál nagyobb mértékben, annak mértékében viszont gazdaságilag indokoltnak minősül.

  • 27)

    A Versenytanács a 26) a. és b. pont szerinti feltételezésekkel a jövőben is élni kíván. A jövőben azonban az előző évi nyereséget is vizsgálni kívánja abból a szempontból, hogy az miként viszonylott a befektetés adott szakmát jellemző kockázatával arányban álló hozam (normatív nyereség) mértékéhez. Ez azért lényeges, mert, ha a korrigált nettó díjak infláció feletti emelése kisebb, mint amennyivel az előző évi nyereség alatta maradt a normatív mértéknek, akkor valószínűsíthető, hogy a díjemelés következtében nem alakul ki túlzott mértékű nyereség, vagyis a díjak sem tekinthetők túlzottan magasnak. Ellenkező esetben azonban (vagyis, ha a vállalkozás előző évi nyeresége már eleve magasabb a normatív mértéknél, vagy az infláció feletti díjemelés révén valószínűsíthetően afölé kerül) a számított díjat meghaladó tényleges díjak túlzottan magasnak minősülnek.

  • 28)

    A számításba vehető előző évi nyereség meghatározásánál figyelemmel kell lennie arra, hogy:

    • a)

      a nagyszámú hálózatot üzemeltető és azokon több programcsomagot szolgáltató vállalkozás esetében a nyereség általában még hozzávetőleges pontossággal sem határozható meg programcsomagonként, ezért általános esetben a vállalkozás egészének nyereségét lehet csak alapul venni, és azt a vállalkozás egészének díjemelésével (átlagos korrigált nettó díjemelés) összevetve vizsgálni;

    • b)

      a díjakban kizárólag a gazdaságilag indokolt költségek térülhetnek meg, ezért az előző évi gazdaságilag indokolatlannak minősülő költségekkel a vállalkozás mérlegében kimutatott nyereséget növelni kell (az sem zárható ki, hogy valamely költség nem jelenik meg a mérlegben, ebben az esetben a kimutatott nyereség csökkenthető).

  • 29)

    Mindezek alapján az, hogy a vállalkozás egészére nézve az alkalmazott díjak túlzottan magasnak minősülnek-e, az alábbiak vizsgálatát igényli:

    • a)

      a korrigált nettó díjak előző évhez képesti átlagos emelkedésének meghatározása,

    • b)

      az a) pont szerinti átlagos díjemelkedés és az előző évi infláció összevetése,

    • c)

      az inflációt meghaladó átlagos díjemelés esetén annak összevetése az előző évi nyereséggel.

A FiberNet 2001. évi díjai

  • 30)

    A Versenytanács a FiberNet 2001. év során érvényesített díjai megítélésénél abból indult ki, hogy a FiberNet 2001. évben veszteséges volt. Megjegyzi a Versenytanács, hogy a veszteség ténye nem zárja ki automatikusan a túlzottan magas díj lehetőségét, a veszteség ugyanis származhat gazdaságilag indokolatlan költségekből (lásd 28.b. pont). Az adott esetben azonban a vizsgálat nem azonosított ilyen költségeket, ezért a Versenytanács nem látott indokot a vállalkozás mérlege szerinti adat korrigálására. Szintén osztotta a Versenytanács a vizsgálók álláspontját atekintetben, hogy a díjak megítéléséhez a "szokásos vállalati eredmény" kategóriát célszerű figyelembevenni, mert:

    • -

      egyrészt abban tükröződnek a vállalkozás által fizetett kamat és kamatjellegű ráfordítások, melyeknek a gazdaságilag indokolt mértékben értelemszerűen meg kell térülniük a díjakban;

    • -

      másrészt arra nincsenek hatással az un. rendkívüli kiadások és bevételek, amelyek általános esetben nem kapcsolhatók össze a díjakkal.

  • 31)

    Az előzőek alapján a Versenytanács álláspontja szerint a FiberNet 2001. évi díjai összességében nem minősülnek túlzottan magasnak.

A FiberNet 2002. évi díjai

  • 32)

    A 2002. évi díjak versenyjogi értékelését megelőzően a Versenytanács vizsgálta a Sport1 csatorna programcsomagokba történt felvételének módját.

  • 33)

    A kábeltelevíziós szolgáltatók a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Médiatörvény) 120. § (1) bekezdése értelmében a díjazás összegére tekintettel eltérő műsorcsomagokat alakíthatnak ki. A műsorcsomagok kialakításának módjával, illetve kötelező tartalmával kapcsolatban a Médiatörvény 117. § (1) bekezdésében írt rendelkezésen (mely szerint a szolgáltatók a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi műsorát kötelesek alapszolgáltatásként elosztani), illetve a 118. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezésen (miszerint a műsorelosztókat szerződéskötési kötelezettség terheli a helyi műsorszolgáltatók szerződéses ajánlatára) túl nincs további kötelező rendelkezés. Ez a szabályozás értelemszerűen nem zárja ki ugyanakkor, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja a programcsomagok összetételét - mint az áru értékesítésével összefüggő piaci magatartást - abból a szempontból, hogy az sérti-e a Tpvt. rendelkezéseit.

  • 34)

    A programcsomag kialakítás (változtatás) versenyjogi értékelésekor:

    • -

      egyrészt figyelemmel kell lenni arra, hogy a jelenleg kialakult piaci szokások szerint a kábeltelevíziós vállalkozások az egyes televíziós műsorokat programcsomagokban kínálják, és ezért a fogyasztók számára jelentőséggel bír, hogy egy adott programcsomagban milyen konkrét programok jelennek meg;

    • -

      másrészt viszont tekintettel kell lenni arra is, hogy a fogyasztói igények heterogének, s így az egyes előfizetői csoportok (sőt az előfizető családok egyes tagjai) más-más programokat preferálnak, s a szolgáltatóknak ezen differenciált igényeket figyelembevéve kell műsorkínálatukat kialakítani.

  • 35)

    Mindezek alapján a Versenytanács vizsgálhatja azt, hogy a kábeltelevíziós vállalkozás (jelen esetben: a FiberNet) milyen módon kapcsolja össze az egyes programokat programcsomagokká, nevezetesen azt, hogy a programcsomagok kialakítása, illetve átalakítása önkényesen vagy a fogyasztók igényeihez igazodóan történik-e. Mindez értelemszerűen nem jelenti azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal olymértékben beleszólhatna a kábeltelevíziós vállalkozások üzletpolitikájába, hogy meghatározza a programcsomagok összetételét. Az azonban vizsgálható, hogy a vállalkozás milyen módon veszi figyelembe az előfizetőknek az egyes műsorok iránti igényeit, illetve adott konkrét műsorelhelyezés minősíthető olyannak, amely indokolatlan előnyt jelent a vállalkozásnak, illetve indokolatlanul hátrányos a fogyasztóknak. Egy olyan új csatorna esetében, mint a Sport1 - melynek beállítása valamely programcsomagba érezhető többletköltséggel jár a fogyasztók számára - a vállalkozástól elvárható annak ismerete, hogy annak tartalma a fogyasztók mekkora hányadának érdeklődésére tarthat számot. Nagy valószínűséggel ugyanis vannak olyan előfizetők, akik az új műsorokat nem igénylik, s így annak ellenére kényszerülnek magasabb díjat fizetni, hogy a nyújtott többletszolgáltatás számukra nem jelent többlet használati értéket, ami a Tpvt. 21. § a) pontjába ütköző hátrányos feltétel elfogadásának kikényszerítését jelentheti. Ezért a Versenytanács álláspontja szerint a vállalkozásnak olyan kapcsolatot kell kialakítani előfizetőivel, hogy valamely, jelentős többletköltséggel járó műsor programcsomag(ok)ba történő felvételekor biztosítva legyen az előfizetői érdekek figyelembevételének lehetősége, oly módon, hogy a programcsomagok átalakítása előtt megfelelő határidő mellett - igazolhatóan és az átalakítás díjkihatásaival együtt - közli az átalakításra vonatkozó elképzeléseit a fogyasztókkal, és csak az értesített előfizetők többségének felszólamlása hiányában valósítja meg a programcsomag átalakítását.

  • 36)

    A Versenytanács - egyezően a vizsgálókkal - úgy ítélte meg, hogy a viszonylag alacsony válaszadási arány nem kérdőjelezi meg a FiberNet azon erőfeszítésének megítélését, miszerint igyekezett felmérni az előfizetői igényeket, lehetőséget biztosított az előfizetők számára a csatornabővítéssel kapcsolatos véleményük kifejtésére, és a tényleges változtatások végrehajtásakor a rendelkezésre álló információkat figyelembe is vette. Ezért a Versenytanács álláspontja szerint a Sport1 csatorna programcsomagba helyezésével a FiberNet nem követett el jogsértést. Ezen álláspontja kialakításakor a Versenytanács - összhangban korábbi gyakorlatával (Vj-36/2002.) - figyelembevette azt is, hogy:

    • -

      közismert tény, miszerint a különböző televíziós csatornákon közvetített sportműsorok nézettsége lényegesen meghaladja az adott csatorna átlagos nézettségét, továbbá

    • -

      a Sport1 többlet-műsordíja lényegesen alatta marad annak a költségnek (havi kb. 7000 forint), ami a fogyasztót akkor terhelné, ha a Sport1 műsorát más módon kívánná biztosítani (vagyis a programcsomagba való elhelyezés az azt igénylő fogyasztóknak rendkívül előnyös).

  • 37)

    Az a körülmény, hogy a FiberNet a Sport1 csatorna programcsomagba történő elhelyezésével nem élt vissza gazdasági erőfölényével egyben azt is jelenti, hogy annak műsorköltsége gazdaságilag indokolt költségnek minősül.

  • 38)

    A 2002. év során a FiberNet átlagos korrigált nettó díjait a 2001. évi inflációnál (9,2 százalék) lényegesen nagyobb mértékben (átlagosan legalább 30 százalékkal) emelte. Az inflációt több, mint 20 százalékkal meghaladó átlagos díjemelés azonban kevesebb, mint a FiberNet 2001. évi nettó árbevétel arányos - a 28) pont szerint a gazdaságilag indokolt költségeket tükröző - vesztesége (- 488784/1605674 = 30,4 százalék). Ezért a Versenytanács álláspontja szerint a FiberNet 2002. évi díjai összességében nem minősülnek túlzottan magasnak.

  • 39)

    A FiberNet 2002. évi korrigált nettó díjait az egyes szolgáltatási területeken eltérő mértékben emelte, és az emelt díjak is eltértek egymástól. A Versenytanács ezért vizsgálta, hogy a FiberNet ezen magatartása sérti-e a Tpvt. 21. § g) pontját, mely szerint tilos azonos értékű vagy jellegű ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek indokolatlan hátrányt okoznak a versenyben.

  • 40)

    A FiberNet egyes területeken alkalmazott eltérő korrigált nettó díjai mögött értelemszerűen meghúzódhatnak az egyes területek eltérő költségei is, s ha a díjak ezekkel összhangban állóan térnek el egymástól, akkor az önmagában kizárná a jogsértés lehetőségét. A Versenytanács azonban szükségtelennek tartotta az egyes hálózatok - egyébként is csak nagy hibahatárral számszerűsíthető - költségeinek vizsgálatát, mert a Tpvt. 21. § g) pontjának tényállási eleme az, hogy a megkülönböztetésnek egyes üzletfeleknek versenyhátrányt kell okoznia. Márpedig a kábeltelevíziós szolgáltatást igénybevevő (végső) fogyasztók esetében a "versenyhátrány" fogalom nem értelmezhető. Ezért a Versenytanács álláspontja szerint önmagában nem minősül gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek, ha a FiberNet az összességében nem túlzottan magas nyereséget biztosító díjain belül egyik vagy másik szolgáltatási területén az átlagosnál magasabb nyereséget ér el.

  • 41)

    Az átlagosan nem túlzottan magas díjszint mellett is megvalósíthat ugyanakkor gazdasági erőfölénnyel való visszaélést a vállalkozás, ha túlzottan alacsony díjakat érvényesít azokon a területeken, ahol vannak (lehetnek) versenytársai, és az abból fakadó veszteségeit a többi területen alkalmazott díjak (kereszt)finanszírozzák. Ez függetlenül attól, hogy beleütközik-e a Tpvt. 21. § h) pontjába (mely szerint tilos a versenytársak piacról való kiszorítására, vagy piacralépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló túlzottan alacsony árakat alkalmazni), sértheti a Tpvt. 21. § a) pontját, mert ezek a veszteségek a többi területen - mint gazdaságilag indokolatlan költségek - jelentkeznek, és túlzottan magas díjakhoz vezethetnek.

  • 42)

    Azon négy szolgáltatási terület közül, ahol a FiberNetnek van (lehet) versenytársa:

    • -

      Baján és Budapest IX. kerületében a korrigált nettó díjakat a FiberNet az átlagosnál nagyobb mértékben emelte, és a díjak a többi szolgáltatási területein alkalmazott díjaitól-, valamint a (lehetséges) versenytársak díjaitól sem térnek el jelentősen;

    • -

      Berettyóujfalun és Gödöllőn pedig a FiberNet előfizetőinek alig több, mint 5 százaléka van, mire tekintettel a Versenytanács kizárhatónak tartotta azt, hogy az említett négy körzetben olyan mértékű veszteség keletkezhetett volna, amelynek a többi területre történő ráterhelése (keresztfinanszírozás) ezen területek egészét érintően túlzottan magas nyereséget (díjakat) eredményezne.

  • 43)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 72. § (1) bekezdése alapján az eljárás megszüntette.

  • 44)

    Az eljárás alá vont vállalkozást megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2003. június 4.