Vj-164/2002/17

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a Vivendi Telecom Hungary Rt. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás által a Basic termékcsaládjával kapcsolatban - 2002. augusztusától 2003. áprilisáig az Interneten - közzétett reklám alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére.

Kötelezi az eljárás alá vont vállalkozást, hogy a határozat kézhezvételtől számított 30 napon belül fizessen meg a Gazdasági Versenyhivatal 1003200-01037557. számú bírságbevételi számlájára 1.000.000.-Ft (Egymillió) versenyfelügyeleti bírságot.

A határozat ellen, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel élhet az eljárás alá vont vállalkozás.

A keresetnek a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az általa 2002-ben bevezetett - távbeszélőhálózat igénybevételével történő - keskenysávú Internet szolgáltatásokkal kapcsolatos reklámtevékenység során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított-e (Tpvt. 8. § (1) és (2) bekezdés) illetve a szerződések megkötésekor olyan körülményeket teremtett-e, melyek jelentősen megnehezítették az áru illetve az ajánlat valós megítélését (Tpvt. 10. §).

II.

  • 1)

    Az eljárás alá vont vállalkozás által irányított cégcsoporthoz tartozó V-Net Kft. - mely vállalkozás 2002. július 31-én szűnt meg - jogutódja az eljárás alá vont vállalkozás, ki Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatójaként a telekommunikációs szolgáltatások teljes körű választékát kínálta, illetve kínálja beleértve a telefonszolgáltatást, illetve Internet-szolgáltatást is, mely utóbbi tevékenységre hozta létre az időközben megszűnt V-Net kft-t, ki a vizsgált reklámtevékenységet folytatta.
    A hat megyében (9 körzet) vezetékes távközlési szolgáltatást biztosító eljárás alá vont vállalkozás Internet szolgáltatása ezen a területen maradéktalanul igénybe vehető, illetve elérhető a Matáv Rt. szolgáltatási területének jelentős részéről is.

  • 2)

    A távbeszélő hálózat igénybevételével történő - 128 kbit/sec alatti kapacitású - keskenysávú szolgáltatáson belül az analóg modemes illetve az ennél korszerűbb ISDN (digitális technikán alapuló) Internet-szolgáltatás vehető igénybe, mely utóbbi az analóg vonal használatával elérhető maximális sebességhez (56 kbit/sec) képest kisebb hibaarány mellett, nagyobb sebességet, jobb átviteli minőséget biztosít.
    A keskenysávú ISDN2 szolgáltatás két alapcsatornát (B csatornát), valamint egy, a segédinformációk továbbítását szolgáló un. D csatornát tartalmaz.
    A két - egymástól függetlenül használható - B-csatornán egyidejűleg lehet telefonálni és Internetezni, illetve mindkét B-csatorna használható internetezés céljára is, mely utóbbi esetben - a sávszélesség duplára történő növelésével - 128/kbit/sec átviteli sebesség is elérhető.

  • 3)

    A 2002. év első negyedében az eljárás alá vont vállalkozás tulajdonában volt V-Net Kft. több termékcsaládot kívánt bevezetni a piacra, melyek közül a Basic és a Comfort termékcsalád biztosított keskenysávú Internet-szolgáltatást.
    Az un. hagyományos telefonos Basic termékcsaládban kínált díjcsomagok nem tartalmazták a használathoz szükséges telefonhasználat díját, (melyet az előfizetőknek külön kellett megfizetni), míg a un. kombinált Comfort termékcsaládban kínált díjcsomagok esetében az előfizetők által fizetendő díj az Internet használat díján túl tartalmazta a telefonhasználat díját is.

  • 4)

    A 2002. évi tavaszi akcióban népszerűsített fenti kedvezményes díjcsomagokat szórólapokon, az előfizetőkhöz eljuttatott ismertetőkben, illetve az Interneten ismerhették meg a fogyasztók.
    A teljes portfolió bevezetésekor készült reklámkommunikáció költségein belül, (mely az eljárás tárgyát nem képező Mátrix termékcsaládot is hirdette), a Basic és a Comfort termékcsaláddal kapcsolatos reklámköltség (melyet a 10. sorszámú - az eljárás alá vont vállalkozás által üzleti titokként kezelni kért és a 17/IV. számú - irat tartalmaz) az egyes programcsomag költsége nem volt elkülöníthető.
    A Basic csomaggal kapcsolatban további költségek is felmerültek.

    • 1.

      A Basic termékcsaládra vonatkozó, írásos formában terjesztett a (jogellenesség szempontjából vizsgált) reklámanyagok - melyek elsősorban a kezdő internetezőknek, illetőleg azoknak szóltak, akik nem használják jelentős óraszámban naponta az Internetet - részben azonos tartalommal, táblázati formában ismertették a különböző óraszámú Internet-használatot biztosító csomagokat, megjelölve

      • -

        a havidíjban foglalt Internet-forgalom (óra) mértékét, továbbá

      • -

        az adatátviteli sebességre vonatkozó adatot, miszerint a Basic csomagok használatakor analóg vonal esetén 33,6-56 kbit/sec, illetve ISDN2 vonal esetén - egy B csatornára - 64 kbit/sec adatátviteli sebesség érhető el.

A különböző terjedelmű a reklámok táblázatokon túl szöveges részt is tartalmaztak.

      • -

        A táblázatban foglalt (legkevesebb) információ csak fenti adatokat tartalmazta azzal a szöveges többletajánlattal, hogy "gyors Internet: ISDN használatával akár 128 kbit/sec (multi-link) átviteli sebesség is elérhető" (i/3 reklám).

      • -

        A további, szórólap formában terjesztett reklám adatátviteli sebességre vonatkozó és a szöveges részben közölt információi azon túl, hogy megegyeztek a rövidebb terjedelmű reklámban foglaltakkal, továbbá információkat közöltek a havi díjra továbbá az esetleges Internet-túlhasználati díjak csomagonkénti összegére (i/1., i/2. reklámanyag).

Utóbbi két reklám - más szövegezéssel - közölte azt is, hogy a számlázás csúcsidőn belül, illetve csúcsidőn kívül perc alapú úgy, hogy az i/2 alatti reklámban foglalt információ szerint a számlázás megkezdett percalapon történik. Terjesztésre került olyan reklám is, amelyik fentieken túl is tartalmazott tájékoztató adatokat, pl. az e-mail darabszámra, típusra Web tárhelyre (i/5. alatti reklám).

A reklámok utaltak a csomagban található telepítő (CD-re is) részben a kiegészítő szoftverekre való utalással, másrészt az automatikus installációs lehetőséggel kapcsolatban.

    • 2.

      Az Interneten közzétett termékismertetők egyike a szórólapokhoz hasonló szöveges résszel mutatta be a Basic termékcsalád csomagjait, a szöveges részben azzal a közléssel, hogy az ISDN2 használatával akár 128 kbit/sec átviteli sebesség is elérhető (i/12 reklámanyag). Az itt bemutatott táblázatból hiányzott az a közlés, hogy a csomagok révén egy B-csatorna használható, vagyis 64 kbit/s adatátviteli sebesség érhető el.
      Az ugyancsak az Interneten közzétett Internetes tájékoztató (I/13.) az adatátviteli sebességre vonatkozóan az ISDN2 szolgáltatásra nézve csak egy B csatorna átviteli sebességére tartalmazott adatot (64 kbit/sec) - az analóg vonalon elérhető sebességen túl - míg a 128 kbit/sec átviteli sebességre utaló szöveges információ ezen utóbbi reklámon nem volt látható.

    • 3.

      A Comfort csomagokról szűkebb adatokat közlő reklámanyag táblázatba foglalt információi az Internet-forgalom időtartamán és az adatátviteli sebességre vonatkozó közlésen - melynek szövegezése megegyezett a Basic csomagra vonatkozó közléssel - tájékoztatta a fogyasztókat arról is, hogy a havidíjban milyen időtartamú telefonforgalmat biztosít (i/3-as reklám).

      A részletesebb információkat közlő reklámanyagok (i/1, i/2) fenti tájékoztatásokon túl különböző, a fogyasztók által fizetendő díjakról -köztük a telefon túlhasználati percdíjakról - tájékoztatott a szerződés időtartamán és a számlázás mikéntjén kívül. Fenti reklámok (i/1., i/2., i/3.) a Comfort termékcsalád csomagjai (Player Cyber, Wizard csomagok) vonatkozásában nem közölték, hogy az ISDN2 vonal használata a 64 kbit/s adatátviteli sebességnél magasabb adatátviteli sebesség biztosítására is képes.

      Az egyik, az ugyancsak a Comfort termékcsaláddal kapcsolatban közzétett reklám (i/4.) tartalma meghaladta fent ismertetett reklámokét, úgy a táblázatban (pl. e mail darabszám, típus, WEB tárhely stb.) mint a szöveges részben. Ez utóbbi szöveges információ utalt a gyors Internet-csatlakozás lehetőségére is azáltal, hogy közölte azt, hogy az ISDN2 használatával akár 128 kbit/sec (multi-link) átviteli sebesség is elérhető.

    • 4.

      A Comfort termékcsalád ismertető Interneten közzétett reklám szintén két formában jelent meg. Az egyik reklám csak a csomagok megvétele révén elérhető 64 kbit/sec adatátviteli sebességről tájékoztatott, (a csomagokat jellemző egyéb információkon túl: szerződéses időszak, havidíj, havidíjban foglalt Internet-forgalom) azzal, hogy a táblázat tartalmazta a telefonforgalom időtartamát, illetve a telefon túlhasználati percdíjak összegét is (i/11.)

      Az ugyancsak a Comfort termékcsaládra vonatkozó Internetes tájékoztatás (i/10) szűkebb táblázati információ mellett (havidíj, telefondíjban foglalt telefondíjmentes Internet-forgalom, Internet-forgalom, havidíjban foglalt órák), a szöveges részben utalt a 128 kbit/sec, mint elérhető sebességre, közölve, hogy a csomagok igénybevétele 64 kbit/sec átviteli sebesség igénybevételét teszi lehetővé.

  • 5)

    Az eljárás alá vont vállalkozás az általa biztosított Internet-szolgáltatás igénybevétele érdekében az alábbi formákban köt előfizetői szerződést.

    • -

      Az értékesítési pontokon Internet-adminisztrátorral, vagy Internet-adminisztrátor nélkül történik az értékesítés, amikoris a megrendelő egy előre elkészített un. dobozos terméket kap szerződéskötési igényének jelzése után.
      A doboz felbontását követően - mely az előfizetői szerződés-nyomtatványt, illetve tájékoztatót, azonosító kártyát, installáló CD-lemezt, illetve szóróanyagokat tartalmaz - kerül sor a szerződés megkötésére.

    • -

      Az ügyfelek az értékesítési pontokon vásárolhatják meg a dobozos terméket, melyet otthon kibontva jutnak hozzá az előfizetői szerződéshez és tájékoztatóhoz, továbbá a dobozban lévő egyéb anyagokhoz, így a szóróanyagokhoz is.

    • -

      Telefonon is bejelenthető a vételi szándék, miután az előfizetői szerződést postázzák a megrendelő részére, amit követően a szerződés aláírása és az első havi díj befizetése után történik meg az aktiválás.

Valamennyi előfizetői szerződés tartalmazza azt a kitételt, miszerint a vásárló ismeri a hatályos vállalkozási feltételek tartalmát, illetve azt elfogadja.
Az előfizetői szerződések mellett fellelhető tájékoztató azon túl, hogy tartalmazza, miszerint a vállalkozási feltételekben írtak az előfizetői szerződés részét képezik, rögzíti azt is, hogy a vállalkozási feltétel és az annak részét képező díjszabás az ügyfélszolgálati irodában tekinthető meg.

  • 6)

    A 2002. márciusi vállalkozási feltételek - éppúgy mint a később hatályba lépő 2002. augusztusi illetve 2002. decemberi vállalkozási feltételek - tartalmazzák, hogy az ISDN2 használata esetén egy megvásárolt Internet-csomag csak egy B csatornán keresztüli Internet-használatra jogosít. Amennyiben az ügyfél több B csatornáról veszi igénybe a szolgáltatást, úgy a B csatornánként felhasznált ideje összegződik, s így ez a kommulált idő kerül figyelembevételre az ügyfél forgalmának elszámolásánál.

III.

Az eljárás alá vont vállalkozás vitatta, hogy a Tpvt. 8. § illetve 10. §-ába ütköző jogsértést valósított volna meg. Előadta ugyanakkor, hogy az Interneten megjelent, a Basic programcsomagot 2002. augusztus végétől 2001. áprilisig népszerűsítő hirdetés, nem informált arról, hogy az adott csomag megvétele csak egy "B" csatorna használatát teszi lehetővé.

Előadta továbbá, hogy nem hallgatta el, hanem - a vállalkozási feltételeknek megfelelően - tájékoztatta a megrendelőket arról, hogy az ISDN2 mindkét díjcsatornája alkalmazásával elérhető 128 kbit/sec sávszélesség használatakor a B csatornánként felhasznált idő összegződik az egyébként a díjszabásban szereplő 64 kbit/sec sávszélességhez képest kétszer akkora adatátviteli sebességnek megfelelően. Kiemelte, hogy valamennyi reklámja rögzíti, miszerint a csomag 64 kbit/sec adatátviteli sebességet biztosít a reklámban közölt áron.
Előadta azt is, hogy a reklámok lehetőségként hívják fel a figyelmet arra, hogy mód van az ISDN2 mindkét díjcsatornájának használatára is, erre utal az "akár 128 kbit/sec adatátviteli sebesség is elérhető" szöveges kitétel. A szöveges közlés nem változtat azon, hogy alapvetően a táblázatban írtak szerint - az adott díjszabás mellett - (egy csatorna használható).
Hivatkozott arra is, hogy a reklámanyagok felhívták a jövőbeni előfizető figyelmét arra is, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatban bővebb információ kapható a reklámban megjelölt ingyenes számon, illetve az értékesítési pontokon.
Előadta, hogy a felhasználó aktív, tevőleges magatartására van szükség ahhoz, hogy mindkét B csatorna használatra kerüljön, tekintettel arra is, hogy a telepítő alapbeállításai minden esetben vagy egy analóg vonalra, vagy ISDN2 esetén az ennek megfelelő egy csatornára vonatkoznak, mire nézve a CD dobozában írásos ismertető is található.

IV.

A vizsgálati jelentés indítványozta a Tpvt. 8. §-ába ütköző jogsértés megállapítását az ott írt bírság mellett. A vizsgálati jelentésben kifejtettek szerint a Vivendi Comfort csomagokat ismertető reklámjai nem tájékoztatják a fogyasztókat az árképzés lényeges feltételeiről, tekintettel arra, hogy a díjszabásban szereplő, a forgalom számítására vonatkozó módszerre nem tartalmaznak utalást.
Elfogadta ugyan, hogy a reklámokban történik utalás a 128 kbit/sec adatátviteli sebességre, viszont ez - az ott kifejtett álláspont szerint - nem feltétlenül jelenti azt, hogy a felhasznált időtartam díjának számításánál a két csatorna együttes használata megduplázza a felszámított időt.
A vizsgálati jelentés utal az Axelero Rt. reklámjára, mely közli a fogyasztókkal, hogy ISDN esetén a díjak csatornánként értendők (8. irat).

Nem szólt a jelentés a Basic csomagról, illetőleg nem értékelte a tényállást a 10. § alapján sem.

V.

A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a fogyasztók gazdasági versenyben való megtévesztése. A 8. § (2) bekezdése szerint megtévesztésre alkalmas magatartásnak minősül, ha az áru ára, vagy más lényeges tulajdonsága tekintetében valamely vállalkozás valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, vagy bármilyen más megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad.
A reklámban használt közléseket azoknak a mindennapi életben elfogadott általános jelentése alapján kell megítélni (Tpvt. 9. §).
A megtévesztésre alkalmasság értékelésénél figyelemmel kell lenni az adott reklámban foglalt információt felhasználó - ésszerűen eljáró - fogyasztók átlagos ismeretére is.
A Versenytanács állandósult gyakorlata szerint valamennyi reklámot az abban foglalt közlések összessége alapján kell megítélni, figyelemmel arra, hogy az adott reklámokban foglalt állítások együttese -vagy azok hiánya - hat az ésszerűen eljáró fogyasztóra. Fentieket figyelembevéve a Versenytanács álláspontja szerint valamennyi, jelen vizsgálat tárgyává tett reklámnál értékelni kellett úgy a táblázatban, mint a táblázatok fölötti szöveges részben foglalt információkat.

A szórólapokon a Basic termékcsaláddal kapcsolatban közzétett reklámok elkülönítve - táblázatos formában - ismertették az egyes csomagokra vonatkozó információkat részletes, vagy kevésbé részletes formában azzal, hogy ugyancsak a táblázaton belül - annak alsó sorában - informáltak arról, hogy az adott csomag milyen adatátviteli sebesség igénybevételét teszi lehetővé a csomaghoz rendelt áron.
A táblázat fölött - attól szerkesztésileg elkülönítve - adtak további információkat az ISDN2 használatával kapcsolatos tényekről, így pl. arról is, hogy az ISDN2 használata lehetővé teszi a csomagok megvételével járó átviteli sebességnél magasabb - azaz 128 kbit/s átvitelei sebesség elérését is.

Ugyancsak táblázatban elkülönítve jelenítette meg a Comfort termékcsaláddal kapcsolatban közzétett reklám is azokat az árujellemzőket, melyek az adott, a fogyasztó által megvehető csomagot jellemezték.
A táblázatban írt árujellemzők egyikeként lett feltüntetve a csomag megvételével igénybevehető adatátviteli sebesség is 64 kbit/s sebesség mellett.
Ez utóbbi reklámok (i/1, i/2, i/3) nem utaltak arra sem, hogy az ISDN szolgáltatás révén magasabb adatátviteli sebesség is elérhető.
A Comfort termékcsaládra nézve egy reklám (i/4) közölte - a Basic csomagokhoz hasonlóan a táblázattól elkülönített szöveges formában - hogy az átviteli sebesség növelhető.

A Versenytanács vizsgálta, hogy - valótlan adat hiányában -, valós tény megtévesztésre alkalmas közlésével, vagy hiányos közléssel a szórólapokon közölt információk megtévesztésre alkalmasnak minősülnek-e.
Álláspontja szerint a szórólapok - azok tartalma és szerkezete folytán - az ésszerűen eljáró fogyasztók megtévesztésére nem alkalmasak, mivel egyértelműen az adott csomagra nézve tartalmazzák táblázati formában azok árujellemzőit, így az adott díjú csomag révén igénybevehető adatátviteli sebességet, illetve a telefonhasználat időtartamát is.

Az Interneten közzétett - a Basic és Comfort termékcsaláddal kapcsolatos egyes reklámok (i/10, i/11, i/13) - táblázat formájában kizárólag az adott csomagra vonatkozó árujellemzőket mutatják be a már írt adatokkal, így ezek nem minősülnek jogsértőnek.

A Basic termékcsaláddal kapcsolatban megjelentetett ugyanakkor az eljárás alá vont vállalkozás az Interneten olyan reklámot (i/12), mely nem tüntette fel, hogy a csomagok megvétele csak egy B-csatorna használatával jár, vagyis a két B csatorna használata a költségek emelkedését eredményezi.
Ugyanezen reklám szöveges része ugyanakkor tájékoztat arról, hogy az ISDN2 használata lehetővé teszi 128 kbit/sec adatátviteli sebesség elérését, miáltal a Versenytanács álláspontja szerint a reklám a Tpvt. 8. § (1) és (2) bekezdés a) pontjába ütközően jogsértőnek minősül tekintettel arra, hogy mert ugyan a 128 kbit/sec mint elérthető sebességre vonatkozó információ valós, de azáltal, hogy hiányzik a konkrét csomag megvétele révén, az adott áron igénybevehető adatátviteli sebesség megjelölése, a reklám alkalmas a fogyasztók megtévesztésére olyan körülmények között, amikor is az adott piacot éles verseny jellemzi, melynek egyik eszköze az árverseny, így a szolgáltatás jelentősen kedvezőbb díj mellett történő feltüntetése nem megengedett.

A Tpvt. 10. §-a szerint tilos a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása.

A Versenytanács az eljárás alá vont vállalkozás által alkalmazott üzleti módszereket nem találta tisztességtelennek, mindazonáltal felhívja az eljárás alá vont vállalkozás figyelmét, hogy egyes árusítási formák (dobozos vásárlás, telefonos vásárlás) különösen megkívánják a reklámtevékenység pontosságát.

A Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint a Versenytanács bírságot szabhat ki azzal a vállalkozással szemben, aki megsérti a törvény rendelkezéseit.
A bírság összegét az eset összes körülményeire - különösen a jogsérelem súlyára, így a gazdasági verseny veszélyeztetettségének fokára, a fogyasztói érdekek sérelmének körére és kiterjedtségére tekintettel kell megállapítani, figyelembevéve a jogsértő állapot időtartamát a magatartás felróhatóságát, illetve az esetlegeses jogsértéssel elért előnyt is.
Jelen ügyben a Versenytanács mérlegelte a jogsérelem súlyát, figyelembevéve az éles piaci versenyt, valamint azt, hogy a jogsértőnek talált reklám a fogyasztók nagy körét célozta meg és érte el az Internetes közzététel révén.
Tekintettel volt arra is, hogy a jogsértő reklámot nagy földrajzi területen, több hónapon keresztül tette közzé az eljárás alá vont vállalkozás, számára nyilvánvalóan megtévesztésre alkalmas tartalommal.

Budapest, 2003. május 8.