Vj-39/2003/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az UTA Pharma Beteiligungs GmbH kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult versenyfelügyeleti eljárásban, melyben további ügyfélként részt vesz a Pharma Concept Részesedési és Szolgáltató Kft. meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy az UTA Pharma Beteiligungs GmbH megvásárolja a Pharma Concept Részesedési és Szolgáltató Kft. üzletrészeinek száz százalékát.

A Versenytanács az engedélyt ahhoz az utólagos feltételhez köti, hogy az UTA Pharma Beteiligungs GmbH 2003. december 31-ig új kültag bevonásával megszünteti a Nógrádi Menta-Pharma Bt-ben fennálló közvetett irányítási jogát.

A Versenytanács kötelezi a kérelmezőt, hogy a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül fizessen meg további nyolcmillió forint eljárási díjat a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037571. számú versenyfelügyeleti eljárási díjbevételi számlára.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelem

  • 1)

    A kérelmező UTA Pharma Beteiligungs GmbH (a továbbiakban: UTA Pharma) 2003. január 31-én megvásárolta a Pharma Concept Részesedési és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Pharma Concept) üzletrészeinek száz százalékát Uwe Schellhaas magánszemélytől.

  • 2)

    Az UTA Pharma 1) pont szerinti üzletvásárlásához - mint vállalkozások összefonódásához - a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3)

    Az UTA Pharma kérelmében hivatkozott arra, hogy a tervezett összefonódás a gyógyszer-kiskereskedelmi piacra, valamint a gyógyszer értékesítési vertikumra kedvezőtlen hatást nem jelent, hátrányok nem származnak belőle, és a versenytársakra sem gyakorol hatást. A gyógyszertárak tevékenységét (szervezeti kereteket, az árképzést, stb.) jogi normák rendezik. Más vagyonkezelői vállalkozásokra a tervezett összefonódás hatással nem bír. A fogyasztókra semleges, vagy inkább kedvező hatással lesz az összefonódás, mivel a gyógyszertári láncok kialakulása (a gyógyszertári láncokba való belépés) komoly előnnyel jár egy gyógyszertár számára. Az egyedi gyógyszertár piaci súlyánál, méreténél fogva kiszolgáltatott a nagykereskedőnek, hiszen önmagában egy gyógyszertár kedvezőtlenebb szerződési pozícióban van, mint az egységes irányítás alatt álló gyógyszertári láncok, amelyek kedvezőbb beszerzési árat, feltételeket tudnak elérni. Másrészt az egyedi gyógyszertár kiszolgáltatott az árképzés és támogatás tekintetében az állami szerveknél (pl.: OEP, minisztérium), hiszen érdekeinek érvényesítése szinte lehetetlen velük szemben.

II.

Az összefonódás résztvevői

Az UTA Pharma-csoport

  • 4)

    Az UTA Pharma vagyonkezeléssel és befektetéssel foglalkozó, 1998-ban alapított németországi székhelyű gazdasági társaság. Vagyonkezelői tevékenysége arra koncentrálódik, hogy a gyógyszer kiskereskedelemben tevékenykedő gyógyszertári betéti társaságokban közvetetten (a közvetlen irányítása alatt álló vállalkozásokon keresztül) kültagi többségi részesedést szerezzen és az esetek nagyobb részében azokat finanszírozza.

  • 5)

    Az UTA Pharma és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban: UTA Pharma-csoport) által alkotott vállalkozás-csoporthoz összesen 101 gyógyszertári betéti társaság tartozik, melyek 2002. évben együttesen 28.033 millió forint nettó árbevételt értek el. A vállalkozás-csoport többi tagja - a csoporton belüli forgalom nélkül - 84 millió forint nettó árbevételt ért el 2002. évben.

  • 6)

    Az UTA-Pharma csoport - az ország egész területét behálózóan - lényegében minden nagyobb magyarországi városban rendelkezik gyógyszertárral. Budapesten lévő gyógyszertárainak száma 32.

A Pharma Concept-csoport

  • 7)

    A Pharma Concept 2000. júniusától megkezdett vagyonkezelési és befektetési tevékenysége keretében a gyógyszer kiskereskedelemben tevékenykedő gyógyszertári betéti társaságokban közvetlenül vagy közvetve többségi kültagi részesedést szerez.

  • 8)

    A Pharma Concept tizenhárom gyógyszertári betéti társaságban közvetlenül, egyben pedig közvetetten van jelen. A tizennégy gyógyszertári betéti társaság (a továbbiakban együtt: Pharma Concept-csoport) 2002. évi együttes nettó árbevétele 3760 millió forint volt.

  • 9)

    A Pharma Concept-csoporthoz 5 budapesti gyógyszertár tartozik. A további gyógyszertárai Nógrád-Heves- és Pest megye településein vannak, melyek közül kizárólag Szécsényben van gyógyszertára az UTA Pharma-csoportnak is. Szécsényben további gyógyszertár nincs.

III.

A gyógyszerkiskereskedelmi piac sajátosságai

  • 10)

    A gyógyszertárnak, mint kiskereskedelmi üzletnek létesítési és működési engedéllyel kell rendelkeznie, amely engedély szigorú személyi és tárgyi feltételek teljesítéséhez kötött. A gyógyszertárak létesítéséről és működtetéséről szóló 1994. évi LIV. törvény előírja, hogy új gyógyszertár felállítását kizárólag gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerész vagy az érintett település képviselő testülete kezdeményezheti. Működése akkor engedélyezhető, ha a településnek legalább 5000 lakosa van és még nem működik közforgalmú gyógyszertár. Ahol már működik gyógyszertár, új közforgalmú gyógyszertár akkor engedélyezhető, ha a létesítendő új gyógyszertárral együtt valamennyi közforgalmú gyógyszertárra átlagosan legalább 5000 lakos jut. További korlát, hogy a meglévő közforgalmú és az újonnan létesítendő gyógyszertárak között a százezer lélekszámot meghaladó városokban 250 méter, egyéb településeken legalább 300 méter távolságnak kell lennie. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal, illetve az illetékes területi hivatalok adják ki a gyógyszertár létesítési engedélyét.

  • 11)

    Gyógyszertárat csak törvényi feltételeknek megfelelő személyi joggal rendelkező gyógyszerész vezethet. A személyi jog engedélyezése 2002. szeptemberétől a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosításáról szóló 2002. évi XIV. törvény alapján a Magyar Gyógyszerész Kamara hatáskörébe tartozik.

  • 12)

    Gyógyszertár betéti társasági formában, vagy egyéni vállalkozásként működtethető. A betéti társaságban beltagok csak gyógyszerészek lehetnek, kültagok legfeljebb 75 százalékos részesedést szerezhetnek (2007-től ezen mérték 50 százalékra csökken).

  • 13)

    A gyógyszertárakban gyógyszereken és egyéb a gyógyászathoz kapcsolódó termékeken kívül kizárólag jogszabályban meghatározott termékeket (tisztálkodási szerek, kozmetikumok, cukorkák, rágógumik, stb.) lehet értékesíteni. A gyógyszertárak forgalmának túlnyomórésze (mintegy 85 százaléka) a gyógyszerek forgalmából adódik.

  • 14)

    A gyógyszerek kereskedelmi árrése az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény alapján hatósági ár. A nagy és kiskereskedelmi árrés mértékét az egészségügyi miniszter rendeletben állapítja meg. Az árrés mértékének ilyetén szabályozása, továbbá a termelői árak megállapításának kialakult gyakorlata következtében gyógyszerek ára valamennyi gyógyszertárban azonos. A gyógyszertárak közötti verseny így a szolgáltatás szélesen értelmezett minőségében jelentkezhet (az árukínálat szélessége, hosszabb nyitva tartás, bankkártya-leolvasó, a kapcsolódó laboratórium felszereltsége, stb.).

  • 15)

    Magyarországon ezidőszerint mintegy 2000 közforgalmi gyógyszertár működik, melyek együttes gyógyszerforgalma megközelíti a 300 milliárd forintot. Budapesten 340-350 gyógyszertár működik.

IV.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 16)

    Az 1) pont szerinti üzletrészvásárlással az UTA Pharma a Tpvt. 23. § (2) bekezdés a) pontja alapján irányítást szerez a Pharma Concept felett, ami a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 17)

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján az UTA Pharma- és a Pharma Concept-csoport tagjai) 2002. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az irányítás alá kerülő Pharma Concept-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért az összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

V.

A versenyhatások

  • 18)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 19)

    A Versenytanács az összefonódással érintett árupiacok (Tpvt. 14. § (2) bekezdés) közül a gyógyszerek vizsgálatát tartotta szükségesnek. Az összefonódásban résztvevő vállalkozások további tevékenységei (vagyonkezelés, illetve a gyógyszertárak által forgalmazott egyéb termék) esetében nyilvánvalóan nem lehetnek káros versenyhatásai az összefonódásnak.

  • 20)

    A gyógyszerek felhasználási célja a kezelni kívánt betegség, illetve az alkalmazott gyógymód függvényében nyilvánvalóan eltér egymástól, mire tekintettel a gyógyszerek nem alkotnak egységes árupiacot. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint (pl.: Vj-182/2001.) az ENSZ WHO által kialakított terápiás főcsoportokból (ATC) kiindulva határozza meg a gyógyszereken belül elkülöníthető érintett árupiacokat. A jelen esetben azonban a Versenytanács ezt szükségtelennek tartotta. A gyógyszerkiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások ugyanis a gyógyszerek (de legalábbis az egymást helyettesítő gyógyszercsoportok) gyakorlatilag teljes körét forgalmazzák, amiből következőleg részesedésük az egyes (pontosan meg nem határozott) árupiacokon nem térhet el lényeges mértékben a gyógyszerek egészét jellemző mértéktől. Ezért a Versenytanács a versenyhatások felméréséhez elégséges információnak ítélte a gyógyszerkiskereskedelmi forgalom egészéből való részesedés ismeretét.

  • 21)

    Az UTA Pharma-csoport (melyhez az összes magyarországi gyógyszertár mintegy 5 százaléka tartozik) az országos gyógyszerkiskereskedelmi forgalomból 10 százalékot el nem érő mértékben részesedik. A Pharma Concept-csoport részesedése a gyógyszertárak száma alapján némileg 1 százalék alatt, a forgalom alapján pedig valamivel 1 százalék felett van.

  • 22)

    A 21) pont szerinti - az országos piaci részesedést jellemző - adatok alapján ugyan nem valószínűsíthetők káros versenyhatások, a Versenytanács álláspontja szerint azonban a gyógyszerkiskereskedelemben - miként a kiskereskedelemben általában is - az érintett földrajzi piac (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) szűkebb az ország egész területénél. Érintett földrajzi piacnak - a gyógyszerkiskereskedelem szabályozási sajátosságaira is tekintettel (csak meghatározott lélekszám feletti településen létesíthető gyógyszertár) - az egyes gyógyszertárral rendelkező települések minősülnek - azzal, hogy a nagyobb városokban (mindenekelőtt Budapesten) ennél is szűkebb lehet a földrajzi piac.

  • 23)

    Az összefonódásnak horizontális összefüggésben azokon az érintett piacokon lehet hatása a gazdasági versenyre, amelyeken az összefonódásban résztvevő mindkét vállalkozás-csoport jelen van. Ennek megfelelően a Versenytanács Budapest és Szécsény városának gyógyszerkiskereskedelmi piacát vizsgálta részletesen.

  • 24)

    Budapesten az UTA Pharma-csoport a gyógyszertárak kevesebb, mint tíz százalékával rendelkezik, a Pharma Concept-csoport részesedése pedig valamivel több, mint egy százalék, ami alapján Budapest egészét tekintve nyilvánvalóan nem valószínűsíthetők káros versenyhatások, és a Pharma Concept-csoporthoz tartozó öt gyógyszertár földrajzi elhelyezkedése alapján az sem valószínűsíthető, hogy valamely szűkebben értelmezett földrajzi piacon gazdasági erőfölényes helyzetet hozna létre vagy erősítene meg az összefonódás.

  • 25)

    Szécsényben az összefonódás révén mindkét működő gyógyszertár az UTA Pharma-csoporthoz tartozna, ami az adott földrajzi piacon - megszüntetve a versenyt - a Versenytanács álláspontja szerint gazdasági erőfölényes helyzetet eredményezne, figyelembevéve azt is, hogy további gyógyszertár létesítése korlátokba ütközik (lásd 10. pont).

  • 26)

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy nem osztja a kérelmező azon álláspontját, mely szerint a káros versenyhatásokat kizárja az a körülmény, hogy a gyógyszertárak "tevékenységét (szervezeti kereteket, az árképzést, stb.) jogi normák rendezik". Álláspontja szerint ugyanis a szabályozás ellenére van (de legalábbis lehetne)verseny a gyógyszertárak között (lásd 14. pont). Másrészt a jelenleg érvényes szabályozás nem feltétlenül "örökérvényű", ezért még egy valóban "versenykizáró" szabályozás sem indokolná önmagában egy, a gazdasági verseny szempontjából hátrányos összefonódás engedélyezését. A tapasztalatok ugyanis egyértelműen igazolják, hogy szabályozással nem lehet olyan mértékű hatékonysági kényszert és ezáltal társadalmi jólétet teremteni, mint amilyen mértékűt - a fogyasztók számára alternatívaként jelen lévő piaci szereplők révén - a jól működő versenypiac képes biztosítani.

  • 27)

    Miután előzőek alapján a Tpvt. 30. § (2) bekezdése nem alkalmazható, a Versenytanács a Tpvt. 30. § (1) bekezdése alapján vizsgálta, hogy az összefonódásnak vannak-e olyan előnyei, amelyek ellensúlyozzák a versenyhelyzet romlásából adódó hátrányt.

  • 28)

    A Versenytanács kialakult gyakorlata (Elvi állásfoglalások 67., Versenyfelügyeleti Értesítő 1999. évi 4. szám) szerint az összefonódás előnyeként kizárólag olyan - a végső fogyasztók számára is kedvező változást jelentő - tény, körülmény vehető figyelembe

    • -

      amely más módon nem lenne elérhető; továbbá

    • -

      amelyek megvalósulására az összefonódás engedélyezése esetén kialakuló piaci helyzet objektíve kínál nagyobb esélyt.

  • 29)

    A Versenytanács nem vitatja, hogy valamely gyógyszertár egy lánc tagjaként kedvezőbb beszerzési pozícióban lehet, mintha önállóan lépne fel a piacon, és az sem vitatható, hogy egy lánc tagjának kedvezőbbek lehetnek a pénzügyi lehetőségei is a kérelmező által hivatkozott, a fogyasztók számára előnyös üzletszervezés megvalósítására (pl.: szélesebb árukínálat). A Versenytanács álláspontja szerint azonban mindezek a körülmények - a 28. pontban foglaltakat is figyelembevéve - nem elégségesek azon hátrány ellensúlyozására, hogy Szécsényben az összefonódás megvalósulása esetén kizárólag az UTA Pharma-csoporthoz tartozó gyógyszertárak lennének. A kérelmező által hivatkozott körülmények (szélesebb árukínálat, a piaci igények fokozottabb szem előtt tartása, vevőorientált service fejlesztés, infrastruktúra) tényleges megvalósulására ugyanis alapvetően nem szándék, hanem a gazdasági versenyen alapuló piaci kényszer kérdése, ami viszont az összefonódás megvalósulása esetén - lehetséges verseny hiányában - gyakorlatilag teljes mértékben megszűnne Szécsényben.

VI.

A Versenytanács előzetes álláspontja

  • 30)

    Az előzőekben részletezettek alapján a Versenytanács a Tpvt. 73. § szerinti előzetes álláspontjában arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy a kérelmezett összefonódás nem engedélyezhető. Egyben azt is közölte a Versenytanács, hogy azt minden olyan - a kérelmező által vállalt és az érdemi határozatban feltételként előírt - megoldás esetén engedélyezhetőnek tartja, amely mellett a Szécsényben lévő két gyógyszertár közül az összefonódást követően is csak az egyik lesz az UTA Pharma-csoport tagja.

VII.

Az UTA Pharma vállalásai

  • 31)

    Az UTA Pharma kötelezettséget vállalt arra, hogy jelenleg a Pharmanová Rt-n keresztül irányítása alatt álló Nógrádi Menta-Pharma Bt-ben fennálló irányítási jogát legkésőbb 2003. december 31-i hatállyal megszünteti. Hivatkozott arra, hogy a kötelezettségvállalás teljesítéséhez kérelmezett határidőre azért van szükség, mert a betéti társaságokra vonatkozó társasági jogi szabályok szerint a Bt-ben a tulajdonosváltozás meglehetősen időigényes eljárás. A tagsági részesedés értékesítésére nincsen mód, hanem az új kültag belépése esetén a Pharmanova Rt. kilép a társaságból, és a társasággal el kell számolnia. A tagváltozás időpontja a cégbíróság bejegyző végzésének dátuma, amely szintén meghatározott időt igénybe vesz.

  • 32)

    Kérte a vállalását a Tpvt. 30. § (3) és (4) bekezdés alapján utólagos feltételként megfogalmazni, mert álláspontja szerint az engedély hatálybalépése és a vállalás teljesítése közötti időszakban nem tud és nem fog olyan versenykorlátozó hatás fellépni, amely a versenyt hátrányosan befolyásolná, figyelembevéve azt is, hogy a patikák közötti verseny a jelenlegi jogszabályok mellett korlátozott. Jelezte ugyanakkor, hogy vállalásának teljesítése természetesen elkezdődik az engedély hatálybelépését követően.

VIII.

A döntés

  • 33)

    A Tpvt. 30.§ (3) bekezdése alapján az összefonódás hátrányos hatásainak mérséklése érdekében az engedély feltételeként a Gazdasági Versenyhivatal határozatában előzetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget írhat elő.

  • 34)

    Az előzőekben részletesen kifejtettek alapján az összefonódásnak kizárólag Szécsény városában lehetnek káros versenyhatásai, ami nem jelentkezik akkor, ha az UTA Pharma megszünteti irányítását az egyik Szécsényben levő gyógyszertár - vállalásának megfelelően - a Nógrádi Menta-Pharma Bt. felett. A Versenytanács elfogadta az UTA Pharma által előadottakat a vállalás utólagos feltételkénti előírása, illetve határideje tekintetében is. A Versenytanács ugyanakkor szükségesnek tartotta rögzíteni határozatában az irányítás megszüntetésének módszereként az új kültag bevonását, mert úgy látta egyértelműen biztosítottnak a Nógrádi Menta-Pharma Bt. további működőképességét.

  • 35)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában a kérelmezett összefonódást a rendelkező rész szerinti utólagos feltétel mellett engedélyezte.

  • 36)

    A Tpvt. 30. § (4) bekezdése szerint az utólagos feltételhez kötött engedély annak megadásától hatályos, azonban a feltétel nem teljesülése esetében hatályát veszti, amiből következőleg a kérelem szerint üzletág-vásárlás a határozat jogerőre emelkedését követően megvalósítható. Az utólagos feltétel teljesülését a Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 76. § (1) bekezdés c) pontja alapján utóvizsgálat keretében ellenőrzi.

IX.

Eljárási kérdések

  • 37)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, ha az "engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg". Minden más esetben - vagyis, ha az engedély megadása nem nyilvánvaló vagy nem a Tpvt. 30.§ (2) bekezdésén alapul - a határozatot a Tpvt. 69. § (3) bekezdés b) pontja alapján 120 napon belül kell meghozni, mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján - a kérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett kettőmillió forinton felül - további nyolcmillió forint eljárási díjat kell fizetni a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül.

  • 38)

    A jelen esetben az összefonódás nem a Tpvt. 30. § (2), hanem (3) bekezdésén alapult, ezért a Versenytanács kötelezte a kérelmezőt további nyolcmillió forint eljárási díj megfizetésére.

  • 39)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2003. május 15.