Vj-71/2003/37

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által az ALEX Kft. (Vác) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat ellen, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál előterjesztendő, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel élhet az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az általa 2002. márciusától 2003. márciusáig közzétett reklámjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított-e az akciós árként feltüntetett áralkalmazással, illetve a cserekészülék beszámítási árával kapcsolatban.

II.

  • 1)

    Az eljárás alá vont vállalkozás - kinek fő tevékenységi körét az iparcikk jellegű kiskereskedelem képezi - termékkörébe esően háztartási, műszaki cikkeket forgalmaz általa üzemeltetett öt boltban, továbbá egy, az általa áruval ellátott üzletben.
    Budapesten öt, míg Vácott egy üzletben folytat kiskereskedelmi tevékenységet, hol a műszaki cikkek teljes termékskáláját forgalmazza, melyben egyaránt szerepelnek az un. fehér áruk (hűtőgép, mosógép, tűzhely stb.), szórakoztató elektronikai termékek (pl. TV DVD, CD lejátszó) és különböző kisgépek (pl. hajszárító, kávéfőző, kenyérpirító).

  • 2)

    Fenti műszaki cikkek piacát élénk verseny jellemzi. A kínálati piacon úgy a szupermarketek műszaki részlegei, illetve az ezen cikkek forgalmazására szakosodott áruházláncok, mint a kisebb méretű szakosodott magánboltok, és márkakereskedelmi szakboltok jelentős reklámtevékenységet folytatnak a különböző méretű árengedményekkel, illetve ajándékakciókkal összefüggésben.

  • 3)

    Az eljárás alá vont vállalkozás - ki a 2002. május 31-el felszámolt Elekta Kft. üzemeltetésében volt boltokat vette át a márkanévvel együtt - az Észak-Pest megyei Szuperinfo megnevezésű hetilapban 2003-ban két hetente jelentetett meg hirdetést egy, vagy két oldalas terjedelemben.
    Ugyanezen időszakban hirdetett a Hekki nevű hirdetési újságban is.
    Fenti reklámokban - az adott áru mellett - két ár szerepelt, melyek közül a magasabb ár át volt húzva - míg az alkalmazott (alacsonyabb) fogyasztói ár kiemelten, piros színnel szerepelt a reklámokon. A boltokban szintén két ár volt feltüntetve fenti üzenettel a fogyasztók felé.

  • 4)

    Az ártáblákon szereplő, és a reklámokban írt áthúzott ár jellemzően a nagykereskedelmi forgalmazó által ajánlott árnak felelt meg.
    Az eljárás alá vont vállalkozás az ajánlott árhoz képest ténylegesen alkalmazott kiskereskedelmi árat tüntette fel alacsonyabb árként.

    Az eljárás alá vont vállalkozás által reklámozott áruk köre folyamatosan változott.

  • 5)

    A reklámozott áruk nagy számára tekintettel a vizsgálat 22 terméket vizsgált meg avonatkozásban, hogy az akció meghirdetésével összefüggésben megtévesztésre alkalmas magatartást tanúsított-e az eljárás alá vont vállalkozás. A vizsgálat eredményeképpen megállapítható volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az akció meghirdetését megelőzően alkalmazta azokat az árakat, melyekhez képest az akciót meghirdette.

III.

Az eljárás alá vont vállalkozás jogsértés hiányában kérte az eljárás megszüntetését.
Előadta, hogy a hirdetésekben (és boltokban) szereplő áthúzott árak jellemzően a forgalmazó által ajánlott fogyasztói árak, melyeknél - a hirdetésekben (boltokban) írt és árak akkor alacsonyabbak, ha ezt a piaci körülmények indokolják.
Hivatkozott arra, hogy az akciókban - általában - az ajánlott ár alá szokott menni, és akciós árait a kereskedelemben már kipróbált korábbi áraihoz képest alakítja ki.

Előadta továbbá, hogy a hirdetéseiben nem informál a cserekészülékek átvételével kapcsolatban, jogsértő tevékenységet ez utóbbi vonatkozásban sem tanúsított.

IV.

A vizsgálati jelentés a feltárt adatokra tekintettel - a Tpvt. 8. § (2) bekezdés d) pontjára alapítva indítványozta a jogsértés megállapítását az eljárás alá vont vállalkozás árakra vonatkozó információira tekintettel, mely indítványát módosította a tárgyaláson.
A cserekészülékek átvételére vonatkozóan - jogsértés hiányában - az eljárás megszüntetését indítványozta. A jelentés 1.000.000 forint bírság kiszabására tett indítványt.

V.

  • 6)

    A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a fogyasztóknak a gazdasági versenyben történő megtévesztése.

    A műszaki cikkek kiskereskedelmi piacán széles választék áll a vásárlók rendelkezésére, így a kínálati oldalon árujukat értékesíteni kívánó kiskereskedők - forgalmuk fokozása érdekében - a verseny egyik eszközeként kiterjedt reklámtevékenységet folytatnak, vagyis az eljárás alá vont vállalkozás a vizsgált magatartást a gazdasági versenyben fejtette ki a fogyasztók megnyerése érdekében.

    A Tpvt. 8. § (2) bekezdés d) pontja alkalmazásában jogsértőnek minősül, ha valamely reklám, más tájékoztatás alkalmas arra, hogy a fogyasztókban a különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltse.

  • 7)

    Az eljárás alá vont vállalkozás képviselőjének előadása szerint úgy reklámjaiban, mint az üzletekben azt az árközlési gyakorlatot folytatja, hogy a nagykereskedelmi ajánlott árhoz képest kialakított és alkalmazott árakat közli akciós árként az esetben, ha nem a nagykereskedelmi ajánlott áron értékesít.
    Fenti áralkalmazással kapcsolatban előrebocsátja a Versenytanács, miszerint helyes az az eljárás alá vonti gyakorlat, hogy nem követi automatikusan a nagykereskedelmi árakat, mert az ezzel ellentétes gyakorlat esetleg jogellenes (Tpvt. 11. § (1) bekezdés) magatartást eredményezhetne.
    Fentiekből az is következik, hogy mivel az ajánlott ár nem kötelező, illetve kötelező alkalmazása esetén kartell-tilalomba ütközik, az a tény, hogy valamely vállalkozás eltér az ajánlott ártól önmagában nem jelenti azt, hogy akciós árat alkalmaz.
    A kiskereskedők tevékenységi körében önállóan alakítják üzletpolitikájukat, köztük áraikat is, melyeket nagyban a kereslet-kínálati viszonyok határoznak meg.
    Fentieket is figyelembevéve akciós árnak a piacon már alkalmazott árhoz képest érvényesített alacsonyabb ár minősül, pl.: jellemzően szezon végén, amikoris az adott kereskedő az általa már alkalmazott árakhoz képest értékesít alacsonyabb akciós áron pl. raktárkészletének csökkentése érdekében.

    Közismert továbbá az is, hogy a fogyasztók a kedvezőbb vásárlás reményében keresik az akciós termékeket.

  • 8)

    Vizsgálta a Versenytanács, hogy az eljárás alá vont vállalkozás magatartása sérti-e bizonyíthatóan a Tpvt. 8. § d) pontját, mire nézve a vizsgálat tartalmazott adatokat, amikor vizsgálta, hogy a reklámokban közzétett magasabb árak korábban alkalmazásra kerültek-e a boltokban.

    Az eljárásban az eljárás alá vont vállalkozás számlákkal igazolta, hogy az akciós hirdetéseiben (boltjában) reklámozott illetve tájékoztatásként közölt magasabb árakat - melyhez képest az akció meghirdette - korábban alkalmazta, így a Versenytanács a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontjában írt magatartás vonatkozásában - jogsértés hiányában - az eljárást megszüntette a Tpvt. 77. § j) pontja alapján, figyelemmel a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontjának második fordulatára.

Budapest, 2003. november 20.