Vj-104/2004/8

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az InterCom Rt. (Budapest) mint kérelmező, valamint a Metro Holding Hungary Kft. (Budaőrs) és a Spar Magyarország Kft. (Bicske) között megkötött kizárólagos forgalmazási megállapodás csekély jelentőségének megállapítására vonatkozó elsődleges, illetve nemleges versenykorlátozás megállapítására vonatkozó másodlagos kérelmére indult versenyfelügyeleti eljárásban, tárgyaláson kívül, meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az elsődleges kérelmet elutasítja.

A Versenytanács megállapítja, hogy az InterCom Rt.. és a Metro Holding Hungary, illetőleg az InterCom Rt. és a Spar Magyarország Kft. között megkötött kizárólagos forgalmazási megállapodások nem minősülnek gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézhezvételtől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelem

  • 1.

    A kérelmező a Metro Holding Hungary Kft-vel (a továbbiakban: Metro), illetve a Spar Magyarország Kft-vel (a továbbiakban: Spar) között a kérelmező által forgalmazott Walt Disney históriák 3. és 4. című VHS videó, illetve DVD formátumú kiadványainak forgalmazására vonatkozó megállapodás lép életbe, amely a várhatóan 2004. júliusi megjelenéstől számított három hónapra vonatkozóan kizárólagos értékesítési jogot biztosít a Metro és a Spar számára. Az Intercom Rt. kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) annak megállapítására, hogy a fent leírt megállapodás a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) értelmében csekély jelentőségű és ezért nem esik a Tpvt. 11. §-ában foglalt tilalom alá.

  • 2.

    A kérelem benyújtására a Tpvt. 18. § (1) bekezdésének b) pontjára történő hivatkozással került sor. Az eljárás - a hiánypótlás teljesítése után - 2004. július 6-án indult.

  • 3.

    A kérelmező megállapodásként az ügyben folytatott levelezését és a visszaigazolt megrendeléseket csatolta. A kérelem tárgyában formális szerződés nem került becsatolásra.

  • 4.

    A kérelmező 2004. július 29-i keltezéssel másodlagos kérelmet nyújtott be a GVH-hoz arra az esetre, ha a fentebb leírt elsődleges kérelme elutasítása kerülne. Ebben annak megállapítását kérte, hogy a fent leírt megállapodás a Tpvt. 18. § (1) bekezdésének a) pontja alapján nem minősül versenykorlátozó magatartásnak.

II.

A megállapodással érintett vállalkozások

  • 5.

    A kérelmező Intercom Rt. külföldi és magyar filmstúdiók filmjeinek forgalmazását végzi Magyarországon. Kapcsolatban áll valamennyi videokazetta és DVD eladásával foglalkozó viszonteladóval. Így partnere valamennyi magyarországi hiper- és szupermarket-lánc, összes nagy- és kiskereskedelmi egységének.

  • 6.

    A Metro nemzetközi áruházlánc teljes körű kínálattal van jelen a lakossági élelmiszer és vegyes iparcikk piacán. Ezen felül a legtöbb termékcsoport vonatkozásában nagykereskedelmi tevékenységet is végez. A jelen eljárás tárgyát képező megállapodásban érintett termékek jellemzően darabonként megvásárolhatók, a vásárlók ezért többnyire a közvetlen fogyasztók.

  • 7.

    A Spar kiskereskedelmi üzletek hálózatát működteti Magyarországon, szinte minden jelentősebb településen van üzlethelyisége. Kisebb és nagyobb alapterületű boltjai, áruházai kínálatában főképpen élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozik, de forgalmaz néhány iparcikket is.

  • 8.

    A jelen eljárásban kérelmező és a másik két érintett vállalkozás egymástól független cégek, közös irányítójuk nincs.

III.

Az érintett piac

  • 9.

    A Tpvt. 14. §-ában rögzítettek szerint az érintett termékpiacot a megállapodás tárgyát alkotó áru figyelembevételével kell meghatározni, tekintettel keresleti és kínálati helyettesíthetőség szempontjaira is.

  • 10.

    Az érintett árut jogvédelemmel védett kópiákban hozzák forgalomba. A jelen eljárás tárgyát alkotó megállapodás közvetlenül a gyermek korosztályt célzó filmeket érinti. Az akciós kazetták, a romantikus filmek, illetőleg a felnőtt korosztály számára készült alkotások nem tekinthetők a megállapodással érintett áru helyettesítőjének.

  • 11.

    A műsoros képhordozó termékek forgalmazásának fontos jellemzője a termék életciklusa. A termék megjelenésétől számított első héten fogy a legtöbb termék, az első három hónapban bonyolítják le az eladások döntő többségét. Ezután a termék már "kifutott", gyakran akcióban kerül értékesítésre.

  • 12.

    A megállapodással érintett filmek tervezett VHS darabszáma 6000, a DVD esetében 2000. A kizárólagos értékesítési jog három hónapra szól.

  • 13.

    A Magyar Videó Kiadók Egyesületének (MVKE) adatai szerint 2003-ban a tagvállalkozások összesen mintegy másfél millió darab VHS kazettát értékesítettek, ebből az InterCom részesedése 35 %-os volt. A kérelmező Walt Disney VHS eladásainak száma körülbelül 400 ezer darab volt. A gyermekfilmek szűkebb piaci szegmensére vonatkozóan a kérelmező saját becslése szerint, rajta kívül a nem MKVE tagok éves összforgalma kb. 250 ezer darab. Ezért a kérelmező részesedése kb 60 %-os.

  • 14.

    A DVD piac 2003. évi teljes eladási darabszáma - az MKVE tagok forgalma alapján - mintegy 1,1 millió darab. A gyermekfilmek piaci szegmensén az InterCom egyedül mintegy 125 ezer darabbal részesedett.

  • 15.

    A VHS és a DVD piac sajátos "szegmensét" képezi az ún. feketepiac, amelynek arányát a kérelmező kb. 50 %-osra becsüli.

IV.

A kérelmező álláspontja

  • 16.

    A kérelmezők szerint a megállapodás hiányában a megállapodás tárgyát képező filmek jelentéktelenségük miatt elvesznének a piacon kínált hatalmas kínálatban.

  • 17.

    A Disney-mesefilmek jellegzetes figurái egy-egy meghatározó történethez (meséhez) fűződnek, az ezeket tartalmazó filmek népszerűek és ún. egész estét betöltő "nagy" filmként is megtalálhatóak valamennyi VHS és DVD kereskedőnél.

  • 18.

    A kérelmezett ügyletben szereplő filmek csupán az előbb említett kedvelt figurák szereplésével játszódó rövid történetek és feldolgozások gyűjteményei, szemelvények. E termékek eladhatósága össze sem vethető az előbb említett nagy filmekével. A Disney-históriák cínű termékeit a kérelmező csak olyan hatalmas marketing és promóciós költségekkel tudná a nyílt piacon értékesíteni, mely költség jóval meghaladná a termékek értékesítéséből befolyó vételárat, melyet ráadásul további költségek is terhelnek (jogdíj, gyártási költség, stb.)

  • 19.

    A koncentráltan, egy viszonylag szűk értékesítési csatornán megjelenő termék - a külföldi tapasztalatok alapján is - eladhatóbb és a marketing költségek is megoszthatók a kereskedőkkel.

  • 20.

    A megállapodás a termék jellegénél, az alacsony darabszám, valamint a megállapodás rövid időtartama miatt jelentéktelen, ezért a piac működésére semmiféle hatással nincs. A megállapodás csupán annyira lesz elegendő, hogy a termékek fogyasztói legalább észrevegyék, hogy a termék jelen van a piacon.

V.

Jogi értékelés

  • 21.

    A Tpvt. 18. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a GVH-tól kérni lehet annak megállapítását, hogy egy megállapodás vagy tervezett megállapodás a Tpvt. 13. §-a alapján nem esik a Tpvt. 11. §-ában foglalt tilalom alá.

  • 22.

    A Tpvt. 13. § (1) bekezdése szerint nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése rögzíti a csekély jelentőség megállapíthatóságának törvényi feltételeit. Eszerint, csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg. A kérelmező által benyújtott információk alapján megállapítható volt, hogy az InterCom piaci részesedése a lehető legszűkebben értelmezett érintett piacon (gyermekfilmek) is meghaladja a tíz százalékot.

  • 23.

    Az eladó-viszonteladó kapcsolatokban létrejövő vertikális megállapodások esetében az "együttes piaci részesedés" nem határozható meg az egyes résztvevők piaci részesedéseinek összegeként, mert egyrészt az összegezés halmozódást eredményezne annak következtében, hogy ugyanaz az árutömeg mindkét fél forgalmában megjelenik, másrészt az eladó forgalma szükségszerűen nem csak azon az érintett piacon jelenik meg, ahol a viszonteladó működik. Ezért a GVH joggyakorlata alapján ilyen esetekben a megállapodás azon résztvevőinek együttes piaci részesedését kell alapul venni, amelyek által alkotott érintett piacon a megállapodásnak versenyt korlátozó hatása lehet. [1]

  • 24.

    Az InterCom viszonteladókon keresztül értékesíti a termékeit, ezért az ő piaci részesedését az érintett piac nagykereskedelmi szegmensén lehet meghatározni. A nagykereskedelmi szegmensen azonban a Walt Disney (és más) filmekre vonatkozóan kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik, amely a kérelmezett megállapodásoktól függetlenül létezik, és azok által a verseny intenzitása e szegmensen nem változik.

  • 25.

    A kérelmezett megállapodás versenykorlátozó hatást tehát csak a kiskereskedelmi piaci szegmensen tudna kiváltani. A kérelmezett megállapodásban e piaci szegmensen a Metro, illetve a Spar vállalkozások érintettek, ezért az ő együttes piaci részesedésük alapján lehetett volna a csekély jelentőséghez szükséges piaci részesedéseket meghatározni. E két, egyébként video-, illetve DVD-forgalmazással nem főtevékenységként foglalkozó áruház lánc révén lebonyolított gyermekfilm forgalom meghatározásához szükség lett volna mindazon forgalmi adatokra, amelyek az ezekben az üzletekben a kérelmező, illetve más filmforgalmazók által jegyzett VHS és DVD mennyiségére és értékére vonatkoznak. Ilyen információkkal a kérelmező nem szolgált, ezért - figyelemmel a Tpvt. 20. §-ában foglaltakra - a Versenytanács a Metro és a Spar együttes piaci részesedését nem tudta megállapítani.

  • 26.

    A Versenytanács felhívja a figyelmet arra, hogy a Tpvt. 13. § (2) bekezdés szerint a csekély jelentőség nem egy adott megállapodás tárgyára, hanem a résztvevők személyére vonatkozóan írja elő az együttes piaci részesedés meghatározását. Ebből a szempontból tehát irreleváns, hogy a kérelmezett megállapodás tárgyát képező kazetták és DVD-k tervezett forgalma az érintett piacnak mekkora hányadát teszik ki.

VI.

A megállapodás versenykorlátozó jellege

  • 27.

    A megállapodás tárgyát képező termék forgalmának igen csekély relatív volumenét és részesedését a megállapodás piacra gyakorolt hatásának a megítélése során kell figyelembe venni a másodlagos kérelemmel összefüggésben.

  • 28.

    A Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerint tilos a vállalkozások közötti olyan megállapodás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatás kifejtésére alkalmas, illetve ilyen hatást tényleges kifejt. A kérelmezett megállapodás 4000 darab VHS, illetve 2000 darab DVD filmre terjedt ki, amely a kérelmező forgalmának, de különösen az érintett piac forgalmának elenyésző hányadát (néhány ezrelékét) teszi ki. A film jellege is olyan, hogy az érintett fogyasztói kör csak viszonylag szűk lehet, amely megnehezítené (túl költségessé tenné) a szélesebb körű forgalmazást. Továbbá, a megállapodás két kompilációs filmet érintő egyszeri üzlet. A kizárólagosság időtartama rövid, három hónapos. Mindezekre tekintettel a Versenytanács megállapítja, hogy a kérelmezett megállapodás nem alkalmas gazdasági versenyt korlátozó (akadályozó vagy torzító) hatás kifejtésére, és erre vonatkozó célzatos szándék sem volt azonosítható.

  • 29.

    A Tpvt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott százezer forint eljárási díjat a kérelmező a kérelem beadásával egyidejűleg befizetette, ezért erről külön rendelkezni nem kellett.

  • 30.

    A határozat elleni jogorvoslat lehetőségét a Tpvt. 83. §-a biztosítja.

Budapest, 2004. augusztus 3.


Jegyzetek

  • :: d1e283

    Lásd pl. a VJ-57/1998., illetve a VJ-31/2000. sz. eljárásokban született versenytanácsi határozatokat.