Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-109/2004/27

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a(z)

  • -

    GLEDÍCIA Kft (Ladánybene),

  • -

    Vajda Károly egyéni vállalkozó (Táborfalva), és

  • -

    ZÖLDFA HÁZ Kft. (Kerekegyháza)

eljárás alá vontakkal szemben versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 72. § (1) a) pontja alapján elfogadta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozattal szemben a kézhezvételétől számított 30 napon belül az eljárás alá vont a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel élhet.

Indoklás

I.

Tényállás

I.1. Az eljárás tárgya

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal 2004. június 14-én indított hivatalból eljárást, mivel feltételezhető volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a Dabas Önkormányzata tulajdonában álló 2194/5 hrsz-ú közpark besorolású ingatlanon található 133 db nemes nyárfa kivágására egymással összebeszélve adtak be ajánlatot. E feltételezésre a pályázatok formai hasonlósága adott alapot. Ez a magatartás felvetette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban Tpvt.) 11. § (1) és (2) bekezdés e.) pontjában foglalt rendelkezések sérelmét.

  • 2.

    2004. június 22-én a Tpvt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és az 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban Áe.) 31. § (1) bekezdésének b) pontja alapján előzetes értesítés nélküli helyszíni szemle került foganatosításra a Gledícia Kft. üzleti helyiségében.

I. 2. A dabasi nyárfák kivágása

  • 3.

    2003 áprilisában egy erdőmérnök megtekintette a 2194/5 hrsz-ú közparkot, és azt a véleményt adta, hogy a területen lévő 133 db nemes nyárfát mihamarabb ki kell vágni. Az önkormányzat környezetvédelmi okokból várt januárig, amikor a fák már alvó időszakban vannak. Időközben a közelben felépült egy sportcsarnok, mely a terület forgalmát, és ezzel összefüggésben a balesetveszélyt is megnövelte.

  • 4.

    Az önkormányzat 2004. február 11-én egy újabb szakvélemény bekérése mellett döntött, amely megerősítette, hogy a fákat minél előbb ki kell vágni. Az önkormányzat szerette volna mielőbb elkezdeni a fák kivágását, annak elkerülése érdekében, hogy nehogy belecsússzanak a következő vegetációs időszakba.

  • 5.

    A fák kivágásának elrendelése a jegyző hatáskörébe tartozott. A jegyző a 21/1970. (VI.21.) Korm. Rendelet 4.§. (1) és (2), illetve 5.§.-ban foglalt jogkörében eljárva hozta meg határozatát (Vj-109/2004/12). A fák kivágásáról a jegyző saját hatáskörben intézkedhetett volna. Az önkormányzatnak nem volt jogi kötelezettsége ajánlatok bekérésre. Az alpolgármester szerepvállalása önkéntes, kisegítő jellegű volt, erre őt jogszabályi rendelkezés nem kötelezte.

  • 6.

    Szandhoffer János alpolgármester telefonon felhívta az eljárás alá vont három fakitermeléssel, illetve erdőgazdálkodással foglalkozó céget, és megkérte őket, hogy írásban adjanak be ajánlatot a fák kivágására, a terület kitakarítására és újratelepítésére.

  • 7.

    Az ajánlatok közül kettő 2002. február 10-én, míg a Gledícia ajánlata február 11-én érkezett az önkormányzathoz. A beérkező ajánlatok értékelését követően február 12-én már megbízást kapott a Gledícia a munka elvégzésére. A Gledícia a megbízásnak megfelelően el is kezdte a munka elvégzését. Ezt követően a jegyző a fák kivágásáról rendelkező határozatát a Lokálpatrióta Egyesület megtámadta, így a fellebbezés elbírálásig szünetelt a fák kivágása. A Közigazgatási Hivatal elutasította a fellebbezést így folytatódhatott a fák kivágása.

I.3. A vizsgálat által feltárt bizonyítékok

I.3.1. Balogh Sándor -a Gledícia ügyvezetője

  • 8.

    Az ügyfél képviselője elmondta, hogy Szandhoffer János kereste meg telefonon, és kérte meg a terület megtekintésére, valamint ajánlat adásra. Nem volt arról tudomása, hogy rajta kívül még kiktől kért be az önkormányzat ajánlatot.

  • 9.

    A cég számítógépén talált Vajda Károly által írt levélről elmondta, hogy akkor egyszer kisegítették, mert neki elromlott a számítógépe. A többi ajánlatot nem ő készítette, az ajánlatokban található formai hasonlóságokról nem tudott nyilatkozni.

  • 10.

    Arról, hogy 50%-os tulajdonosi hányaddal rendelkezik a Zöldfa Kft-ben, azt nyilatkozta, hogy befektetőként van jelen, az operatív irányításba nem szól bele, arról sem tudott, hogy a Zöldfa is adott be ajánlatot a 133 nemes nyárfa kivágására.

I.3.2. Gyarmati Zoltán - Zöldfa

  • 11.

    Az ügyfél képviselője elmondta, hogy Szandhoffer úr telefonon kereste meg, és mondta, hogy lenne 130 eladó nyárfája, amire ajánlatot kért tőle. Nem volt arról tudomása, hogy rajta kívül még kiktől kért be ajánlatot az alpolgármester. Arról is a meghallgatáson értesült, hogy a Gledícia végezte el a munkát.

  • 12.

    Előadta továbbá, hogy a cégben 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkező Balogh Sándornak semmilyen beleszólása nincs a cég operatív ügyeibe.

  • 13.

    Nem tud arról, hogy a három ajánlatot egy ember készítette volna. A formai hasonlóságokat nem tartja furcsának, hiszen mindenkitől ugyanazokat kérte az önkormányzat. Az ajánlatokon található címzést ő a telefonkönyvből nézte ki.

I.3.3. Vajda Károly

  • 14.

    Az ügyfél előadta, hogy Szandhoffer János telefonon kereste meg, az ajánlat beadása sürgős volt. Az ügyfél emlékezete szerint munkát a fa anyagáért elvégezte volna, csak a felújításért kért volna 3-400 ezer forintot. Nem volt tudomása, hogy ki tett még ajánlatot. Arról nem kapott értesítést, hogy nem ő kapta meg a munkát.

  • 15.

    Az ajánlatok formai hasonlóságairól azt nyilatkozta, hogy ő a címet a telefonkönyvből nézte ki, az egyéb formai hasonlóságokról nem tudott nyilatkozni.

  • 16.

    A Gledícia számítógépén talált levélről elmondta, hogy egyszer sürgősen kellett ajánlatot adni a Körös-Maros Nemzeti Parknak és elromlott a számítógépe. A Gledícia számítógépén írta meg az ajánlatot, de erre máskor nem volt példa. Ebben a munkában a Gledícia nem vett részt, különben nem segített volna.

I.3.4. Szandhoffer János Dabas alpolgármestere - tanú

  • 17.

    A tanú elmondása szerint a fák az elmúlt időszakban is már sok kárt okoztak, két szakértői vélemény szerint is ki kellett vágni őket. A frissen épített sportcsarnok is tovább növelte a balesetveszélyt. A jegyző úr munkáját kívánta segíteni az ajánlatok bekérésével. A jegyző urat törvény kötelezi arra, hogy az életveszélyes fák kivágása ügyében intézkedjen. Az ajánlatok bekérése nem volt kötelező. Az önkormányzat érdekében járt el így, hogy ne esetleg utólag nyújtson be a vállalkozó egy nagyobb összegű számlát.

  • 18.

    A tanú a terület megtekintésekor az ott jelenlévő erdésztechnikustól kért információt arra vonatkozóan, hogy kikkel lehetne ezt a munkát elvégeztetni. Az erdésztechnikus Balogh Sándort (Gledícia), valamint Vajda Károlyt ajánlotta. Arra nem emlékszik, hogy a Zöldfá-t is az erdésztechnikus ajánlotta-e, vagy a jegyző úrral a telefonkönyvből keresték ki. Tudomása szerint nem tevékenykedik más hasonló profilú vállalkozás Dabas környékén.

  • 19.

    A tanú számára a beérkezett ajánlatokon található formai hasonlóságok nem tűntek fel. Nincs tudomása arról, hogy az ajánlatokat egy ember készítette volna. Véleménye szerint a téves címzések oka elképzelhető, hogy mindannyian régebbi telefonkönyvből nézték ki a címet.

II.

A vizsgálat megállapításai

  • 20.

    A megállapodás tényét támasztja alá a beadott ajánlatok külalaki, formai hasonlósága. A címzésben mind a három ajánlaton tévesen Március 15. tér 1/B szerepel, míg a helyes cím Szent István tér 1/B. Ennek lehet magyarázata az, hogy mind a hárman régebbi telefonkönyvből nézték ki a címet, ezt a magyarázatot a vizsgálat elfogadhatónak találta.

  • 21.

    Feltűnő hasonlatosságnak tartotta továbbá, hogy az új bekezdések mindhárom ajánlatban egy szóközzel beljebb kezdődnek. Továbbá, Vajda Károly és a Zöldfa ajánlatán továbbá egyező módon nyárfa szó tévesen "nyár fa" szerepel, valamint a címzésben "Március 15.tér" szerepel, tehát a pont után nincsen szóköz. Az ajánlat első mondata a kezdő szó kivételével is teljesen megegyezik: "...megbeszélésünkre hivatkozva megtekintettem a jubileumi parkban kitermelendő nyár fákat. A fák egészségi állapota, kitermelési körülmények..."

  • 22.

    A formai hasonlóságok a vizsgálat álláspontja szerint önmagukban nem bizonyítják azt, hogy az ajánlatokat közösen, vagy egymás ajánlatát ismerve készítették.

  • 23.

    A Gledícia-nál tartott helyszíni szemle során a vizsgálók az ottani számítógépben egy Vajda Károly által egy másik munkára adott ajánlatot találtak. Ez bizonyíthatja az eljárás alá vontak közötti gyakori kapcsolatot, de ezt a meghallgatások során sem tagadták. Az ügyfelek nyilatkozata szerint azonban ez egyszeri eset volt, hasonló máskor nem fordult elő.

  • 24.

    Az eljárás során meghallgatottak nyilatkozataikban egyértelműen tagadták annak a tényét, hogy tudtak volna arról, hogy kik adnak be ajánlatot a munkára. Ez önmagában kizárhatja az összejátszás tényét. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a munka nagysága és az abból származó esetleges haszon a cégek számára nem bírt kiemelt jelentőséggel.

  • 25.

    A vizsgálat során nem került feltárásra olyan tény mely utalna rá, vagy bizonyítaná, hogy az eljárás alá vontak találkoztak, vagy tárgyaltak volna egymással a 133 db nemes nyárfa kivágásnak ügyében.

  • 26.

    Összességében a vizsgáló megállapította, hogy a megállapodás létrejöttére utalnak bizonyos közvetett bizonyítékok, ám ezeket a vizsgálat nem találta elégségesnek a jogsértés egyértelmű megállapításához. A fentiek alapján a vizsgálat a Tpvt. 72.§ (1) bekezdése a) pontja alapján valamennyi eljárás alá vonttal szemben az eljárás megszüntetését javasolta.

III.

A versenytanács döntése

  • 27.

    A Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A (2) bekezdés e) pontja szerint e tilalom vonatkozik különösen a versenytársak közötti, a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszásra.

  • 28.

    A versenytanács álláspontja a vizsgálat indítványával egyezően az, hogy az eljárás alá vont vállalkozások közötti megállapodást vagy összehangolt magatartást nem támasztja alá elegendő bizonyíték, és a további bizonyítási eljárás alapján sem várható olyan tény, vagy körülmény felderítése, mely a jogsértést kellő mértékben alátámasztaná. A beadott pályázatok szövegezésbeli hasonlatossága - melyek közül az egyezően téves címzést az eljárás alá vontak hitelt érdemlően megmagyaráztak - önmagában nem lehet elegendő a versenykorlátozó összejátszás bizonyítására.

  • 29.

    A Tpvt. 72. § (1) a) pontja szerint a versenytanács az eljárást a vizsgáló jelentése alapján megszünteti, ha nem látja indokoltnak annak folytatását, illetve megállapítja, hogy az eljárás alá vont ügyfél a törvénybe ütköző magatartás hiányában nem marasztalható el. A 73. § szerint a versenytanács akkor tűz ki tárgyalást, ha - egyebek mellett - a 72. § (1) a) pont szerinti intézkedésre "nincs szükség". Szintén a 73. § az versenytanács előzetes álláspontjának megküldését tárgyalás kitűzése esetére írja elő. E jogszabályi rendelkezések alapján nem kétséges, hogy amennyiben a vizsgáló által feltárt tényállás alapján nem látszik bizonyíthatónak versenykorlátozó megállapodás létrejötte és az eljárás további szakaszában sem várható újabb bizonyíték előkerülése, úgy a versenytanács tárgyalás kitűzése nélkül is dönthet az eljárás megszüntetéséről. Jelen eljárásban a versenytanács indokoltnak látta alkalmazni e fordulatot, tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint nem folytattak törvénybe ütköző magatartást.

  • 30.

    A Tpvt. 77. § j) pontja alapján a Tpvt. 72. § (1) a) pontja szerinti - tárgyaláson kívüli - eljárás megszüntetés is érdemi határozatnak minősül. A jogorvoslati jogot ennek megfelelően a Tpvt. 83. § biztosítja.

Budapest, 2004. november 2.