Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-192/2004/7

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Dunaferr Ferromark Mellékanyag Reaktiváló Kft. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. irányítást szerezzen a Dunaferr Ferromark Mellékanyag Reaktiváló Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1)

    A Dunaferr Dunai Vasmű Rt. (a továbbiakban: Dunaferr) a 2004. december 2-án kötött szerződéssel a Hexaeder-6 Kft-től megvásárolta a Dunaferr Ferromark Mellékanyag Reaktiváló Kft. (a továbbiakban: Ferromark) üzletrészei 25 százalékát.

  • 2)

    A Dunaferr az 1) pont szerint üzletrészvásárláshoz - mint vállalkozások összefonódásához - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban. Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján 2004. december 10-én kelt kérelmében a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

A Dunaferr-csoport

  • 3)

    A Dunaferr a Dunai Vasmű állami vállalat átalakulásával jött létre 1992. évben. Az átalakulást követően fokozatosan alakult ki a Dunaferr és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások alkotta vállalkozáscsoport (a továbbiakban: Dunaferr-csoport) jelenlegi struktúrája.

  • 4)

    A Dunaferr-csoport meghatározó tevékenysége hengerelt lapos acéltermékek, profilok, radiátorok, tüzihorganyzott termékek, épületgépészeti gépek- és alkatrészek gyártása és értékesítése, továbbá kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.

  • 5)

    A Dunaferr-csoport 2003. évi nettó árbevétele (a csoporton belüli forgalom nélkül) mintegy 170 milliárd forint volt.

  • 6)

    A Dunaferr részvényeinek többsége az ukrajnai Donbasz Ipari Szövetség által irányított vállalkozás-csoport (a továbbiakban: Donbasz-csoport) és a Duferco International Trading Holding (a továbbiakban: Duferco) közös irányítása alatt álló Kundax AG tulajdonában van. A Donbasz-csoport, valamint a Duferco irányítása alá tartozó vállalkozások alkotta vállalkozás-csoport (a továbbiakban: Duferco-csoport) meghatározó tevékenysége a vaskohászat. A két vállalkozás-csoport tagjai 2003. évben 300-400 millió forint közötti nettó árbevételt értek el a Magyar Köztársaság területén.

  • 7)

    Magyarországon a Dunaferr-csoport mellett több vállalkozás is rendelkezik vaskohászati termékek gyártásához szükséges technológiával, tényleges termelési tevékenységet azonban jelenleg csak a Dunaferr-csoport végez.

  • 8)

    A kohászati termékek külkereskedelme szabad, nagyszámú magyar kereskedelmi vállalkozás van jelen a piacon, amelyek Európa számos országából hoznak be vaskohászati termékeket Magyarországra, figyelemmel a vaskohászati termékek relatíve alacsony szállítási költségeire is. A kereskedelmi vállalkozások piacralépését segíti, hogy a kohászati termékek jól meghatározott paraméterekkel leírhatók, a termékek kezelése, raktározása, kereskedelmi ügyintézése nem igényel jelentős anyagi és humán erőforrás befektetést.

  • 9)

    Az előzőekre is tekintettel több jelentős külföldi vállalkozáscsoport (U.S. Steel, Ispat, stb.) van jelen vaskohászati termékeivel a magyar piacon. A nagyszámú Magyarországra importáló vállalkozás ellenére a Dunaferr-csoport részesedése szinte valamennyi általa gyártott termékcsoportban jelentős (50 százalék körüli).

A Ferromark

  • 10)

    A Ferromark a Dunaferr-csoport tagja volt 1996-ig, amikor a Dunaferr az üzletrészek 52 százalékát értékesítette a Hexaeder-6 Kft. (25 %), a Ferro-Isoplus Kft. (25 %), és egy magánszemély (2 %) részére. A Dunaferr kisebbségi üzletrész tulajdonos maradt és jelenleg is tulajdonában van a Ferromark üzletrészeinek 48 százaléka.

  • 11)

    A Ferromark tevékenysége szorosan kapcsolódik a Dunaferr-csoporthoz:

    • -

      A Dunaferr-csoport a gyártás során keletkezett acélhulladékot kizárólag a Ferromark részére értékesíti, amely azt feldolgozás után kizárólag a Dunaferr-csoport részére értékesíti.

    • -

      A gyártás során képződött kohászati salakot a Dunaferr-csoport a Ferromark részére értékesíti, amely azt pihentetés után útépítési és cementgyártási célra továbbértékesíti.

    • -

      A Dunaferr-csoport által gyártott nem első osztályú minőségű termékek egy részét a Ferromark értékesíti tovább.

  • 12)

    A Ferromark 2003. évi nettó árbevétele - a Dunaferr-csoport részére történt értékesítés nélkül - mintegy 2 milliárd forint volt.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 13)

    Az 1) pont szerinti üzletrészvásárlással a Ferromark üzletrészeiből a Dunaferr részesedése a korábbi 50 százalék alatti mértékről 50 százalék fölé emelkedik, ami a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján - figyelemmel a (2) bekezdés a) pontjára is - vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 14)

    Az előzőek szerinti összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján a Dunaferr-csoport tagjai, valamint a Ferromark) 2003. évi - a Tpvt. 27. § (1) bekezdése szerint számított - együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az irányítás alá kerülő Ferromarké az ötszázmillió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 15)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 16)

    A Tpvt. eddigi alkalmazási tapasztalatai alapján a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió- és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2003. számú Közleményében (a továbbiakban: Közlemény) szerint.

  • 17)

    A Dunaferr-csoportnak és a Ferromarknak nincs azonos tevékenysége, ezért az összefonódásnak horizontális összefüggésben nem valószínűsíthetők káros versenyhatásai. Az összefonódásnak vertikális-, portfolió- és konglomerátum hatásai elvileg lehetnek, azonban ezek következtében - figyelemmel a Dunaferr-csoport és a Ferromark több éve meglévő kapcsolatrendszerére - a versenyhelyzetben érdemi változás nem valószínűsíthető.

  • 18)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 19)

    A Versenytanács a 17) pontban írtakra is tekintettel a Közleményben foglaltak alapján a kérelmezett összefonódás esetében alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

V.

Eljárási kérdések

  • 20)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről nem kellett rendelkezni, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forint előzetesen lerótta.

  • 21)

    Az ügyfelek kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 22)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2004. december 21.