Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-184/2004/10

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Flextronics Sales and Marketing (A-P) Ltd. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként részt vett az Agilent Technologies Inc. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Flextronics Sales and Marketing (A-P) Ltd. irányítást szerezzen az Agilent Technologies Inc. kameramodul üzletága felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    A kérelmező Flextronics Sales and Marketing (A-P) Ltd. (a továbbiakban: Flextronics) a 2004. október 27-én kelt eszközvásárlási szerződéssel (a továbbiakban: Szerződés) megvásárolta az Agilent Technologies Inc. (a továbbiakban: Agilent) kameramodul üzletágát (a továbbiakban: Üzletág).

  • 2.

    Az Agilent vállalta, hogy a Szerződés hatálybalépését követő három évig nem folytat az Üzletágba tartozó tevékenységet.

  • 3.

    A kérelmező a Gazdasági Versenyhivataltól 2004. november 29-én kelt kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján az 1. pontban hivatkozott tranzakció engedélyezését kérte.

  • 4.

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező 2005. január 6-án teljesítette.

  • 5.

    A kérelmezett tranzakciót a 139/2004/EK. rendelet alapján az Európai Közösség Bizottságához nem kellett bejelenteni.

II.

Az összefonódás részvevői

  • 6.

    A Flextronics a Flextronics International Ltd. által irányított vállalkozáscsoport (a továbbiakban: Flextronics-csoport) tagja, mely vállalkozáscsoport elektronikai gyártási szolgáltatásokat (a továbbiakban: EMS) kínál számítástechnikával, kommunikációval, háztartási cikkek gyártásával és egészségüggyel foglalkozó vállalkozások részére a világ egész területére kiterjedően. A Flextronics részesedése az EMS világméretű forgalmából 10-15 százalék közötti. EMS tevékenységgel nagyszámú vállalkozás foglalkozik, melyek többsége szintén a világ egész területén forgalmazza áruit. A Flextronics-csoport (Kínában honos tagja révén) kameramodul termékeket is gyárt, melynek világméretű forgalmából való részesedés minimális.

  • 7.

    A Flextronics-csoport magyarországi tagjai az EMS tevékenység mellett vagyonkezelési, ingatlan bérbeadási és üzletviteli tanácsadási tevékenységet folytatnak. A Flextronics-csoport magyarországi tagjainak 2003. évi nettó árbevétele, valamint a külföldön honos tagjainak a Magyar Köztársaság területén elért 2003. évi nettó árbevétele - a vállalkozáscsoporton belüli forgalom nélkül - együttesen többszáz milliárd forint volt.

  • 8.

    A Flextronics International Ltd. 2004. augusztus 16-án irányítást szerzett a Northfield Acquisition Corporation felett, amely által irányított vállalkozáscsoport külföldön honos tagjai 2003. évben ötszázmillió forintot meghaladó nettó árbevételt értek el a Magyar Köztársaság területén.

  • 9.

    Az Üzletág vagyona hardware-ből, berendezésekből, gépekből, szerszámokból és más a Szerződésben meghatározott javakból áll, melyek szükségesek a kameramodul, valamint más kapcsolódó termékek előállításához. Kameramodult világszerte nagyszámú vállalkozás állít elő, melyek azt - csakúgy, mint az Üzletág - a világ egész területén forgalmazzák. Az Üzletág részesedése a világméretű kameramodul forgalomból kevesebb, mint 10 százalék. A kameramodul és az EMS felhasználási célja eltér egymástól.

  • 10.

    Az Üzletág által a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevétel 2004. évben kevesebb volt, mint ötszázmillió forint.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 11.

    Az Üzletág (mint vállalkozásrész) 1) pont szerinti megvásárlása a Tpvt. 23. § (1) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 12.

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § szerint a Flextronics-csoport tagjai és az Üzletág) 2003. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az Üzletágé ugyan nem érte el az ötszázmillió forintot, a jelen összefonódást megelőző két éven belül a Flextronics-csoport által megvalósított további összefonódással (lásd 8. pont) együtt azonban igen, ezért a kérelmezett összefonódáshoz - a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján - a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 13.

    A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 14.

    Az összefonódással érintett piac(ok)nak minősülnek mindazok, amely(ek)en az összefonódás valamely (akár közvetlen, akár közvetett) résztvevője piaci tevékenységet fejt ki, melyek tekintetében a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfólió-, és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2003. sz. közleményében (a továbbiakban: Közlemény) foglaltak szerint.

  • 15.

    A Versenytanács az összefonódással érintett földrajzi piacot (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) világméretűnek tekintette, figyelembe véve azt, hogy az érintett vállalkozások és azok főbb versenytársai is a világ egész területén forgalmazzák termékeiket.

  • 16.

    A Versenytanács az összefonódással érintett árupiac (Tpvt. 14. § (2) bekezdés) egyértelmű meghatározását szükségtelennek tartotta, mert a 16) pont szerinti földrajzi piacon az EMS esetében a Flextronics-csoport egyedüli-, a kameramodul termékekből pedig a Flextronics-csoport és az Üzletág együttes részesedése legfeljebb 15 százalék, vagyis a káros horizontális hatások attól függetlenül kizárhatók, hogy az EMS és a kameramodul azonos, vagy különböző árupiachoz tartozik.

  • 17.

    Az érintett vállalkozások tevékenysége alapján vertikális- és portfolióhatásokkal nem kell számolni, továbbá konglomerátum hatás sem valószínűsíthető az Üzletág piaci részesedési adatai alapján.

  • 18.

    Mindezekre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdése szerinti jelen határozatában az összefonódást - a Tpvt. 71.§ (2) bekezdés alapján előterjesztett vizsgálói jelentésben foglalt indítvánnyal egyezően - engedélyezte.

  • 19.

    Az engedély a Tpvt. 30. § (5) bekezdése alapján kiterjed a 2) pont szerinti versenykorlátozásra is, mert az nem terjed túl az Üzletág jelenlegi működési területén és rövid időre vonatkozik (Versenytanács elvi állásfoglalásai 90.).

  • 20.

    A Versenytanács jelen eljárásában a Közleményben foglaltak alapján alkalmazta a Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac.) pontját, amely szerint a versenyhatósági érdemi határozatot 45 napon belül kell meghozni, amennyiben az engedély a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

V.

Eljárási kérdések

  • 21.

    A kérelmező az eljárás megindításakor a Tpvt. 62.§ (1) bekezdésében foglaltak szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat lerótta, így az eljárási díj megfizetéséről a jelen határozat nem rendelkezik.

  • 22.

    Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését együttesen kérték, ezért a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 23.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslat a Tpvt. 83.§ (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. február 7.