Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-2/2005/16

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a UPC Magyarország Kft (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban -tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát annak kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény 70. § (1) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy a UPC Kft. a 2005. évi díjemelésével egy időben a fogyasztóknak megküldött tájékoztató levelében - amelyben "új csatorna"-ként jelölt meg olyan csatornákat, amelyek az adott fejállomások korábbi csatornakiosztásában is szerepeltek - a Tpvt. 8. § (2) bekezdésébe ütköző magatartást tanúsított-e.
Eljárás indult továbbá arra, hogy a Kft. egyes hirdetései - melyekben akként hirdette meg az egy éves kábeltelevíziós előfizetést, hogy egyben 20% kedvezményt is ígért a havi előfizetési díjból - fenti jogszabályhelybe ütköznek-e.

II.

  • 1.

    Az eljárás alá vont vállalkozás főtevékenységén belül elsősorban kábeltelevízió szolgáltatást, illetve -kábeltelevízió hálózaton keresztül- Internet hozzáférés-, valamint a 2004-től telefonszolgáltatást nyújt.

    A UPC Magyarország Kft. a kábeltelevíziós piac jelentős szereplője. A vállalkozás, megalakulását követően gyors terjeszkedésbe kezdett, dinamikusan növelve előfizetői számát. Jelenleg mintegy 50 település több, mint 700 ezer háztartásának nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást.

  • 2.

    Az eljárás alá vont vállalkozás árujának a kábeltelevíziós szolgáltatás keretében biztosított egyes programcsomagok minősülnek.

    A csatornakínálatban található csatornákat jellemzően csomagokban kínálja fogyasztóinak. Az egyes csomagok a különböző fejállomásokon különböző összetételben, és jellemzően három - különböző csatornaszámot tartalmazó (Minimum, Alap, és Családi programcsomag) - csomagban érhetőek el.

    A hálózatos iparágakban szokásos földrajzi piac meghatározásnak megfelelően jellemzően a hálózattal lefedett területek minősülnek olyan földrajzi területnek, melyeken a fogyasztók (előfizetők) az árut nem tudják mástól beszerezni.

  • 3.

    A kifogásolt piaci magatartás

    • 1.

      Az akciós előfizetési ajánlat

      Az eljárás alá vont vállalkozás, hirdetési gyakorlata szerint, évente 4-5 akcióval keresi meg már meglévő és potenciális fogyasztóit.
      2004 II. félévében több akciós ajánlatot tett közzé potenciális előfizetői részére, amelyeket összefoglalóan "nyári", "őszi" és "téli" kampánynak nevezett.

      A vizsgálat a 20%-os kedvezményt kínáló hirdetésekre terjedt ki, melyek az őszi kampányban jelentek meg.
      A kampány 2004. szeptember 1-jétől 2004. október 31-ig tartott, és az alábbi ajánlatokat tartalmazta.

      Kábeltévét tartalmazó ajánlatok:

Előfizetés

Lojalitás

Előfizetési díjkedvezmény

Installációs díj

Új Alap

2005. 09. 30-ig

12 x 20% havi kedvezmény

1999 Ft

Új Családi

2005. 09. 30-ig

12 x 20% havi kedvezmény

0 Ft

Családi (felfelé módosítás esetén)

2005. 09. 30-ig

első 3 hónapban: Családi csomag biztosítása Alap áron

-

HBO

2005. 09. 30-ig

2004 Ft havidíj

-

HBO Max Pack

2005. 09. 30-ig

2004 Ft havidíj

-

Új Alap + HBO/HBO MaxPack

2005. 09. 30-ig

12 x 20% havi kedvezmény + HBO: 2004 Ft havidíj

0 Ft

Új Családi + HBO/HBO Max Pack

2005. 09. 30-ig

12 x 20% havi kedvezmény + HBO: 2004 Ft havidíj

0 Ft

Családi + HBO/HBO Max PAck (felfelé módosított)

2005. 09. 30-ig

Első 3 hónapban: Családi csomag Alap áron + HBO: 2004 Ft havidíj

-

Csoportos beszedés

egyszeri 1000 Ft kedvezmény

Honlapon történő megrendelés

0 Ft

Előfizetés

Lojalitás

Kedvezmény

Installáció

Bónusz

Új Alap/Családi + chello/chello plus

2005. 10. 31-ig

CATV: 12 x 20% havi kedvezmény + chello/chello plus: őszi ajánlat

0 Ft

3 db DVD-film

chello/chelloo plus + HBO/HBO MaxPack

2005. 10. 31-ig

chello/chello plus: őszi ajánlat + HBO/HBO MaxPack: 2004 Ft havidíj

0 Ft

3 db DVD-film

Új Alap/Családi + chello/chello plus + HBO/HBO Max Pack

2005. 10. 31-ig

CATV: 12 x 20% havi kedvezmény + chello/chello plus: őszi ajánlat + HBO/HBO MaxPack: 2004 Ft havidíj

0 Ft

3 db DVD-film

Családi + chello/chello plus (felfelé módosított)

2005. 10. 31-ig

CATV: első 3 hónapban Családi biztosítása Alap áron + chello/chello plus: őszi ajánlat

0 Ft

3 db DVD-film

Családi + chello/chello plus + HBO/HBO MaxPack

2005. 10. 31-ig

CATV: első 3 hónapban Családi biztosítása Alap áron + chello/chello plus: őszi ajánlat + HBO/HBO MaxPack: 2004 Ft

0 Ft

3 db DVD-film

    • 2.

      Az eljárás alá vont vállalkozás különböző reklámhordozókban népszerűsítette szolgáltatását.

      • 1.

        A UPC képújságban - a Spektrum, az HBO és a SPORT1 csatornákat népszerűsítő kép mellett - az alábbi szövegekkel futott hirdetés a kampány teljes időtartama alatt:

        • -

          Több, mint 50 tévécsatorna várja most extra kedvezményekkel!"

        • -

          "Új Alap és Családi csomag előfizetőink részére most 12 hónapon át 20% árengedményt adunk a havidíjból és akár a bekötési díjat is elengedjük!"

        • -

          "Az HBO mozi csatorna egy éven keresztül mindössze havi 2004 Ft-ért!"

        • -

          "Alap csomag előfizetőink Családi csomagra történő módosítás esetén 3 hónapig az Alap csomag árán nézhetik a bővebb kínálatot!"

        • -

          További részletekről érdeklődjön személyes és telefonos ügyfélszolgálatunkon, vagy látogasson el honlapunkra."

A TV-ben látható hirdetésekben nem szerepel a 20%-os kedvezménnyel igénybe vehető ajánlat.

      • 2.

        Kültéri plakátok, citylightok

        Fenti formában a metro-plakátok, citylightok és egyéb, A3-as méretű plakátok tájékoztatták a fogyasztókat az ajánlat feltételeiről.

        • 1.

          A metro-plakátokon a Gyűrűk ura c. film egyik jelenete alatt a következő szlogen volt látható: "Több, mint 50 tévécsatorna várja 12 hónapon át havi 20% kedvezménnyel!" (a kiemelések az eredeti szövegben is láthatóak).

        • 2.

          Az A3-as méretű plakátokon (szintén a Gyűrűk Urából kivágott jelenet alatt) az alábbi szöveg szerepelt:

          "Több, mint 50 tévécsatorna várja most extra kedvezményekkel!

          • -

            Új előfizetőink számára most 12 x 20% árengedményt adunk a havidíjból és akár a bekötési díjat is elengedjük!

          • -

            Az HBO mozicsatorna egy éven keresztül mindössze havi 2004 Ft-ért!

          • -

            Alap csomag előfizetőink Családi csomagra történő módosítás esetén 3 hónapig az Alap csomag árán nézhetik a bővebb kínálatot!" (a kiemelések az eredeti szövegben is láthatóak).

        • 3.

          A kampány háromféle citylightot használt, amelyeken az HBO-t, a Spektrumot és a SPORT1-et népszerűsítő képek alatt a következő feliratot helyezték el: "Több, mint 50 tévécsatorna várja 12 hónapon át havi 20% kedvezménnyel!" (a kiemelések az eredeti szövegben is láthatóak).

      • 3.

        További reklámok.

        • 1.

          A kampányban szereplő, a 20% kedvezményt tartalmazó szórólapokon a következő volt olvasható: "Új előfizetőink számára most 12 hónapon át 20% árengedményt adunk a havidíjból és akár a bekötési díjat is elengedjük!" (a félkövér szedés az eredeti anyagban is szerepel)

        • 2.

          Az HBO Max Pack és a Humor csatorna bevezetésekor ún. számlainzertet küldött az előfizetők részére az adott új csatornákat népszerűsítő írásos anyagokként.

        • 3.

          A UPC a 2004 decemberében újonnan induló Sport2, Cool, Film+ és TV Paprika című csatornákról szórólapon tájékoztatta fogyasztóit.

    • 3.

      Csatornakiosztás változásával kapcsolatos tájékoztatás.

      • 1.

        A tájékoztató levélek.

        A UPC adatszolgáltatásából megállapíthatóan a 2005. évi csatornakiosztás, a Gubacsi úti és a pécs-hosszúhetényi fejállomások kivételével, minden fejállomáson megváltozott.

        Azoknak a fogyasztóknak, akiknél a csatornakiosztás megváltozott (47 fejállomás), az eljárás alá vont vállalkozás tájékoztató levelet küldött a díjemelésről, melyben az alábbiakra hívta fel a figyelmet:

        "Ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy 2004. december 20-tól újabb, többségében magyar nyelvű, sokak érdeklődésére számot tartó tévéadásokkal gazdagítjuk a választékot. Az ön lakóterületén érvényes új programválasztékot a mellékelt táblázatban ismertetjük, vastagított betűtípussal külön kiemelve az új csatornákat. Mivel a hálózat műszaki kapacitása véges, ezért az újabb csatornákat többségében csak néhány korábbi adás lecserélésével tudjuk elhelyezni. Bízunk benne, hogy a megújuló kínálat még tartalmasabb kikapcsolódást és még hasznosabb időtöltést biztosít majd az egész családnak." (a kiemelés az eredeti szövegben is szerepel).

      • 2.

        A csatornakiosztásban 2003-ben az alábbi táblázatban írt változtatások történtek. A táblázat feltünteti azokat a változásokat, melyek során új csatorna került a csatornakiosztásba, továbbá azokat is, amikor egyes, már meglévő csatornák kerültek át más csomagba.
        A "Csomag" oszlopban az a csomag van feltüntetve, amelyikbe a csatorna - az adott dátummal - bekerült.

Csatorna neve

Csomag

Dátum

Terület

1.

Humor1

Alap

2003. 12. 01.

minden

2.

Kék Duna Info

Alap

2003. 09. 07.

Tatabánya

3.

Vidék 8

Alap

2003. 09. 01.

Eger

4.

Moteurs

Aktív

2003. 06. 01.

Nagykanizsa, Pécs, Komló, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Eger, Miskolc, Sopron

5.

UPC Info

Minimum

2003. 05. 26.

Tatabánya

8.

Szlovák2

Alap

9.

Viasat3

Családi

2003. 05. 15.

Gyöngyös, Gyöngyöstarján

10.

Veszprém KCTV

Minimum

2003. 05. 05.

Veszprém

11.

CNBC

Családi

2003. 05. 01.

Miskolc, Sajópetri

12.

Budapest TV

Alap

2003. 04. 26.

Dunaújváros soros

13.

Budapest TV

Alap

Dunaújváros csillagpontos

14.

Budapest TV

Családi

Mór

15.

VH1, RTR Planet

Alap

Komló

16.

Budapest TV

Alap

Nagykanizsa

17.

VH1, RTR Planet

Alap

Pécs

18.

Hír Tv

Családi

Pécs, Hosszúhetény

19.

Budapest TV

Családi

Sopron

20.

Budapest TV

Alap

Szombathely

21.

RTR Planet, EURONEWS

Családi

2003. 04. 11.

Budapest, központi fejállomás

22.

Budapest TV, RTR Planet

Alap

2003. 05. 01.

Nyíregyháza

23.

Budapest TV

Családi

Nyíregyháza, Napkor

24.

Hír TV

Családi

Nyíregyháza, Sóstó

25.

Budapest TV, RTR Planet

Alap

Szolnok

26.

Hír TV

Családi

Szolnok, Pletykafalu

27.

Budapest TV

Családi

Debrecen, Téglás

28.

Budapest TV

Családi

Debrecen, Ebes

29.

Magyar ATV

Családi

Debrecen, Dereske

30.

Budapest TV

Családi

Debrecen, Berettyóújfalu

31.

RTR Planet, Budapest TV

Családi

Debrecen soros

32.

Budapest TV, RTR Planet

Alap

Debrecen 750 Mhz

33.

Budapest tV, RTR Planet

Alap

Debrecen 550 Mhz

34.

RTL2

Családi

Gyöngyöstarján

35.

Gyöngyössomjos

36.

Gyöngyös csillagpontos

37.

RTR Planet, RTL2

Családi

Miskolc

38.

Hálózat TV, RTR Planet

Alap

Eger

39.

RTL2

Családi

Miskolc, Mály

40.

Miskolc, Sajópetri

41.

RTL2

Családi

Salgótarján

42.

EURONEWS

Családi

2003. 02. 18.

Budapest, központi fejállomás

43.

Budapest, Erzsébet fejállomás

44.

Hír TV, Hallmark, SPORT1, Minimax, Private Gold, VH1 ORT

Családi

2003. 01. 01.

Debrecen soros

45.

VH1, ORT, Hír TV

Alap

Debrecen 550Mhz

46.

VH1, ORT, Hír TV

Debrecen 750 Mhz

47.

Hír TV, Hallmark

Családi

Berettyóújfalu

48.

Hír TV, VH1

Családi

Derecske

49.

Hír TV

Családi

Ebes

50.

Hír TV, VH1

Családi

Téglás

51.

Szolnok VTV

Minimum

Mezőtúr

52.

Hír TV

Alap

Mezőtúr

53.

VH1, Hír TV, ORT

Alap

Nyíregyháza

54.

VH1

Alap

Napkor

55.

VH1

Alap

Sóstó

56.

Hír TV, ORT, VH1

Alap

Szolnok

57.

Discovery Civilization

Családi

Szolnok

58.

Hír TV, ORT

Alap

Eger

59.

Discovery Civilization

Családi

Eger

60.

Hír TV, Filmmúzeum

Családi

Gyöngyöstarján

61.

Hallmark, Hír TV

Családi

Gyöngyös soros

62.

Hallmark, Hír TV

Családi

Gyöngyös csillagpontos

63.

Hír TV, Pulzus Info TV

Alap

Miskolc

64.

Hallmark, Animal Planet, ORT

Családi

65.

Discovery Civilization, Mezzo

Extra

66.

Hír TV, Filmmúzeum

Alap

Mály

67.

Hír TV

Családi

Sajópetri

68.

Hír TV, Hallmark

Alap

Salgótarján soros

69.

Hír TV, Hallmark

Alap

Salgótarján csillagpontos

70.

Hír TV, Hálózat TV, CNBC

Alap

Budapest, központi fejállomás

71.

ORT, PAX, Hallmark

Családi

72.

PRO7, Hír TV

Családi

Budapest, Vérmező fejállomás

73.

Hír TV, PRO7

Családi

Budapest, Törökvész fejállomás

74.

Hír TV, Hálózat TV

Családi

Budapest, Erzsébet fejállomás

75.

Hír TV, PRO7

Családi

Budapest, Bethlen fejállomás

76.

Hír TV, Hálózat TV

Családi

Budapest, Haller fejállomás

77.

Hír TV, VH1, PRO7

Alap

Budapest, Csiki-hegyek fejállomás

78.

Hír TV, Hálózat TV

Családi

Budapest, Szent István fejállomás

79.

Hír Tv

Családi

Budapest, Zugló fejállomás soros

80.

Hír TV

Minimum

Budapest, Zugló fejállomás csillagpontos

81.

Hír TV, CNN, Minimax

Családi

Budapest, Gubacsi úti fejállomás

82.

Hír TV

Családi

Budapest, Csepel fejállomás

83.

Hír TV, ORT

Alap

2003. 01. 26.

Dunaújváros

84.

Discovery Civilization

Családi

Dunaújváros

85.

Hír TV

Családi

Dunaújváros soros

86.

ORF1, Hír TV

Családi

Mór

87.

VH1, Hír TV, ORT

Alap

Székesfehérvár

88.

Discovery Civilization

Családi

Székesfehérvár

89.

Hír TV, VH1

Családi

Székesfehérvár soros

90.

Hír TV, Filmmúzeum

Családi

Tatabánya 300 Mhz

91.

Hír TV, ORT

Alap

Tatabánya 550 Mhz

92.

Disccovery Civilization

Családi

Tatabánya 550 Mhz

93.

Hír TV

Alap

Várpalota csillagpontos

94.

VH1, Hallmark

Családi

Várpalota csillagpontos

95.

Vh1, Hír TV, VIVA+, Filmmúzeum, RTL

Családi

Várpalota soros

96.

Hír TV

Alap

Várpalota, Pétfürdő

97.

Deutsche Welle, VH1, Hallmark

Családi

Várpalota, Pétfürdő

98.

UPC Info

Minimum

Veszprém

99.

Hír TV

Alap

Veszprém

100.

ORT, Deutsche Welle, Euronews, mtv kísérleti digitális adás

Családi

Veszprém

101.

Hálózat TV, ORT, VH1, Hír TV

Alap

Komló

102.

Discovery Civilization

Családi

Komló

103.

Hír TV

Alap

Nagykanizsa

104.

Discovery Civilization

Családi

Nagykanizsa

105.

Hír TV, VH1, ORT, ÉK TV

Alap

Pécs

106.

RTS SAT

Családi

Pécs

107.

Hír TV

Alap

Sopron

108.

Hír TV

Családi

Sopron, Ágfalva

109.

Hír TV

Családi

Sopron, Kópháza

110.

Hír TV

Családi

Sopron, Nagycenk

111.

Hír TV

Alap

Szombathely

112.

Horvát TV

Családi

Szombathely

2004-ben az alábbi változtatások történtek a csatornakiosztást illetően:

Csatorna neve

Csomag

Dátum

Terület

1.

Sport2, TV Paprika, Film+

2004. 12. 20.

minden

2.

Vidék 8

Minimum

2004. 07. 02.

Eger

3.

Egri Városi TV

Alap

2004. 07. 02.

Eger

4.

Club

Alap

2004. 05. 01.

Salgótarján

5.

Pax TV

Családi

2004. 05. 01.

Salgótarján

6.

TV5, CNN, Reality, Szlovák2, TVTK, UPC Info (RTL, RTL2, SuperRTL, SAT1, TVE helyett)

Családi

2004. 04. 05.

Tatabánya

7.

SKS TV

Családi

2004. 04. 01.

Sopron

8.

Pax TV

Családi

2004. 04. 01.

Pécs

9.

UPC Info

Minimum

2004. 04. 01.

Székesfehérvár

10.

HBO2

MaxPack

2004. 04. 01.

Dunaújváros, Tatabánya, Komló, Szolnok

11.

SKS TV

Családi

2004. 04. 01.

Sopron

12.

Pax TV

Családi

2004. 02. 15.

Budapest

13.

Családi

Gyöngyös

14.

Családi

Salgótarján

15.

Családi

Nyíregyháza

16.

Alap

Szolnok

17.

Alap

Székesfehérvár

18.

Családi

Székesfehérvár soros

19.

Alap

Tatabánya

20.

Családi

Veszprém

21.

Családi

Nagykanizsa

22.

Családi

Szombathely

23.

Családi

Szombathely

III.

  • 4.

    A vizsgálati jelentés.

    • 1.

      Az akciós előfizetési ajánlat tekintetében a vizsgálat megállapította, hogy a UPC Kft. akciós előfizetési ajánlatokat népszerűsítő hirdetései a tartalmazták mindazt az információt, amely a fogyasztói döntés meghozatala szempontjából szükséges.
      A "20% kedvezmény a havidíjból" kifejezés azt az üzenetet közvetíti a fogyasztók felé, hogy a 20% kedvezmény mindig az adott havi díjból kerül levonásra, ami azt is jelenti, hogy amennyiben a UPC Kft. a szerződés fennállása alatt díjat emel, a 20% kedvezmény a megemelt havidíjhoz képest kerül megállapításra.

    • 2.

      Az "új" szó lehetséges értelmezésével, illetve azzal kapcsolatban, hogy ennek használata alkalmas-e a fogyasztói döntés befolyásolására a jelentés az alábbi álláspontot foglalta el.
      Az "új" szó jelentése értelmező szótár szerint rövid ideje meglevő, használatlan, vagyis ami nem régen van valamilyen minőségben.
      A jelentés szerint fentiek értelmében ténylegesen a TV Paprika, SPORT2, és a Film+ minősülnek "új" csatornának (mivel ezek a műsorok 2004 őszén kerültek be a UPC Kft. csatornakínálatába), fenti értelemben viszont nem minősülnek új csatornának azok, amelyek egy korábbi évben már szerepeltek a UPC egy adott csomagjában, majd egy ideig egy másik csomagban szolgáltatta őket, mit követően, 2005-ben visszakerültek a korábbi csomagba. Ez utóbbi csatornák az alábbiak:
      Budapest, központi fejállomás
      - Euronews
      - Budapest TV
      Komlói kirendeltség
      - VOX
      Gyöngyösi csillagpontos rendszer
      - VH1
      Veszprémi kirendeltség
      - VH1
      - Travel Channel
      - Private Gold
      Soproni kirendeltség, 750 Mhz
      - VH1
      - Travel Channel
      - Private Gold
      Várpalotai kirendeltség
      - Travel Channel
      - Private Gold
      Budapest, Haller fejállomás
      - TV5
      - Private Gold
      Budapest, Törökvész fejállomás
      - TV5
      - Private Gold
      Budapest, Erzsébet fejállomás
      - TV5
      - Private Gold
      Budapest, Csepel fejállomás
      - TV5
      - Private Gold
      Soproni kirendeltség, 300 Mhz
      - PRO7
      - Private Gold
      Nyíregyházi kirendeltség
      - Private Blue
      Gyöngyösi csillagpontos rendszer
      - VH1
      - Private Gold
      Komlói kirendeltség
      - VOX
      Sopron soros rendszer
      - PRO7
      - Private Gold
      Debrecen, 550 Mhz
      - Private Blue
      Szolnoki kirendeltség
      - Private Blue
      Móri kirendeltség
      - Travel Channel
      - Private Gold

      A vizsgálat tárgyát képező tájékoztató levelekben az eljárás alá vont ugyanúgy (félkövér szedéssel) jelölte a TV Paprikát, a SPORT2-t, valamint a Film+-t, mint a fent fejállomásonként felsorolt csatornákat, vagyis nem tett különbséget az újonnan bevezetett, illetve az új csatorna kiosztás szerint egy adott csomagba visszakerülő csatornák között.

      A pontatlan megfogalmazás tekintetében a jelentés vizsgálta, hogy az alkalmas-e a fogyasztói döntés befolyásolására.
      Álláspontja szerint a fogyasztói döntés meghozatala során ugyan szerepet játszhat a csatornakiosztás és annak változásai, ám nem egyes csatornák "új" volta, hanem a csatornák jellege és száma befolyásolja azt. Így, bár az eljárás alá vont UPC szóhasználata nem volt pontos, a konkrét helyzetben ez a szóhasználat nem alkalmas a fogyasztók döntésének befolyásolására a szolgáltatás igénybevételét illetően.

    • 3.

      Fentiek folytán a jelentés az eljárás megszüntetését indítványozta.

IV.

  • 5.

    A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.

    A Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontja szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha valamely vállalkozás az áru ára, lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak.

    A Tpvt. 8.§ c.) pontja tiltja, hogy a reklám az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggésben megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adjon a fogyasztóknak, például a forgalmazási módról, fizetési feltételekről, engedményekről.

    A Tpvt. 9. §-a alapján a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak mérlegelésénél, hogy az adott tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

  • 6.

    A Versenytanács fentiek alapulvételével vizsgálta az eljárás alá vont vállalkozás magatartását.

    • 1.

      Az engedményes akcióval kapcsolatban osztja a vizsgálati jelentésben kifejtett álláspontot, miszerint a reklámok pontosan közölték, hogy az új előfizetők 12 hónapon át kapnak árengedményt az egyébként fizetendő havi díjból.
      Az egy évre szóló engedmény megtartása - az esetben is, ha azt az időközben minden előfizetőre emelt díjból biztosítja az eljárás alá vont vállalkozás - megfelel a reklámok üzenetének, vagyis nem sértik a reklámok a Tpvt. 8 § (2) bekezdés c.) pontját.
      Értelemszerűen nem sérül a Tpvt. 8. § (2) a) pontja sem, mivel az áru alapára nem tér el a többi előfizető havi díjától, illetve azt csak csökkenti az engedmény mértéke.

    • 2.

      A fogyasztói tájékoztatókkal kapcsolatban a Versenytanács azt vette alapul a tájékoztatás megítélésénél, hogy az eljárás alá vont vállalkozás áruja nem egy-egy csatorna, hanem azok összessége, vagyis a programcsomag.
      A Tpvt. 8 § (2) bekezdés a.) pontjába ütközően jogsértés akkor valósul meg, ha valamely, az áru (jelen esetben a programcsomag) lényeges tulajdonságára vonatkozóan közölt tény alkalmas a megtévesztésre.

      Az megállapítható volt, hogy több új, ezen belül magyar nyelvű csatorna került a valamennyi programot magában foglaló csatornaválasztékba.
      Nem vitás ugyanakkor, hogy több új, azaz addig programban nem szereplő csatornát tüntetett fel a mellékélt táblázat - ez esetben már csomagba rendezve - akként mint, amennyi új csatorna ténylegesen bekerült az adott konkrét programcsomagba.

      Fenti, az egyes csomagokat érintő - azok egyes részelemeire vonatkozó - téves információ ellenére a Versenytanács nem látja indokoltnak a jogsértés megállapítását.
      A vizsgált vonatkozásban álláspontja szerint ugyanis az áru lényeges tulajdonságának az áru (programcsomag) - tartalom által meghatározott - minősége minősül.
      Az egyes csomagok tartalma, vagyis a csatornák összessége, és az ebből adódó áruminőség megismerhető volt a tájékoztatásból, így a Versenytanács szerint nem tekinthető az áru lényeges árutulajdonságának az a körülmény, hogy egy adott programcsomag vevője az egyes csatornák tekintetében úgy kap-e új árurészt (aminek a csatorna minősül), hogy az most került bevezetésre, vagy úgy, hogy az egy másik programcsomagból került át az éppen megvenni kívánt programcsomagba.

      Fentiekre tekintettel a Versenytanács - jogsértés hiányában - az eljárást megszüntette a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés j.) pontja alapján.

Budapest, 2005. május 17.