Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-172/2005/7

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként részt vett az Parmalat Hungária Rt. "f.a." (Székesfehérvár) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. megvásárolja a Parmalat Hungária Rt. "f.a." valamennyi vagyonelemét.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    A 2004. április 7. óta jogerősen felszámolás alatt álló Parmalat Hungária Rt. "f.a." (a továbbiakban: Parmalat) valamennyi vagyonelemének értékesítésére kiírt nyilvános pályázatot a kérelmező Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (a továbbiakban: Alföldi Kft.) nyerte.

  • 2.

    A kérelmező a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2005. október 7. napján benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján az 1) pontban hivatkozott vagyonelemek megvásárlására a felszámolóval 2005. szeptember 15-én kötött Adásvételi Szerződés engedélyezését kérte.

II.

Az összefonódás részvevői

  • 3.

    Az Alföldi Kft. kizárólagos tevékenysége a 82 tagja által termelt nyerstej értékesítése a tejfeldolgozással foglalkozó magyarországi vállalkozások részére. Az Alföldi Kft. 2004. évben 9755 millió forint nettó árbevételt ért el, részesedése az országos nyerstej értékesítésből mintegy 10 százalék.

  • 4.

    A Parmalat székesfehérvári gyárában - a tejtermékek gyakorlatilag teljes skálájára kiterjedően - tejfeldolgozási tevékenységet végez. A Parmalat 2004. évi nettó árbevétele 7727 millió forint volt. Részesedése az országos nyerstej felvásárlásából és a tejtermékek országos forgalmából sem éri el az 10 százalékot, és ez utóbbin belül nincs olyan árucsoport, melyből részesedése 15 százalék feletti.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 5.

    A Tpvt. 23. § (1) bekezdés a) pontja értelmében vállalkozások összefonódása jön létre, ha a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik. A Tpvt. 23. § (5) bekezdése alapján vállalkozásrésznek minősülnek az olyan eszközök vagy jogok, amelyek megszerzése elégséges a piaci tevékenység végzéséhez. A Parmalat összes vagyoneleme az előzőeknek nem vitathatóan megfelel, ezért azoknak (mint vállalkozásrésznek) az Alföldi Kft. által történő megvásárlása vállalkozások összefonódásának minősül. A Tpvt. 27. § (4) bekezdés szerint a vállalkozásrész esetében az azt értékesítő vállalkozás által az értékesített eszközök és jogok hasznosításával elért előző évi nettó árbevételt kell figyelembe venni, ami az adott esetben - az összes vagyonelem megvásárlására tekintettel - megegyezik a Parmalat nettó árbevételével.

  • 6.

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján a Parmalat összes vagyoneleme és az Alföldi Kft.) 2004. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül a Parmalaté az ötszázmillió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 7.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon.

  • 8.

    Az összefonódással érintett piac(ok)nak minősülnek mindazok, amely(ek)en az összefonódás valamely (akár közvetlen, akár közvetett) résztvevője piaci tevékenységet fejt ki, melyek tekintetében a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfólió-, és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének ás a Versenytanács Elnökének 1/2003. sz. közleményében (a továbbiakban: Közlemény) foglaltak szerint.

  • 9.

    Az adott esetben mindenekelőtt vertikális hatásokkal kell számolni, mert az Alföldi Kft. eladóként jelen van a Parmalat meghatározó tevékenységének, a tejfeldolgozásnak legfontosabb alapanyaga, a nyerstej termelésének- és értékesítésének piacán. Piaci részesedéseik alapján azonban, ennek káros versenyhatásai nem valószínűsíthetők.

  • 10.

    A Parmalat, valamint az Alföldi Kft. termékszerkezete alapján horizontális és portfolió hatással nem kell számolni, és a Parmalat piaci részesedései alapján káros konglomerátum hatás sem valószínűsíthető.

  • 11.

    Mindezekre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdése szerinti jelen határozatában az összefonódást - a Tpvt. 71.§ (2) bekezdés alapján előterjesztett vizsgálói jelentésben foglalt indítvánnyal egyezően - engedélyezte.

  • 12.

    A Versenytanács jelen eljárásában a Közleményben foglaltak alapján alkalmazta a Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac.) pontját, amely szerint a határozatot 45 napon belül kell meghozni, amennyiben az engedély a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg, mely esetben az eljárási díj a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerint kettőmillió forint.

V.

Eljárási kérdések

  • 13.

    A kérelmező az eljárás megindításakor a kettőmillió forintos eljárási díjat lerótta, ezért az eljárási díj megfizetéséről a jelen határozat nem rendelkezik.

  • 14.

    Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését együttesen kérték, ezért a Versenytanács a jelen határozatát - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 15.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslat a Tpvt. 83.§ (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. október 27.