Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-180/2005/3

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban az EMA-POWER Kft. (Dunaújváros) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. irányítást szerezzen az EMA-POWER Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

  • 1.

    A kérelmező Dunaferr Dunai Vasmű Rt. (a továbbiakban: Dunaferr) a 2005. szeptember 28-án aláírt Szerződéssel megvásárolta az EMA-POWER Kft. (a továbbiakban: EP Kft.) üzletrészeinek 50 százalékát, miáltal részesedése az EP Kft. üzletrészeiből 99,99 százalékra nőtt.

  • 2.

    A kérelmező a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2005. október 26. napján benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján az 1) pontban hivatkozott üzletrészvásárlás engedélyezését kérte.

  • 3.

    A Dunaferr által irányított vállalkozás-csoport (a továbbiakban: Dunaferr-csoport) meghatározó tevékenysége a vaskohászati termékek gyártása, részesedése valamennyi általa gyártott termékcsoportban jelentős (50 százalék körüli). A Dunaferr-csoport tagjainak 2004. évi nettó árbevétele - a vállalkozáscsoporton belüli forgalom nélkül - együttesen 220 milliárd forint volt. A Dunaferr 2004. évben irányítást szerzett két vállalkozás felett, melyek 2003. évi nettó árbevétele együttesen 10,1 milliárd forint volt.

  • 4.

    Az EP Kft. meghatározó tevékenysége a melegvíz és távhő termelés, illetve ahhoz kapcsolódóan villamosenergia előállítás, melynek országos forgalmából való részesedése nem éri el az 1 százalékot. A 2004. évi nettó árbevétele 11,7 milliárd forint volt, mely teljes egészében a Dunaferr-csoport tagjaitól származott. A kapcsoltan előállított villamosenergiát teljes egészében a Dunaferr-csoport tagjai használják fel, míg a melegvizet és a távhőt továbbértékesítik Dunaújváros lakossága, közintézményei és ipari üzemei részére.

  • 5.

    Az 1) pont szerinti üzletrészvásárlás a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 6.

    Az összefonódással érintett vállalkozások (Tpvt. 26. § szerint: az EP Kft. és a Dunaferr-csoport tagjai) 2004. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot. Az irányítás alá kerülő EP Kft. - a Tpvt. 27. § (1) és (2) bekezdése szerint számított - 2004. évi nettó árbevétele ugyan 0 Ft volt, a két éves időszakon belül a Dunaferr-csoport irányítása alá került két vállalkozás 2003. évi nettó árbevételével együtt azonban meghaladta az ötszázmillió forintot. Ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdés alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

  • 7.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 8.

    Az összefonódással érintett piac(ok)nak minősülnek mindazok, amely(ek)en az összefonódás valamely (akár közvetlen, akár közvetett) résztvevője piaci tevékenységet fejt ki, melyek tekintetében a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió-, és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének ás a Versenytanács Elnökének 1/2003. sz. közleményében (a továbbiakban: Közlemény) foglaltak szerint.

  • 9.

    A Dunaferr-csoport és az EP Kft. tevékenysége alapján az összefonódás horizontális- és portfolió hatással nem járhat, és káros konglomerátum hatások sem voltak azonosíthatók.

  • 10.

    A vertikális hatás lehetőségét nem zárja ki az, hogy az összefonódást megelőzően az EP Kft. kizárólag a Dunaferr-csoport részére értékesítette áruit. A Dunaferrnek - mint kisebbségi tulajdonosnak - ugyanis nem lenne módja megakadályozni azt, hogy az EP Kft. közvetlenül is megjelenjen az általa előállított áruk piacain. Káros vertikális hatással azonban nem kell számolni, mert

    • -

      a villamosenergia országos földrajzi piacán (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) az EP Kft. részesedése minimális;

    • -

      a melegvíz és távhő dunaújvárosi földrajzi piacán nincs olyan vevő, amely a Dunaferr-csoporttal versenytársi viszonyban lenne; továbbá

    • -

      a Dunaferr-csoportnak a vaskohászati termékek esetében lévő magas piaci részesedései sem adnak alapot a Közlemény 11.b. pontja szerinti versenyt korlátozó magatartásokra, mert a vertikális hatás szempontjából releváns vevői piaci részesedése nyilvánvalóan kevesebb a 14.ii.b. pont szerinti 25 százalékos mértéknél.

  • 11.

    A Versenytanács a Közleményben foglaltak alapján alkalmazta a Tpvt. 63. § (3) bekezdés ac.) pontját, amely szerint a versenyhatósági érdemi határozatot 45 napon belül kell meghozni, amennyiben az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

  • 12.

    A kérelmező az eljárás megindításakor a Tpvt. 62. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat lerótta, ezért az eljárási díj megfizetéséről a jelen határozat nem rendelkezik.

  • 13.

    Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését együttesen kérték, így a Versenytanács a jelen határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 14.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslat a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. november 28.