Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-181/2005/7

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a SCD Balaton Holding Rt. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, amelyben további ügyfélként részt vett a Zalatour Idegenforgalmi és Befektetési Kft. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy az SCD Balaton Holding Rt. irányítást szerezzen a Zalatour Idegenforgalmi és Befektetési Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

  • 1.

    A kérelmező SCD Balaton Holding Rt. (a továbbiakban: SCD Rt.) a 2005. október 5-én aláírt Szerződéssel megvásárolta a Zalatour Idegenforgalmi és Befektetési Kft. (a továbbiakban: Zalatour Kft.) összes üzletrészét.

  • 2.

    A kérelmező a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2005. október 26. napján benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján az 1. pontban hivatkozott üzletrészvásárlás engedélyezését kérte.

  • 3.

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező 2005. december 6-án teljesítette.

  • 4.

    Az SCD Rt. az SCD UK Ltd. által irányított vállalkozás-csoport (a továbbiakban: SCD-csoport) tagja. Az SCD-csoport magyarországi tagjai - egyrészt idegenforgalmi, valamint ingatlanforgalmazási és üzemeltetési tevékenységet végeznek, - másrészt a vállalkozás-csoportba 2005. szeptembere óta tartozó Interfruct Kft. hazai és import zöldség- és gyümölcstermékek, italok, konzervek, tejtermékek, édességek, kávék, egyéb élelmiszertermékek, vegyiáruk, nem élelmiszer jellegű termékek nagy- és kiskereskedelmi értékesítését végzi.

  • 5.

    Az SCD-csoport magyarországi tagjainak 2004. évi nettó árbevétele - a vállalkozáscsoporton belüli forgalom nélkül - együttesen 62,9 milliárd forint volt (ezen belül az Interfruct Kft-é 47,2 milliárd forint). A csoport külföldön honos tagjai a Magyar Köztársaság területén nem értek el 2004. évben nettó árbevételt.

  • 6.

    A Zalatour Kft. a Balaton parton kempingeket, Zalaegerszegen szállodát üzemeltet, 2004. évi nettó árbevétele 199 millió forint volt. A Zalatour Kft. más vállalkozás felett nem rendelkezik irányítási joggal.

  • 7.

    A Balaton régióban található olcsóbb kereskedelmi szálláshelyekből az SCD-csoport részesedése nem éri el az 5 százalékot, a Zalatour Kft-é pedig kevesebb, mint egy százalék.

  • 8.

    Az 1) pont szerinti üzletrészvásárlás a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 9.

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § szerint a SCD-csoport tagjai és a Zalatour Kft.) 2004. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot. Az irányítás alá kerülő Zalatour Kft. 2004. évi nettó árbevétele ugyan nem érte el az 500 millió forintot, a két éves időszakon belül az SCD-csoport irányítása alá került Interfruct Kft. 2004. évi nettó árbevételével együtt azonban meghaladta azt. Ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdés alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

  • 10.

    A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 11.

    Az összefonódással érintett piac(ok)nak minősülnek mindazok, amely(ek)en az összefonódás valamely (akár közvetlen, akár közvetett) résztvevője piaci tevékenységet fejt ki, melyek tekintetében a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió-, és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének ás a Versenytanács Elnökének 1/2003. sz. közleményében (a továbbiakban: Közlemény) foglaltak szerint.

  • 12.

    Az érintett vállalkozások tevékenysége alapján kizárólag horizontális hatás volt azonosítható, a Balaton régió olcsóbb kereskedelmi szálláshely szolgáltatás piacán. A két vállalkozás-csoport együttesen 5 százalék körüli piaci részesedés azonban nem adott alapot versenyaggályokra.

  • 13.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdése szerinti jelen határozatában az összefonódást - a Tpvt. 71.§ (2) bekezdés alapján előterjesztett vizsgálói jelentésben foglalt indítvánnyal egyezően - engedélyezte.

  • 14.

    A Versenytanács a Közleményben foglaltak alapján alkalmazta a Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac.) pontját, amely szerint a versenyhatósági érdemi határozatot 45 napon belül kell meghozni, amennyiben az engedély a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

  • 15.

    A kérelmező az eljárás megindításakor a Tpvt. 62.§ (1) bekezdésében foglaltak szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat lerótta, ezért az eljárási díj megfizetéséről a jelen határozat nem rendelkezik.

  • 16.

    Az ügyfelek a tárgyalás mellőzését együttesen kérték, így a Versenytanács a jelen határozatát - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 17.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslat a Tpvt. 83.§ (1)-(2) bekezdésén alapul.

  • 18.

    A Tpvt. módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény 61. § (6) bekezdése alapján a Versenytanács a Tpvt. 2005. november 1-jéig hatályos rendelkezéseit alkalmazta.

Budapest, 2005. december 20.