Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-8/2005/U21

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Avalon Team Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Piliscsaba) versenyfelügyeleti eljárásban elmarasztalt és kötelezett vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt hozott határozatát követően tartott utóvizsgálati eljárás során - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A versenytanács elrendeli a 2005. július 6-án kelt Vj-8/2005/29. számú határozatának meghatározott magatartás folytatásának tilalmára és helyreigazító nyilatkozat közzétételére vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását.

Ezzel egyidejűleg a kötelezett vállalkozással szemben e határozat közlésétől számítottan - a határozatban foglalt rendelkezések teljesítésének igazolásáig - napi 40.000.- (azaz negyvenezer) forint végrehajtási bírságot szab ki.

A versenytanács a Vj-8/2005/29. számú határozatában meghatározott helyreigazító nyilatkozatok önkéntes közzétételére 2006. február 9-ig ad újabb határidőt. Amennyiben a kötelezett vállalkozás kötelezettségének nem tesz eleget, 2006. február 10-től napi 50.000.- (azaz Ötvenezer) forint végrehajtási bírságot kell fizetnie a teljesítés igazolásáig a kötelezett vállalkozásnak és a kötelezett vállalkozás ügyvezetőjének egyaránt.

Felhívja a kötelezett vállalkozást annak igazolására, hogy eleget tett a Vj-8/2005/29. számú határozatban foglalt kötelezettségének, jogsértő magatartását a határozat kézhezvételét követően nem folytatja.

A teljesítés hiányának idejére számított végrehajtási bírságot a kötelezett vállalkozás, majd annak ügyvezetője a lejárattól számított 15 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557. számú bírságbevételi számlájára.

A végrehajtási bírság meg nem fizetése esetén az illetékes adóhatóság gondoskodik a járulékaival együtt a behajtásáról.

E határozat ellen az, akinek a jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás, illetve a végrehajtási bírság elrendelése sértheti - a sérelemről szerzett értesüléstől számított - 3 napon belül végrehajtási kifogást terjeszthet elő a Versenytanács elnökénél.

Indoklás

I.

Az elmarasztaló és kötelező határozat

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) versenytanácsa 2005. július 6-án kelt Vj-8/2005/29. számú határozatában megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy a Vivax, Metabol, Oxitarm és Életkristály termékek forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során a termékeknek gyógyhatást tulajdonított.
    A versenytanács az eljárás alá vontat a jogsértő magatartás további folytatásától a határozat kézhezvételétől számítottan eltiltotta.
    A versenytanács helyreigazító nyilatkozat közzétételére kötelezte az eljárás alá vontat a határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül négy-négy alkalommal az eredeti hirdetésekkel megegyező formátummal és nagyságban a Blikk, Metro és Budapesti Piac kiadványokban az alábbiak szerint:
    - a Metabol és az Oxitarm étrend-kiegészítő termékeiről a fogyasztók megtévesztő módon azt állította, hogy azok gyógyhatásúak. Így különösen
    - a Metabolról jogszerűen nem lett volna állítható, hogy fogyasztó hatású termék, mely segíti a pajzsmirigy normális működését, megszünteti a depressziót, fáradságot, memóriazavart, segíti a koncentrációt, fontos szerepet játszik a szív- és keringési rendszer egészséges működésében.
    - az Oxitarmról jogszerűen nem lett volna állítható, hogy javítja az emésztést, gyakoribbá teszi a székletet, anélkül, hogy hasmenést okozna, megszüntetheti az allergiás problémákat, leszámol a Candidával is, enyhíti az izületi és reumás panaszokat, valamint bélpanaszokat.
    A versenytanács az eljárás alá vontat 30.000.000 (azaz harmincmillió) forint bírság megfizetésére kötelezte, melyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kellett az eljárás alá vontnak befizetni.

  • 2.

    A versenytanács a már kialakult versenytanácsi és bírói gyakorlat alapján az eljárás alá vonttal szemben a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló - többször módosított - 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (1) bekezdésébe és a Tpvt. 8. § (2) bekezdésének a) pontjába ütköző magatartást állapított meg, mert az eljárás alá vont nevezett négy terméke (Vivax, metabol, Oxitarm és Életkristály) forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során élelmiszernek minősülő termékeinek gyógyhatást tulajdonított, illetve azt sugallta, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére.

  • 3.

    Vj-8/2005/29. számú határozatot a kötelezett vállalkozás 2005. július 18-án vette kézhez, majd a Fővárosi Bíróságnál kérte annak felülvizsgálatát, megváltoztatását, valamint kérte a végrehajtás felfüggesztését. A felülvizsgálati kérelmet a Fővárosi Bíróság 3.K.33.331/2005/10. számú ítéletében elutasította, a GVH határozatát tartalmilag helyben hagyta. Az eljárás alá vont vállalkozás a 30 millió forint bírságot a GVH-nak 2005. szeptember 15-én befizette.

II.

Az utóvizsgálat

  • 4.

    Az Avalon Team Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Kft.) ellen hozott elmarasztaló és kötelező határozat önkéntes végrehajtásának ellenőrzésére a GVH utóvizsgálatot rendelt el 2005. szeptember 12-én a Tpvt. 76. § (1) bekezdés b) pontja alapján. Az utóvizsgálat az érdemi határozat közigazgatási hatáskörben történő vitatására már nem ad módot.

  • 5.

    Az utóvizsgálat során megállapítást nyert, hogy a megjelölt három lapban nem jelent meg a Kft. helyreigazító nyilatkozata, a Kft. továbbra is folytatja jogsértő magatartását. (Lásd a Vj-8/2005/U2. és Vj-8/2005/U11, valamint Vj-8/2005/U13-16. számú iratokat.) Az alábbi termékről a Kft. által fizetett hirdetésinterjúk, fogyasztói vélemények jelentek meg több újságban az alábbiak szerint:
    Metabol. A Metabolról ("Gregor Bernadett: Reklám vagy tényleg fogyott?" és "Kaszás Géza: Elértem az ideális súlyom!" című cikkekben) a Blikk Tv 2005. augusztus 15-21-i számában, a Patika Magazin 2005. augusztusi számában, a Szabad Föld 2005. július 15-i, 29-i, augusztus 5-i, 19-i, 26-i, szeptember 9-i, 16-i, 23-i és 30-i számában, a Vasárnapi Reggel 2005. július 17-i-i, 24-i, augusztus 7-i, 21-i, 28-i, szeptember 11-i, 18-i, 25-i számaiban az alábbiakat is tartalmazó hirdetések jelentek meg:
    "Amikor ez a már híressé vált hatkilós súlyfeleslegem összejött, akkor egy olyan időszakot éltem meg, hogy egyszerűen sem lelkileg, sem pedig fizikailag nem volt erőm az éhezéshez. Ekkor kezdtem el szedni az említett terméket, amelynek egyébként Metabol a neve és néhány hónap alatt valóban leadtam azt a bizonyos hat kilót. Az igazsághoz tartozik, hogy az első két hónapban semmit sem fogytam, de aztán megindult a súlycsökkenés."
    "A sok smink és festés nagyon megviseli a színésznők bőrét és haját is. A biojód viszont szinte csodát tett mind a kettővel. A hajam fényesebb és dúsabb, mint valaha, a bőröm pedig fezes és egészséges. Ráadásul sokkal több energiám és a kedvem is sokkal jobb lett."
    "Nem csak az a néhány felesleges kiló zavart, hanem az is, hogy délutánonként rám tört egyfajta ólmos fáradtság. Majd leragadt a szemem, nehezen tudtam koncentrálni és csökkent a szokásos lendületem is."
    "Először egy francia fogyasztóprogrammal kezdtem, és ekkor ismerkedtem meg a Metabollal. Nemcsak az tűnt érdekesnek, hogy a biojód révén magasabb szintre kerül az anyagcserém, tehát fogyni is lehet tőle, hanem az is, hogy a jódhiány következményei között említették az engem érintő fáradtságot és kimerültséget is."
    "Meglepődve tapasztaltam, hogy két hónap után 12 kilóval mutat kevesebbet mérleg. Ez valóban fantasztikus eredmény, de talán még jobban értékeltem azt, hogy a bosszantó délutáni mélypontok nyomtalanul eltűntek. Jelentősen csökkent az alvásigényem is, és reggelente pihentebben és frissebben ébredek. Ezeket kifejezetten a biojód, azaz a Metabol hatásának tulajdonítom. Számomra a Metabol már nem fogyókúrás szer."
    Oxytarm. Az Oxytarmról (Oxytarm - Tökéletes tisztulás!" címmel) a Metro 2005. augusztus 10-i, a Szabad Föld 2005. augusztus 12-i, szeptember 2-i számában, a Vasárnapi Reggel 2005. július 31-i és szeptember 4-i számaiban az alábbiakat is tartalmazó hirdetések jelentek meg:
    "Az Oxytarm egyedi összetétele, bifavonoidok, C-vitamin és magnézium révén kiváló antioxidáns, amely segíti a szervezet egészségesebb működését, a pusztító szabadgyökök elleni harcot és a külső és belső tisztulást."
    "Ezt megelőzően székrekedéssel és jelentős túlsúllyal küzdöttem. Sokszor még ezek sem segítettek, és napokon át nem volt székletem annak ellenére, hogy 2,5-3 liter folyadékot fogyasztok egy napon."
    "Elsőként az Oxytarm-ot együtt vettem be a jelenleg szedett Tisasen nevű tablettával. Néhány nap után már csak egyedül az Oxytarmot szedtem, és csodák csodájára, székletem tényleg teljesen rendbe jött."

  • 6.

    Az újságkiadói nyilatkozatok alapján megállapítást nyert, hogy a Kft. korábbi szerződése alapján jelenleg is folyamatosan és rendszeresen teteti közzé fentieket is tartalmazó módosított tartalmú hirdetéseit. (Lásd erről a Vj-8/2005/U11., Vj-8/2005/U14., Vj-8/2005/U19. számú iratokat.)

III.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakvéleménye

  • 7.

    Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI) szakvéleményében (lásd a Vj-8/2005/U18. számú iratot) kifejtette a Metabol és az Oxytarm vonatkozásában, hogy a hirdetésekben szereplő állítások túlmutatnak az étrend-kiegészítő termékek alkalmazása során várható kedvező élettani hatások említésén és kiemeli, hogy az azok kizárólag gyógyszer kategóriájában elfogadott indikációt tartalmaznak.

IV.

A kötelezett véleménye

  • 8.

    A kötelezett előadta, hogy a versenytanács határozata nem rendelkezett a fellebbezéstől független végrehajtási kötelezettségről, ennek hiányában előzetes kötelezettségük sem keletkezett.

  • 9.

    Előadta, hogy a bírságot befizette, nem rendelt meg újabb reklámokat, a honlap átalakítása felöl intézkedett (ami folyamatban van), a GVH határozata óta hirdetőként nem jelenik meg.

V.

Jogi háttér

  • 10.

    A Tpvt. 76. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a vizsgáló az eljáró versenytanács érdemi határozatával befejezett ügyben utóvizsgálatot tarthat. A szóban forgó törvényhely (3) bekezdés b) pontja szerint önkéntes teljesítés hiányában az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján az érdemi határozat végrehajtását elrendeli.

  • 11.

    A Tpvt. 89. § (2) bekezdése szerint, ha az eljáró versenytanács határozata teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, a határozat csak ennek eredménytelen eltelte után hajtható végre. A versenytanács a versenyfelügyeleti eljárás során hozott határozatok végrehajtását hivatalból rendeli el.

  • 12.

    A Tpvt. 90. § (2) bekezdése szerint, ha a végrehajtás a versenytanács határozatában meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, akkor a végrehajtást az eljáró versenytanács rendeli el, egyúttal végrehajtási bírságot szab ki, továbbá önkéntes teljesítésre határidőt állapíthat meg. A (3) bekezdés szerint a végrehajtási bírság napi összege maximum ötvenezer forint lehet, melyet a kötelezett a végrehajtást elrendelő határozat közlésétől a meghatározott cselekmény teljesítésének igazolásáig eltelt időszakra köteles megfizetni. Ha az eljáró versenytanács az önkéntes teljesítésre újabb határidőt állapított meg, és az eredménytelenül telt el, az eljáró versenytanács a végrehajtási bírság napi összegét felemelheti. A (4) bekezdés értelmében a végrehajtási bírságot mind a vállalkozással, mind annak vezetőjével szemben egyidejűleg is ki lehet szabni.

  • 13.

    A Tpvt. 90. § (5) bekezdése szerint a meg nem fizetett bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amelyet a GVH megkeresésére az adóhatóság szed be.

VI.

A versenytanács döntése

  • 14.

    Összevetve a korábbi határozatát és a fenti 5-6. pontokban ismertetett magatartást a versenytanács megállapítja, hogy a kötelezett vállalkozás a Vj-8/2005/29. számú határozatban foglaltaknak nem tett eleget, mert Metabol termékéről továbbra is olyan hirdetéseket jelentet meg folyamatosan, amelyek a terméket fogyasztószerként jelenítik meg, illetve Oxytarm termékének továbbra is gyógyhatást tulajdonít.

  • 15.

    A versenytanács mindezek alapján elrendeli korábbi határozatának végrehajtását és végrehajtási bírság kiszabását is indokoltnak tartja, melynek összegét 2006. február 9-ig napi negyvenezer forintban határoz meg és amely összeget nem teljesítés esetén a törvényi maximumra emel fel. A versenytanács a végrehajtási bírságot kezdetben a kötelezett vállalkozással szemben, majd 2006. február 10-től a kötelezett vállalkozással és ezzel egyidejűleg a kötelezett vállalkozás ügyvezetőjével szemben szabja ki, amelyet a vállalkozásnak, illetve az ügyvezetőnek mindaddig fizetnie kell, amíg megfelelő módon nem igazolja a versenytanács felé, hogy mindent megtett arra vonatkozólag, hogy hirdetéseiben jogsértő kijelentések ne szerepeljenek.

  • 16.

    A végrehajtási bírság összegének meghatározásakor a versenytanács figyelemmel volt arra, hogy a kötelezett vállalkozás következetesen és folyamatosan nem hajtotta végre a versenytanács határozatát. Magatartása jelentős hatással van a piacra. A jogsértő magatartással különösen sérülékeny fogyasztói csoportot ér el. Továbbá a versenytanács a felróhatóság körében arra is figyelemmel volt a végrehajtási bírság kiszabásakor, hogy a Vj-160/1999. számú - ugyancsak fogyasztók megtévesztése miatt indult - versenyfelügyeleti eljárás során a Versenytanács jogerős ítéletében jogsértést állapított meg a SmartLine Kft. esetében és egymillió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. Az akkori és a jelen eljárásban érintett eljárás alá vontak közvetlen befolyást lehetővé tevő résztulajdonosa/cég-, illetve ügyvezetője ugyanaz a személy. (Lásd ezzel kapcsolatban a Vj-8/2005/4. számú iratot.) A Vj-160/1999. számú eljárásban a versenytanács jogerős határozata szerint a SmartLine Kft. a Gaia Hairgain nevű táplálék-kiegészítő kapszulára és hajbalzsamra vonatkozóan a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott. A versenyfelügyeleti eljárás utóvizsgálata megállapította, hogy az eljárás alá vont a 2000. február 21-én hozott határozat után tovább folytatta kifogásolt hirdetési gyakorlatát. Minderre tekintettel a Versenytanács már abban az eljárásban is végrehajtási bírságot szabott ki a vállalkozással szemben.

  • 17.

    A versenytanács a fentiek alapján a rendelkező rész szerint határozott.

  • 18.

    A versenytanács megjegyzi, hogy abban az esetben tartja megfelelőnek az igazolást, amennyiben az utóvizsgálat által feltárt jogsértéseket tartalmazó reklámokat megjelentető újságok kiadója, illetve más érintett hirdetési felületek kiadói, üzemeltetői igazolják, hogy a kötelezett intézkedett a hirdetések szövegének megváltoztatására, vagy a megjelentetés megszüntetéséről.

VII.

Egyéb kérdések

  • 19.

    A versenytanács határozata elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 91. §-a biztosítja.

Budapest, 2006. január 9.