Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-165/2005/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. (Dunaújváros) ellen bírság kiszabása végett indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács a bírság kiszabását mellőzi.

A határozat felülvizsgálatát a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérheti a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

Az eljárás megindulása

  • 1.

    Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 253/2005. (VI. 30.) KH számú határozatával megállapította, hogy a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. (a továbbiakban: DVCSH Kft.) a 35/2003. (XI. 7.) KR. számú rendelete (a továbbiakban: R1) 2. számú mellékletében meghatározott távhő- és melegvíz szolgáltatás legmagasabb hatósági ára feletti árat alkalmazott.

  • 2.

    Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) a fenti határozatot - a határozat bírósági felülvizsgálatára nyitvaálló határidő elteltét követően - 2005. szeptember 19-én az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Átv.) 18. § (1) bekezdése alapján bírság kiszabása végett megküldte a Gazdasági Versenyhivatalnak.

II.

A tényállás

  • 3.

    A DVCSH Kft. többségi üzletrész tulajdonosa a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Rt., melynek egyedüli részvénytulajdonosa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat). A DVCSH Kft. fő tevékenységei:

    • -

      gőz és melegvízellátás;

    • -

      víztermelés-, kezelés és elosztás;

    • -

      szennyvíz-, hulladékkezelés, településtisztasági szolgáltatás.

  • 4.

    A DVCSH Kft. a gőz és melegvíz-szolgáltatáshoz szükséges erőművi melegvizet a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft-től vásárolja, amely annak díjait 2003. október 15-től megemelte. Az emelt díjak az alábbiak voltak:

    • -

      hődíj lakossági felhasználás céljára: 854 Ft/GJ

    • -

      hődíj nem lakossági felhasználás céljára: 1265 Ft/GJ

  • 5.

    Az új hődíjak figyelembevételével a DVCSH Kft. kialakította saját díjaira vonatkozó javaslatát, és azt 2003. október 16-án megküldte a Polgármesteri Hivatal részére, kérve azoknak - mint hatósági maximált díjaknak - a Közgyűlés által történő soron kívüli elfogadását. A jelen eljárás szempontjából releváns díjak közül a DVCSH Kft. hatósági maximált (mért hő)díjként

    • -

      lakossági fogyasztás esetén nettó 1062 (bruttó 1190) Ft/GJ;

    • -

      nem lakossági fogyasztás esetén nettó 1573 (bruttó 1762) Ft/GJ

összeget javasolt megállapítani.

  • 6.

    Az előzőekkel szemben 2003. október 20-án a Polgármesteri Hivatal részére a javaslat mellékleteként pótlólag megküldött táblázatban az 1. táblázat szerinti mértékek szerepeltek.

    1. táblázat

    A DVCSH Kft. pótlólag küldött díjjavaslata

A díjak összetétele

Mért hőenergia díja lakossági (Ft/GJ)

Mért hőenergia díja nem lakossági (Ft/GJ)

Hődíjak

1062,00

1573,00

Összesen

1277,00

1788,00

Bruttó összesen

1430,24

2002,56

  • 7.

    A Közgyűlés illetékes bizottságai a DVCSH Kft. díjjavaslatát megtárgyalták, és 2003. november 6-án a távhő- és melegvíz-szolgáltatás legmagasabb díjának megállapításáról és díjalkalmazási feltételeiről szóló 32/2000. (XI. 17.) KR. számú rendelet (a továbbiakban: R.) módosítására vonatkozó javaslatként az 1. táblázat szerinti díjakat terjesztették a Közgyűlés elé, annak 2003. november 6-án tartott ülése 4. napirendi pontjaként.

  • 8.

    A Közgyűlés a díjak módosítására vonatkozó 4. napirendet együtt tárgyalta az 5. napirendi pontként a Közgyűlés elé terjesztett, az R. módosítására vonatkozó további javaslattal. A Közgyűlés - amelynek fenti napirendi pontjain résztvett a DVCSH Kft. képviselője is - elfogadta a díjak tekintetében az előterjesztett javaslatot, és megalkotta 2003. november 7-i hatállyal az R-t módosító R1-et. A Polgármesteri Hivatal nyilatkozata szerint az R1 az épületének hirdetőtábláján történt 2005. november 7-i kifüggesztéssel kihirdetésre került.

  • 9.

    Az R1 mellékletében szereplő díjak eltértek az 1. táblázat szerinti, a Közgyűlés elé terjesztett díjaktól (lásd 2. táblázat).

    2. táblázat

    Az R1 mellékletében szereplő díjak

A díjak összetétele

Mért hőenergia díja lakossági (Ft/GJ)

Mért hőenergia díja nem lakossági (Ft/GJ)

Hődíjak

1062,00

1573,00

Számított együttes díj*/

959,00

959,00

Bruttó számított együttes díj*/

1199,00

1074,00

Megjegyzés: */ Az R1 3. § szerint az R. mellékletében szereplő "összesen" megnevezés "számított együttes díj" megnevezésre, a "bruttó összesen" megnevezés "bruttó számított együttes díj" megnevezésre változott.

  • 10.

    A DVCSH Kft. 2003. november 7-e után - kiindulva abból, hogy a díjjavaslatát a Közgyűlés elfogadta - az 5. pont szerinti díjakat számlázta ügyfelei részére.

  • 11.

    A DVCSH Kft-nek az első számlázást követően jutott tudomására, hogy kihirdetett R1 nem az általa javasolt - és a Közgyűlés által elfogadott - díjakat tartalmazza. Ezért felkereste a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Irodáját a rendelet kijavítása érdekében.

  • 12.

    A Polgármesteri Hivatal úgy ítélte meg, hogy a rendelet kijavítása kizárólag a Közgyűlés jóváhagyásával történhet, ezért 2003. december 5-én rendeletmódosítási javaslatot terjesztett a Közgyűlés elé. A Közgyűlés a javaslatnak megfelelően 2003. december 19-i ülésén megalkotta az R-t módosító 45/2003. (XII. 19.) KR. számú rendeletet (a továbbiakban: R2), melynek Melléklete szerint 2004. január 1-jétől a 3. táblázat szerinti díjak lépnek hatályba.

    3. táblázat

    Az R2 Mellékletében szereplő díjak

A díjak összetétele

Mért hőenergia díja lakossági (Ft/GJ)

Mért hőenergia díja nem lakossági (Ft/GJ)

Hődíjak

854

1265

Számított együttes díj

1062

1573

Bruttó számított együttes díj

1221*/

1809*/

Megjegyzés: */ 2004. január 1-jén az addig 12 százalékos általános forgalmi adókulcs (ÁFA) 15 százalékra emelkedett.

III.

A DVCSH Kft. álláspontja

  • 13.

    A DVCSH Kft. hivatkozott arra, hogy "jóhiszeműen járt el, mert a közgyűlési döntésnek megfelelő árakat alkalmazott", melyek "bár rossz soron, de szerepeltek" az R1 mellékletében.

  • 14.

    Hivatkozott továbbá arra is, hogy a díjak 2003. november 7-i kihirdetéséből önmagában is vesztesége keletkezett, mert a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. már 2003. október 15-e óta érvényesítette felé a magasabb árat. Ezt a veszteséget továbbnöveli a 2003. november 7. december 31. közötti időszakra előírt visszatérítés.

  • 15.

    Mindezek alapján a DVCSH Kft. kérte a bírság kiszabásának mellőzését.

IV.

Jogi értékelés

  • 16.

    Az Átv. 16. § alapján a hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a hatósági ár megállapítója határozattal megtiltja a jogszabályt sértő ár további alkalmazását, valamint kötelezi a vállalkozót a hatósági árra vonatkozó rendelkezések megsértésével elért többlet árbevételnek a sérelmet szenvedett részére történő visszatérítésre. Az Átv. 18. § (1) bekezdése szerint, ha a határozat felülvizsgálatát nem kérték a bíróságtól, a hatósági ár megállapítója a határozatát megküldi a Gazdasági Versenyhivatalhoz a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben szabályozott bírság kiszabása végett.

  • 17.

    Az Átv. 18. § (1) bekezdésében hivatkozott "a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény" alatt a Tpvt. értendő, melynek 78. § (2) bekezdése szerint a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartásra, a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell megállapítani.

  • 18.

    A Versenytanács gyakorlata szerint a Tpvt. 78. § (1) bekezdésének alkalmazásában a felróhatóság körében jelentős súlyú enyhítő körülmény lehet, ha a jogsértőnek minősülő magatartás mögött állami (önkormányzati) intézkedés, ráhatás is meghúzódik.

  • 19.

    Az adott esetben a Versenytanács minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az R1 Mellékleteként kihirdetett díjak hibásak, ami az alábbiakra vezethető vissza.

    • a)

      A DVCSH Kft. a 2003. október 16-i levelében előterjesztett díjjavaslatához (lásd 5. pont) október 20-án csatolt táblázatban (lásd 6. pont) az Összesen sorban szereplő 1062, illetve 1573 forintos nettó díjat tévesen hődíjnak tekintve, az eredeti javaslatához képest magasabb díjakat szerepeltetett.

    • b)

      Az Önkormányzat bizottságai ezt nem fedezték fel és a hibás díjakat terjesztették a Közgyűlés elé.

    • c)

      A Közgyűlés jegyzőkönyvébe és ezáltal a kihirdetett R1 Mellékletbe további hibás - immár egymással is ellentmondásban álló - adatok kerültek be, nevezetesen:

      • -

        a Hődíjnál alacsonyabb Számított együttes díj; valamint

      • -

        a 12 százalék helyett 25 százalékos ÁFA kulccsal számított Bruttó számított együttes lakossági díj.

  • 20.

    Az előzőek alapján a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy az R1 Mellékletének hibás megjelentetésében ugyan szerepet játszott a DVCSH Kft. 2005. október 20-i téves adatokat tartalmazó adatszolgáltatása, az azonban elenyésző súlyú az Önkormányzat különböző szervei által a rendeletalkotás során elkövetett hibákhoz képest.

  • 21.

    Az előzőeket együtt értékelve azzal, hogy a DVCSH Kft.

    • -

      terhére a Közgyűlés határozata által megállapított jogsértés rövid ideig (nem egészen három hónapig) tartott;

    • -

      nem ért el valóságos jogosulatlan előnyt, hiszen a Közgyűlés által a hiba észlelését követően megalkotott R2-vel azonos (vagyis reális) árakat alkalmazott a 2003. november 7-december 31. időszakban; továbbá

    • -

      a jelen eljárás tárgyát képező esetet megelőzően nem sértette meg a hatósági árakat

a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy a Közgyűlés határozata által elrendelt többlet díjbevétel visszatérítésén túlmenően nem indokolt további hátrányos jogkövetkezménnyel sújtani a DVCSH Kft-t (lásd 14. pont).

  • 22.

    Mindezek alapján a Versenytanács a bírság kiszabását mellőzte.

  • 23.

    A DVCSH Kft. kérte a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 24.

    A DVCSH Kft-t megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. december 20.