Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-97/2006/5

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a

  • -

    a Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Rt. (Budapest),

  • -

    az SAP Hungary Rendszerek, Alkalmazások és Termékek az Adatfeldolgozásban Informatikai Kft. (Budapest)

eljárás alá vontakkal szemben versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) alapján meghozta a következő

határozatot

A versenytanács megállapítja, hogy a SAP Hungary Kft. és a Synergon Rt. 2004. májusában, a Paksi Atomerőmű Rt. részére integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetése tárgyában versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással.

A versenytanács az SAP Hungary Kft-vel szemben 14 600 000 Ft (azaz tizennégymillió-hatszázezer forint), a Synergon Rt-vel szemben 14 600 000 Ft (azaz tizennégymillió-hatszázezer forint) bírságot szab ki, melyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kötelesek a Gazdasági Versenyhivatalnál a 10032000-01037557. számú bírságbevételi számlára befizetni.

A határozat ellen annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál beadandó keresettel lehet élni.

Indoklás

I.

Az eljárás tárgya

  • 1.

    A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság (továbbiakban: PA Rt.) 2004. április 27-én egyfordulós, meghívásos versenyeztetési eljárást hirdetett a PA Rt.-nél "a produktív üzemben működő Oracle Applications humán - és bérszámfejtési rendszer (továbbiakban: Oracle HR) bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására, valamint a rendszer funkcionális körébe tartozó egyéb humán vonatkozású alkalmazásfejlesztések megvalósítására tanácsadói és projektvezetői szerepkörben", valamint a "a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer (továbbiakban: SAP Upgrade) bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére".

  • 2.

    A GVH rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltehető volt, hogy a kérdéses eljárásokban meghívására került vállalkozások közül az Oracle HR ajánlat kapcsán a Synergon Rt., az Albacomp Rt. és az Oracle Hungary Kft., míg a SAP Upgrade ajánlat esetében az SAP Hungary és a Synergon Rt. az ajánlatok beadását megelőzően egyeztetéseket folytattak, illetve megállapodtak a lehetséges fő- és alvállalkozói szerepekről, valamint "látszólagos" versenyzői ajánlatok beadásáról. A SAP Upgrade tender esetében a fent említett két vállalkozás a SAP Hungary Kft. tendernyerését elősegítendő Synergon Rt támogató ajánlat beadásában, mindezért cserében jelentős Synergon Rt. alvállalkozói részesedés biztosításában nyilvánult meg. Az Oracle HR tender vonatkozásában pedig az Albacomp Rt. tendernyerését elősegítő Oracle Hungary Kft. és Synergon Rt. támogató ajánlat nyújtásában, cserében ugyancsak alvállalkozói részesedés biztosításában nyilvánult meg.

  • 3.

    A GVH ezért 2005. március 16. napján indított versenyfelügyeleti eljárást a négy vállalkozás ellen, egyidejűleg "rajtaütésszerű" helyszíni vizsgálatot tartva a Synergon Rt. és az Albacomp Rt. székhelyén. A versenytanács a két paksi projekt kapcsán tanúsított vállalkozói magatartások megítélését 2006. július 13-án elkülönítette, jelen ügyszámon a SAP Upgrade projekthez kötődő magatartásokat vizsgálva tovább.

II.

Tényállás

II.1. Az eljárás alá vont vállalkozások

  • 4.

    Az 1997-ben alakult SAP Kft. tevékenységi körébe a vállalatirányítási szoftverek (rendszerek) fejlesztése, értékesítése, valamint az ezzel összefüggő tanácsadás és oktatás tartozik. Tevékenységét részben közvetlenül, részben partnereken keresztül végzi: utóbbiak közé tartozik a Synergon is. A versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatás terén is jelen van termékeivel. A vállalkozás 2005. évi nettó árbevétele: 9.353.919.000 Ft.

  • 5.

    A Synergon a budapesti és a londoni értéktőzsdén jegyzett, üzleti és informatikai megoldások szállításával foglalkozó vállalkozás. Tevékenységi körébe a tanácsadás, valamint a rendszertámogatás is beletartozik. 2003-ban megvásárolta az Atos Origin magyarországi vállalatát; így jött létre az irányítása alá tartozó Synergon Atos Origin Kft. A vállalkozás 2004. évi nettó árbevétele: 11.801.157.000 Ft.

II.2. Az eljárás tárgyát képező közbeszerzési eljárás

  • 6.

    A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság (továbbiakban: PA Rt.) 2004. április 27-én egyfordulós, meghívásos versenyeztetési eljárást hirdetett a PA Rt.-nél: "a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer (továbbiakban: SAP Upgrade) bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére".

  • 7.

    A PA Rt. ajánlati felhívása a SAP R/3 Upgrade tekintetében: - a működő SAP R/3 modulok szakmai felülvizsgálatát (Review), - a review eredményeinek dokumentálását - Megvalósíthatósági tanulmány készítését, - a verzióváltás megvalósítását, - projektmenedzsmentet, - projektvezetési feladatok ellátását, - minőségbiztosítást tartalmazta.

  • 8.

    A SAP Upgrade esetében az előző bevezetés résztvevői közül a Synergon Rt. és a KPMG Consulting Kft. kapott meghívást, mivel a PA Rt-nél végzett munkájukkal kapcsolatosan, a szakterületi visszajelzések alapján a társaság egésze elégedettségét fejezte ki.

  • 9.

    A beadás határidejeként 2004. május 28. 15.00 órát jelölt meg.

  • 10.

    Az ajánlati felhívást a PA Rt. - a szokásos módon - ajánlott-tértivevényes formában postai úton küldte meg a meghívottak részére 2004. április 29. napján.

  • 11.

    Ajánlatot mind a hárman tettek, melyek bontására 2004. június 3. napján került sor.

Az SAP Upgrade tenderre benyújtott ajánlatok értékelése

  • 12.

    Az SAP Upgrade tenderbontás során végzett ellenőrzés során az Értékelő Bizottság formailag minden ajánlatot megfelelőnek talált. Az ajánlatok a következőképpen alakultak:

    1. táblázat Az SAP Upgrade pályázatokban szereplő árak

Ajánlattevő cégek

A költségvetési főösszesítő szerinti ajánlati ár

KPMG Consulting Kft.

340.000.000,- + ÁFA

SAP Hungary Kft.

395.337.500,- + ÁFA

Synergon Rt.

454.000.000,- + ÁFA

  • 13.

    Az ajánlatok értékelése során a műszaki pontszám az összes elérhető pontszám 20 %-át adta, míg a többi 80 % az árértékelésből származott.

  • 14.

    Az értékelési jelentés alapján az Értékelő Bizottság (ÉB) a SAP Hungary Kft. ajánlatát javasolta győztesként kihirdetni, annak ellenére, hogy a KPMG összesített ajánlata megelőzi a SAP ajánlatát. Az ajánlati árak különbsége mellett az ÉB az SAP Hungary Kft. javára ítélendőnek tartotta, hogy valós gyakorlattal csak az SAP Hungary Kft. rendelkezett a verzióváltás kapcsán, valamint azt, hogy a PA Rt.-nél végzett tevékenységek megítélésében jobb megítélésűnek minősül.

    2. táblázat: Az SAP rendszer verzióváltásra benyújtott ajánlatok értékelése

KPMG

SAP

SYNERGON

Műszaki

93,50

109,40

78,00

Ár

340 000 000

365 000 000

454 000 000

Összesen

0,97

0,94

0,74

Helyezés

I.

II.

III.

Helyezés

  • 15.

    Az ügyben felhasznált bizonyítékok a Vj-162/2004-es ügyben és jelen eljárásban tartott rajtaütésszerű helyszíni vizsgálat keretében [1] kerültek a GVH birtokába. Az alább idézett e-mailek V. Zs. (SAP Hungary Kft.), valamint Sz. L. és Cz. F. (Synergon Rt.) számítógépeiből , míg a felhasznált naplórészletek D. Cs. határidőnaplójából származnak.

  • 16.

    Az Appointment 0036 számú bejegyzés V. Zs. számítógépéről származik. A felek közötti találkozóra, egyeztetésre utaló feljegyzés, május 5-i dátummal.

  • 17.

    A tárgyalások tényét erősíti meg a Message 1076 számú SAP-on belüli e-mail. A végső áregyeztetésre a beadás előtt kerítenek sort. Addig is további egyeztetésekre kerül sor az arányok, napszámok kérdésében: ha még sor kerülne egyezkedésre a Synergonnal, akkor a feladatok 50-50 %-os megosztása a cél.

  • 18.

    A Sz. L-nak szóló, annak gépéről származó, Synergonon belüli Message 0034 e-mail tanúsága szerint az SAP Upgrade kapcsán az ajánlatok egyeztetése problémamentesen folyik.

  • 19.

    A tenderbontást követő időszakból (2004. július 9.), SAP-on belüli e-mail Message 0030 a Synergon Rt-vel való alvállalkozói szerződéskötést rögzíti, utalva egy még alá nem írt teaming megállapodásra. A legutolsó információk szerint az SAP nyerte meg a tendert.

  • 20.

    2004. szeptember 10-i e-mail szerint a SAP munkatársai a Synergon-nal esedékes megbeszélésre felkészülve átszámolták a projektet és "kis kavarodás után" összesen 304 millió Ft-ra jutottak. Ezzel az a gond, hogy a "Megállapodás szerint a Synergon a napok kb 60%-át adja ( nem 40%-át )". Egy belső válaszlevélben felteszik a kérdést, hogy mitől lett fordított az arány? Ha "60/40 lenne, akkor a változás az ő saruk." Kérdés, hogyan lehet ezt úgy alakítani, hogy az eredeti profitabilitás visszaálljon anélkül, hogy a Synergon vezetők felháborodnának.

  • 21.

    A Sz. L. gépéről származó, Message 0121 számú, 2004. szeptember 21-én keletkezett e-mail az SAP Hungary Kft. és a Synergon Rt. közötti egyeztetés részleteit tartalmazza. A tenderbeadás előtti napon a Synergon Rt. a napidíjaikat (180 ezer Ft/nap) megküldte az SAP Hungary Kft-nek. A vállalkozás között Teaming megállapodás jött létre (e-mailhez csatolva), mely az együttműködés kereteit rögzítette.

  • 22.

    A tenderbontás után keltezett Sz. L. gépéről származó Message 0125 számú e-mail utal arra, hogy a Synergon Rt. korábban tett nyilatkozatát a napidíj vonatkozásában fenntartja. A megállapodáshoz tartják magukat, bár meghatározott alkupontok a SAP Hungary Kft. általi elfogadás esetén hajlandóak ezt módosítani. Szeptember 22-i H.L-től P.P-nak küldött e-mail emlékeztet arra, hogy a Synergon ajánlata 180 ezer forintról szól, ez alapján állapodtunk meg a közös ajánlattételről. azt gondolom, hogy ez egy érvényes megállapodás, és semmiképpen sem kellene engedni belőle. A 30 millió árcsökkentésért az SAP-t okolja, mert nem voltak képesek időben egyeztetni az árakat. Ezért nem indokolt a Synergonra hárítani a díjcsökkentést. A projekt normál áron 200-250 millióból is megcsinálható. A szerződéses ár 360 millió körül van, ami elég jelentős extraprofit ahhoz, hogy ne a Synergon díjait piszkálják. Paks meglehetősen ragaszkodik a részvételükhöz, tudják, hogy a Synergon az alvállalkozó.

  • 23.

    A Message 0123 és a Message 0668 számú üzenet tartalmát a Message 0125 számú e-mail magában foglalja.

  • 24.

    A V. Zs. e-mailjei között fellelhető Message 0957 számú e-mail teljes tartalmában részét képezi a Sz. L. számítógépén talált, a fentiekben bemutatott Message 0125 számú e-mailnek.

  • 25.

    A SAP-Synergon teaming megállapodást a Teaming_alvall-Syn_SAP_PaksV3[92006] megjelölésű dokumentum tartalmazza. A teaming megállapodás a Synergon Rt. és az SAP Hungary Kft. szerződéses kapcsolatát rendezi. A teaming kitér az ajánlatadás során történő együttműködésre, melynek keretében az eljárás alá vontak együttműködnek az ajánlat benyújtásában és a projekt megvalósításában fő-és alvállalkozói minőségben. Rögzíti továbbá a felek kötelezettségeit egymással szemben, valamint a szerződés megszűnése, titoktartás tárgyában alkalmazandó szabályokat. Külön kitér 5. pontjában az alvállalkozói szerződésre, melynek fontos részét képezi, hogy a megvalósításában csak a jelen megállapodás alapján vesznek részt, más ajánlattevővel a pályázati anyag elkészítésében semmilyen formában nem működnek közre. Ez alól kivételt képez, amennyiben valamelyik (vagy mindkét) fél a másik fél előzetes írásbeli engedélyével külön is ad be ajánlatot.

III.

Az eljárás alá vontak nyilatkozatai és a tanúvallomások

III.1. Synergon Rt.

  • 26.

    A Synergon Rt. részéről P. P. és C. F. ügyfél képviseletében, Sz. L. és G. L. tanúként került meghallgatásra.

P. P. nyilatkozata

  • 27.

    P. P. a kérdéses időszakban az Rt. kereskedelmi és marketing vezérigazgató helyettese volt. Feladatköréből adódóan a jelentősebb pályázatok esetén feladata volt bizonyos üzleti döntések meghozatala, a cég kereskedelmi stratégiájának meghatározása.

  • 28.

    Az SAP pályázat során a Synergon Rt. részint adott egy önálló ajánlatot és részint az SAP Hungary Kft. alvállalkozójaként szerepelt egy másik ajánlatban. A két ajánlat tartalmát, megoldását, árát tekintve teljesen eltérő volt. Az ajánlatuk egy ún. reimplementációra, az SAP Hungary Kft. ajánlata a meglévő rendszer fejlesztésére vonatkozott. Az SAP Hungary Kft.-vel történő együttműködés területén elsősorban a logisztikai területen számítottak a tanácsadóikra, és azokra a tapasztalatokra, amit a korábbi bevezetés és support kapcsán megszereztek. A pályázati kiírás lehetővé tette, hogy önálló fővállalkozóként és alvállalkozóként is induljanak. Emlékezete szerint - a kapott dokumentumok alapján - 180 ezer Ft-os óradíjat adtak meg az SAP Hungary Kft. felé. Saját ajánlatukban napidíjat nem jelöltek meg. Külön csak akkor adnak meg napidíjat, ha a kiírás erről kifejezetten rendelkezik. A napidíjak eltérőek lehetnek fejlesztőre, tanácsadóra, vezetőre vonatkozóan.

  • 29.

    Arra nem emlékezett vissza, hogy az SAP Hungary Kft.-val konkrét találkozón részt vett volna, ha voltak is egyáltalán ilyen találkozók, akkor arról vezetőként kaphatott ilyen tájékoztatást.

G. L. nyilatkozata

  • 30.

    Chief Architect pozícióban tevékenykedett. Tudomással bírt a SAP Upgrade tenderről, illetve az Oracle HR-ről, de ő csak az előbbivel foglalkozott. A Synergon Rt. alvállalkozójaként kívánt ebben részt venni. Ugyanakkor a Synergon Rt. önálló pályázóként is elindult. Kialakított egy saját koncepciót és megtervezték az egész ajánlatot. Az SAP Hungary Kft. jelentkezése az ajánlatuk kidolgozásának vége felé történt, ami 2004. április végét, május elejét jelenti. Más cég nem kereste meg őket. Az SAP Hungary Kft. indulni kívánt, alvállalkozóként vagy sem, ezt nem tudta, viszont a Synergon Rt. korábbi tapasztalatait kívánták hasznosítani. Két-három találkozó volt az SAP Hungary Kft-vel. Részükről Sz. Zs. volt a kapcsolattartó. Sz. Zs-tal folytattak tárgyalásokat az SAP Hungary Kft. elképzeléseiről. Egyeztetésre háromszor került sor. Először elmondták miről van szó generálisan, megvannak-e azok a kollégák, akik korábban ezen dolgoztak. Másodszor az időzítés egyeztetése történt. Volt megbeszélés ennek a konkrétumairól, majd egy utolsó egyeztetés főleg a technikai jelleggel. A megállapodás de facto létrejött, elkészítették az ajánlati szöveget, átadták. A jogi következményeivel nincs tisztában.

  • 31.

    A Message 0121 számú e-mail kapcsán elmondta, hogy valóban létrejött a megállapodás. A Teaming megállapodás 5. pontja kapcsán nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy miért került az adott pont a megállapodásba. Nem emlékszik arra, hogy volt-e engedélykérés, ahhoz pedig nem ért, hogy megítélje, de jure is létrejött-e a szerződés. A Teaming megállapodás mellékletét képező táblázatról úgy nyilatkozott, hogy erőforrás és feladat-megosztási táblázat. A Synergon Rt. 67 százalékos részesedését egyfajta felosztásnak tekintette.

  • 32.

    Az általuk önállóan beadott ajánlat és a SAP Hungary Kft.-nek adott ajánlat eltéréseire és részleteire már nem emlékszik. Általában véve azt mondhatja, hogy a napidíjak 160-180 ezer Ft között vannak, az alvállalkozói viszonylatban ezek 130-180 ezer Ft között lehetnek.

III.2. SAP Hungary Kft. nyilatkozatok és tanúvallomások

  • 33.

    Az SAP Hungary Kft. részéről V. Zs. és M. Z. ügyfél képviseletében, Sz. Zs. tanúként került meghallgatásra.

V. Zs. nyilatkozata

  • 34.

    46. Kereskedelmi igazgatói feladatkörben dolgozik az SAP Hungary Kft-nél. Emlékezete szerint nem vett részt a tender kidolgozásában operatív módon. Tudott ugyan róla, hogy van egy ilyen ajánlati felhívás és erre nézve folyik az előkészítő munka - e-mailekben másolatban kapott értesítéseket. Tudomása volt arról is, hogy több partnerrel folynak szakmai egyeztetések, de ezek pontos tartalmát nem ismerte, mivel ez szakmai feladat, ő viszont a kereskedelmi résszel foglalkozik. A paksi tender lebonyolításáért felelős részlegek vezetői közül Misnyovszki Zoltánt és Sz. Zs.ot nevezte meg.

M. Z. nyilatkozata

  • 35.

    Az SAP Hungary Kft. szolgáltatási üzletág vezetője. Előadta, hogy a Synergon Rt.-vel folytattak tárgyalásokat folyamatosan. A SAP Hungary Kft.-nek sok esetben szüksége van tanácsadási tevékenység esetén erőforrások bevonására. Ehhez partner hálózatot építettek ki. A Synergon Rt.-vel való tárgyalások mellett szóló körülmény volt, hogy részt vettek a PA Rt.-nél működő korábbi verzió kialakításában, bevezetésében. Eredetileg önállóan indultak, alvállalkozókat nem jelöltek meg a pályázatukban. Az időközben fellépő erőforrás hiánya indokolta a Synergon Rt. bevonását, de csak a szerződéskötés fázisában.

  • 36.

    A SAP-Synergon Teaming megállapodással kapcsolatban elmondta, hogy a tárgyalások korábban megkezdődtek a Synergon Rt.-vel, ez véleménye szerint nem zárja ki az önálló indulást a tenderen. A tárgyalásokon áregyeztetés is folyt, de ez az alvállalkozói árakra vonatkozott. A Teaming megállapodás 5. pontjával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem tudja, hogy kapott-e a Synergon Rt. az önálló indulásra tőlük engedélyt. A Teaming megállapodás mellékletében szereplő táblázat értelmezése szerint egy erőforrásbecslést tartalmaz. A táblázatban szereplő százalékok nagyságáról, melyek a cégekhez rendelve található, azért bír magasabb részesedéssel a Synergon Rt., mert alvállalkozóként az erőforráshelyzet miatt ez alakult ki. A végleges arányokat úgy véli, hogy az alvállalkozói szerződés rendezte.

Sz. Zs. nyilatkozata

  • 37.

    Sz. Zs. az SAP Hungary Kft.-nél a tanácsadás vezetője volt. Állítása szerint Paks esetében, de más esetben is előfordult, hogy felmerült partnerek bevonásának lehetősége. Ennek oka, hogy a tenderek idő és erőforrás tekintetében dinamikusan változnak. A bevonás másik oka, hogy az SAP Hungary Kft. Magyarországon több feladatot old meg, mint amelyre saját kapacitása van, illetve, hogy adott területen partnernek jobb erőforrásai vannak. A PA Rt. esetében a Synergon Rt. bevonása az ajánlatírás kapcsán már felmerült emlékezete szerint. Ennek oka az volt, hogy a Synergon Rt. már dolgozott Pakson és az embereik hatékonyan ismertekkel bírtak bizonyos területeket tekintve. Úgy emlékezett azonban, hogy valamikor az ajánlatadás lezárásakor még az volt, hogy az SAP Hungary Kft. maga adja be a pályázatot. A Synergon Rt-vel ugyan az utolsó pillanatig tárgyaltak- személy szerint ő G. L-val találkozott -, de egy ilyen ajánlatnál ez a procedúra része.

  • 38.

    Az elé tárt Message1212 számú dokumentummal kapcsolatban elmondta, hogy ez tulajdonképpen egy 2004. szeptemberi e-mail és valamikor ilyen tájt zárták le a paksi szerződést. Az e-mail arról szólt, hogy valamilyen áron vállalkoznak Paksnál és ezért a beszállítói árakat ezen szint alatt kell tartaniuk. Az e-mailt nem ő írta, a 40/60 megosztásról csak annyit tud mondani, hogy a helyzet a valóságban változik.

  • 39.

    A Teaming megállapodás tárgyában azt nyilatkozta, hogy az egy standard teaming megállapodás, amit az SAP Hungary Kft. alkalmaz. Annak 5. pontja tárgyában nem tudott nyilatkozattal szolgálni, hogy a Synergon Rt. kapott-e engedélyt, állítása szerint ez a kérdés nem tartozott a feladatai közé. Véleménye szerint a pont azt a célt szolgálja, hogy az ne forduljon elő, hogy a Synergon Rt. mással is szerződik. Állítása szerint azért volt szükség a Teaming megállapodásra, annak ellenére, hogy önállóan indultak, mert a nagy cégek erőforrásai folyamatosan, akár hetente változhatnak, így az is változhat, hogy önállóan vagy mással együtt indulnak egy-egy projektben. A Teaming mellékletét képező táblázat egy munkamegosztási verzió, de hogy erről nem tudja, hogy ez lett volna a végleges. Csak verziónak tartotta, mivel ez egy aláíratlan példány.

  • 40.

    A Message1076 számú dokumentum kapcsán és arra a kérdésre, hogy miért kellett végső árat egyeztetni, ha tudták, hogy önállóan indulnak, elmondta, hogy azért szerepel a "végső áregyeztetés csak beadás előtt kitétel" mert az ár a Synergon Rt. feléjük adandó végső árára vonatkozott. A beadás napja május 28-a volt, május 6-án még nem volt biztos, hogy önállóan indulnak. Arra már nem emlékezett, hogy mikor és milyen módon tájékoztatták a Synergon Rt.-t az önálló indulásról.

IV.

A vizsgálat megállapításai és a versenytanács előzetes álláspontja

  • 41.

    A vizsgálati jelentés szerint az SAP és a Synergon az ajánlattétel időszakában egymással kölcsönösen megállapodtak a tender kapcsán egymás szerepeiről, a megtételre kerülő árajánlatokról. Egymással kölcsönösen tárgyalásokat folytattak a kérdéses tender - és más jövőben kiírásra kerülő tenderek - számukra megfelelő kimenetelének elérése érdekében, torzítva ezáltal a gazdasági versenyt.

  • 42.

    Mivel a magatartásuk a fentiek szerint Tpvt. 11. §. (1) bekezdését sértheti, a vizsgálat a Tpvt. 77. §. (1) bekezdésének e) pontja alapján javasolta ennek törvénybe ütközésének megállapítását. A vizsgálat bírság kiszabására is indítványt tett a Tpvt. 78. §-a alapján.

  • 43.

    A versenytanács előzetes álláspontja ezzel egyezően megállapíthatónak tartotta, hogy az SAP és a Synergon versenykorlátozó megállapodást kötött annak érdekében, hogy a tendert az SAP nyerje meg (46. pont). Az e-mailekből kiolvasható fenti körülmények azt bizonyítják, hogy a Synergon és az SAP megállapodott abban, hogy a Synergon támogató (vesztő) ajánlatot ad be, ezzel segítve elő az SAP tendernyerését, cserében az SAP-tól kapott alvállalkozói munkákért (48. pont).

V.

A Synergon és az SAP közös nyilatkozatai

  • 44.

    Az eljárás alá vont vállalkozások 2006. június 26-án közös beadványban elismerték, hogy az ajánlatok elkészítésének időszakában egymással tárgyalásokat folytattak. A SAP erőforrás hiány miatt döntött a Snyergonnal való együttműködés mellett, melyhez szükséges volt megismerni annak - alvállalkozói - árajánlatát. Hangsúlyozzák, hogy a két vállalkozás ajánlata tartalmában, megoldásában eltérő volt.

  • 45.

    A Versenytanács joggyakorlatára hivatkozva elismerték, hogy az alvállalkozói árban történt áregyeztetés az adott körülmények között alkalmas lehetett az ideális versenyviszonyok veszélyeztetésére.

  • 46.

    Kapcsolatfelvételük célja nem a szolgáltatás "felülárazása" volt, az régi partneri kapcsolatukon alapult. Értékelésük szerint a magatartás nem valósít meg kirívó jogsértést, így kérték a kiszabható bírság felének elengedését.

  • 47.

    2006. augusztus 28-i beadványukban, amellett, hogy kérték a határozat tárgyaláson kívül történő meghozatalát, tovább árnyalták álláspontjukat. Ebben nem vitatják, hogy tájékoztatták egymást alapvető pályázati koncepciójukról (az ajánlati részek, árak mellőzésével), azon túlmenően, hogy megvitatták a Synergon alvállalkozói ajánlatát.

  • 48.

    A felek együttműködését nem a folyamatban levő versenyeztetési eljárás indokolta, hanem az a közöttük 2003. áprilisában létrejött Együttműködési szerződés következménye. Elismerték, hogy együttműködésük tartalmát oly mértékben terjesztették ki, hogy az esetleg sérthette a versenyjogi szabályokat. Magatartásukat azonban nem a versenysértés szándéka vezette.

  • 49.

    Az előzetes álláspontban megjelenő "támogatói árajánlat" koncepció kapcsán előadják, hogy egyrészt eltérő volt a két ajánlat műszaki tartalma, másrészt a Synergon tanácsadói díjai fővállalkozóként magasabbak, mint amennyit alvállalkozóként érvényesíteni tudott.

  • 50.

    A Synergon ajánlatának műszaki tartalma ún. reimplementációra, azaz teljesen új bevezetésre irányult, míg az SAP a meglevő rendszer fejlesztését irányozta elő. A két vállalkozás nem állapodott meg végső áraikban, de a tárgyalásaik során mindketten tudatában voltak annak a ténynek, hogy ajánlatuk műszaki tartalma eltérő. Ily módon, mivel a pályázati felhívás erről egyértelműen nem szólt, a felek együttműködésükkel mind az új bevezetésre, mind a működő rendszer továbbfejlesztésére irányuló kiírói szándékot lefedték.

  • 51.

    Az előzetes álláspont 46. és 48. pontjaiban foglalt megállapításokat elismerték, azzal, hogy az együttműködés célja nem a verseny korlátozása, hanem a tender megnyerése volt, az egyeztetés pedig nem a fővállalkozói árakra irányult. Egyben sajnálkozásukat fejezték ki, ha az együttműködésük sértette a versenytörvényt.

VI.

Jogi háttér

  • 52.

    A Tpvt. 11.§-ának (1) bekezdése szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A (2) bekezdés a) pontja szerinti e tilalom vonatkozik különösen a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására, d) pontja szerint a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására.

  • 53.

    A 13. § (1) bekezdése szerint nem esik tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű. A (2) bekezdés szerint csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve ha az a) a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására b) a piac versenytársak által történő felosztására vonatkozik.

VII.

Az eljárás alá vontak magatartásának értékelése

  • 54.

    Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozások nem vitatták együttműködésük tényét, a versenytanács részletesebb indokolást mellőzve bizonyítottnak találta a vállalkozások közötti megállapodás létrejöttét. A két vállalkozás piaci magatartását egymástól nem függetlenül végezte, a pályázat eredményének magukra nézve kedvező kimenetele érdekében többször egyeztettek. Megállapodásuk a tender elnyerésére terjedt ki, felosztva egymás között a piacot, ennek érdekében - fővállalkozói pozícióban - egyeztették egymással pályázataik műszaki tartalmát.

  • 55.

    A jogsértés piaci hatásainak megítélése szempontjából jelentősége lehet a piac meghatározásának. A Tpvt. 14. §-ban foglalt rendelkezések célja az adott megállapodással (magatartással) érintett vállalkozások azon tényleges versenytársainak beazonosítása, amelyek képesek korlátozni e vállalkozás magatartását, és megakadályozni azokat abban, hogy a tényleges verseny kényszerítő erejétől függetlenül viselkedjenek. A meghívásos, tárgyalásos eljárás esetében az érintett piacon szereplő versenytársak a pályázat jellegéből adódóan egyértelműen azonosíthatóak, hiszen rajtuk kívülálló vállalkozás nem tud adott megrendelés elnyerése érdekében ajánlatot adni, így nem is képes semmilyen módon befolyásolni a meghívott vállalkozások piaci magatartását.

  • 56.

    Megállapítható így, hogy az SAP Upgrade pályázat esetében pedig az SAP Hungary Kft., Synergon Rt. és a KPMG Consulting Kft. voltak jelen az érintett piacon.

  • 57.

    Ami a SAP és a Synergon együttműködésének tartalmát illeti, az áregyeztetés kapcsán nem bizonyosult be egyértelműen, hogy az az alvállalkozói pozíció miatt feltétlen szükséges mértékét meghaladva kiterjedt volna a fővállalkozói árak összehangolására is.

  • 58.

    Magatartásuk azonban ettől függetlenül is, az eljárás alá vontak által is lényegében elismert módon, az SAP és a Synergon versenykorlátozó megállapodást kötött annak érdekében, hogy a tendert az SAP nyerje meg úgy, hogy a Synergon támogató (vesztő) ajánlatot ad be, ezzel segítve elő az SAP tendernyerését, az SAP-tól kapott alvállalkozói munkákért cserében.

  • 59.

    Ezt támasztják alá az alábbi körülmények:

    a.) A SAP munkavállalója, V. G. levele szerint (Message 1076 számú üzenet) " Egyeztetés a Syn-nal folyik (Sz. és jómagam pénteken beszélünk velük) a végső ár egyeztetés csak beadás előtt., ...Lehet, hogy a Synergon akar még valamit egyezkedni, kezeljétek lszi. a mondás az hogy 50-50 % (feladat)" .

    b.) A Synergon vezérigazgató-helyettese, P. P. Message 0034 számú üzenete szerint: "SAP projekt: SAP HU, Synergon, KPMG a meghívott ajánlattevők. Az ajánlatok egyeztetése folyik, jelenleg problémát nem érzékelünk."

    c.) A köztudottan alacsonyabb áron dolgozó Synergon a tanácsadási díjak tekintetében alacsonyabb napidíjjal adott alvállalkozói ajánlatot, mint amilyen napidíjat a saját (fővállalkozói) ajánlatában megjelölt. Mindez azért bír jelentőséggel, hiszen a pályázatok értékelése során az elérhető pontszámok 80 %-a az árértékelésből származott, és a beadási ár jelentős része a tanácsadási tevékenységből eredő költségekből eredt.

    d.) A Synergon és az SAP között létrejött Teaming megállapodás szerint a Synergon kapta a pályázattal meghirdetett munkák 60 %-át, míg a pályázatot elnyerő SAP csak a 40 %-ot. Egyértelmű, hogy az alvállalkozói munkába kiadást nem kapacitási okok indokolták, hiszen az e-mailek tanúsága szerint az SAP eredetileg csak a munkák 50 %-át kívánta a Synergonnak kiadni (Message 1076), másrészről pedig a pályázat elnyerését követően kísérletet tett a 60-40 %-os arány megfordítására saját javára (Message 1212).

  • 60.

    Az SAP és a Synergon magatartása így a Tpvt. 11. § (1) bekezdésébe, különösen pedig a (2) bekezdés a.) és d.) pontjába ütközőnek találta a versenytanács.

  • 61.

    Megjegyzendő, hogy a piaci magatartás versenyjogi megítélésénél a vállalkozások utóbb állított szándéka közömbös, amennyiben megállapodásuk, együttműködésük tartalma, irányultsága alapján alkalmas a verseny befolyásolására.

VIII.

Jogkövetkezmények

  • 62.

    A Tpvt. 78. §-a szerint az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki a Tpvt. megsértőivel szemben. Jelen eljárásban a versenytanács bírság kiszabását látta indokoltnak. A bírság összegét a Versenytanács hasonló ügyekben folytatott gyakorlatának megfelelően, a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a Versenytanács elnöke által a bírság összegének megállapításáról szóló 2/2003. sz. Közleményben is publikált módon, a Tpvt. 78. §-a alapján kialakított szempontrendszer segítségével határozta meg.

  • 63.

    A bírságok alapösszegeinek meghatározása során a versenytanács a jogsértéssel érintett piacon az eljárás alá vontak által elérhető bevételt - 365 millió Ft-ot - tekintette vetítési alapnak, ehhez mérten értékelte az alábbi szempontokat.

  • 64.

    A jogsérelem súlyával, ezen belül a verseny veszélyeztetettségével kapcsolatban a Versenytanács álláspontja szerint megállapítható, hogy a SAP pályázat esetében a Synergon-SAP magatartása a piac felosztására, az egymás közötti érdemi verseny kizárására irányult (ennek érdekében került sor az ajánlatok műszaki egyeztetésére is), így az súlyos versenykorlátozásnak minősül (25 pont).

  • 65.

    A megvalósult jogsértés piaci hatásával kapcsolatban a jogsértésben részt vett vállalkozások együttes piaci részesedése kapcsán az ajánlatot tevő vállalkozások köréből kell kiindulni. Megállapítható, hogy a piac 2/3-át fedte le a két vállalkozás versenyellenes együttműködése (15 pont).

  • 66.

    Az eljárás alá vont jogsértéshez való viszonyulása tekintetében a Versenytanács az alábbiakat állapította meg:
    a.) a rendelkezésre álló dokumentumok alapján kapcsolatban megállapítható volt mindkét vállalkozás aktív közreműködő szerepe,
    b.) tevőleges jóvátétel nem volt megállapítható,
    c.) valamennyi eljárás alá vont magatartása felróható volt: tisztában kellett lenniük azzal, hogy együttműködésükkel korlátozzák a versenyt. (15 pont)

  • 67.

    A versenytanács jelentős enyhítő körülményként értékelte a vállalkozások GVH-val tanúsított együttműködését. Elismerő nyilatkozatuk túlment a versenytörvény által előírt együttműködési kötelezettségen, jelenősen hozzájárulva a tényállás tisztázásához (-15 pont). Ennél nagyobb mértékű enyhítés azért sem volt indokolt, mert az elismerő nyilatkozatot az eljárás végső fázisában terjesztették elő.

  • 68.

    A fenti szempontok alapján meghatározásra kerülő össz-pontszámok a releváns forgalom ezrelékében adják meg a bírság összegét, 14,6 millió Ft-ot.

  • 69.

    A határozattal szembeni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. § tartalmazza .

Budapest, 2006. szeptember 13.


Jegyzetek

  • :: d1e454

    A magyarországi tudományegyetemek (ELTE, SOTE, DEOEC, SZTE, PTE) 2004. február 3. és 2004. április 28. között öt közbeszerzési eljárást írtak ki integrált gazdálkodási információs rendszerek megvalósítására. A GVH rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltehető volt, hogy a kérdéses közbeszerzési eljárásokon induló vállalkozások közül az IBM Magyarország Kft., az SAP Hungary Kft., valamint az International System House Kereskedelmi és Szoftverfejlesztő Kft. megállapodtak a tenderek felosztásáról, a konzorciumi indulásról, a fő- és az alvállalkozói szerepekről, valamint "látszólagos" versenyzői ajánlatok beadásáról. A GVH ezért 2004. október 24-én versenyfelügyeleti eljárást indított a három vállalkozás ellen, egyidejűleg "rajtaütésszerű" helyszíni vizsgálatot tartva valamennyi eljárás alá vont székhelyén. (Vj-162/2004/1.; Vj-162/2004/12.; Vj-162/2004/18.; Vj-162/2004/23.). A vizsgálat 2004. november 10-én - szintén "rajtaütésszerű" helyszíni vizsgálatok egyidejű lefolytatásával - az Oracle Hungary Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t és a Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Rt.-t is eljárás alá vonta. A Versenytanács az e-mailekben aláhúzással kiemelést alkalmaz. Az előzetes álláspontban az e-mailek az ügyfél által üzleti titokmentesített változata szerepel.