Nyomtatható verzió PDF formátumban

VJ-13/2007/18.
Ikt. sz.: Vj-13//2007/19.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Baumax Magyarország Kereskedelmi Zrt. Budapest vállalkozással szemben fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tárgyában indult eljárás során, tárgyaláson kívül, meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont által 2003-2007 során közzétett, az árgaranciát egymondatos szlogennel hirdető tájékoztatásai alkalmasak a fogyasztók megtévesztésére.

A jelenleg is használt jogsértő tájékoztatások további alkalmazását, e határozat kézhezvételétől számított hatvan napon belül, megtiltja.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfél a kézhezvételtől számított harminc napon belül kérheti a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.