Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-40/2007/11.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a T-Kábel Magyarország Kft. Budapest eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

Az eljáró versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a kábeltelevíziós szolgáltatás 2006. év végi akciós igénybevételének feltételeire vonatkozó, a televíziós reklámjaiban szereplő, a honlapján a banner szövegében 2006. november 15. és december 12. között megjelenő és a honlapján ugyanezen időszakban elérhető információ valótlan volt, és emiatt a fogyasztó megtévesztésére alkalmas.

Az eljáró versenytanács megállapítja, hogy a T-Kábel magatartása egyebekben nem volt jogsértő, mivel további tájékoztatásai megfeleltek a valóságnak.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.