Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-207/2007/48.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás jogsértést követett el azzal, hogy

  • a Vanish folteltávolító esetében 2006. október 23-tól sugárzott reklámfilmjeiben azt a hamis látszatot keltette, hogy az minden színes ruhára alkalmazható; valamint

  • a Vanish Oxi Action Chrystal White esetében 2007. októberétől sugárzott reklámfilmjében azt a hamis látszatot keltette, hogy az a kakaófoltot teljes egészében eltünteti.

A Versenytanács az előzőek szerinti magatartások további folytatását a határozat kézbesítését követően megtiltja.

Kötelezi a Versenytanács az eljárás alá vont vállalkozást, hogy a határozat kézbesítését követő harminc napon belül fizessen meg 15.000.000.- Ft (Tizenötmillió forint) versenyfelügyeleti bírságot a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557. számú bírságbevételi számlájára.

A Versenytanács kötelezi továbbá az eljárás alá vont vállalkozást 82.160.- (Nyolcvankettőezeregyszázhatvan forint) Ft szakértői eljárással összefüggésben felmerült költség megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037571. eljárási díjbevételi számlájára köteles megfizetni.

A Versenytanács megállapítja továbbá, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a Vanish White fehérítő és folteltávolító 2006. március 20-tól sugárzott reklámfilmjével nem követett el a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást.

A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérheti a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.