Nyomtatható verzió PDF formátumban

Iktatási szám: VJ/142-11/2009.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt. (Dunaújváros) és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya) kérelmezők összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként érintett a Tatabányai Erőmű Kft. (Tatabánya) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

  • A Versenytanács engedélyezi a ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt.-nek és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának a Tatabányai Erőmű Kft. vállalkozás feletti közös irányításszerzéssel megvalósuló összefonódást.

  • A Versenytanács megállapítja, hogy kérelmezők elmulasztották a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérni az 1. pont szerint megvalósított összefonódáshoz, mire tekintettel vele szemben 4.975.000.- (azaz négymillió-kilencszázhetvenötezer) forint bírságot szab ki, amit a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

  • Jelen határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtott, vagy ajánlott küldeményként postára adott, a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel lehet kérni.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.