Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/50-39/2012.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda által képviselt MTM-SBS Televízió Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indult eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot.

Az eljáró versenytanács megállapítja, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor

  • a 2012. január 16. és február 17. között sugárzott ún. MegaPlusz miniprogramjában valótlanul azt állította, hogy a Megasztár minden idők legnézettebb magyar zenés tehetségkutató sorozata,

  • a 2012. január 17. és február 17. között sugárzott ún. MegaPlusz miniprogramjában valótlanul azt állította, hogy a Megasztár kezdete óta a hazai könnyűzenei élet közel háromnegyedét a mega-tehetségek adják, illetve hogy az Eurovíziós Dalfesztivál 2012. évi magyarországi döntőjében a résztvevő előadók felét a Megasztár indította el a siker útján.

Az eljáró versenytanács az MTM-SBS Televízió Zrt.-t 5.000.000 Ft (ötmillió forint) bírság megfizetésére kötelezi, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

Ha a kötelezett a bírságfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, késedelmi pótlékot köteles fizetni. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A bírság és a késedelmi pótlék meg nem fizetése esetén a Gazdasági Versenyhivatal megindítja a határozat végrehajtását.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsánál benyújtott vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart, mely kérelmet az ügyfél a keresetlevelében terjesztheti elő.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.