Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/049-38/2012.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a T. T. irodavezető által képviselt Hold-Financial Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tárgyában folytatott versenyfelügyeleti eljárásban meghozta az alábbi

végzést.

Az eljáró versenytanács a Hold-Financial Kft. 2011. november 24. és 2012. június 26. között a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos tájékoztatásainak vizsgálatára indított eljárást a szerződéskötés során nyújtott tájékoztatások tekintetében megszünteti.

A végzés felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 8 napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni. A kérelmet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nemperes eljárásban bírálja felül, amely során kizárólag okirati bizonyításnak van helye, azonban a bíróság a feleket a szükségeshez képest meghallgathatja.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.