Budapest, 2022. november 14. - A hatékony fogyasztóvédelem közös cél – hangzott el a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői munkacsoporti ülésén, Budapesten. A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt, azzal a céllal, hogy aktuális fogyasztóvédelmi problémák megvitatásával, konkrét megoldási javaslatok kidolgozásával segítse az egységes jogalkalmazást. Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára külön munkacsoportok segítik a Kerekasztal munkáját.

„A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete és jogainak védelme kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek. A Kerekasztal létrehozásával azt a feladatot vállaltuk, hogy biztosítjuk, hogy a területén működő hatóságok azonos célok és szempontok mentén, kiemelten a magyar családok védelme érdekében, összehangoltan folytathassák tevékenységüket.” – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter 2022. július 18-án, a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal alakuló ülésén.

A testület munkájában – számos hatóság, minisztérium és civil szervezet mellett – a Gazdasági Versenyhivatal is részt vesz. Rigó Csaba Balázs elnök Családbarát Munkacsoport létrehozását vállalta a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal keretén belül, hogy az érintett szervekkel közösen segítse a családok megóvását célzó jogalkalmazást és jogalkotást.

A 2022. augusztus 1-jén megalakult munkacsoport küldetésével kapcsolatban A GVH elnöke kiemelte: „A család, mint fogyasztó számos alkalommal célpontja a megtévesztő reklámoknak, kereskedelmi gyakorlatoknak. A család intézményét kiemelten védi az Alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény. Eljött az ideje annak, hogy Hazánkban a családok és családi kapcsolatok védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásában is megjelenjen, hogy az eddig is kiemelt védelmet még tovább fokozzuk. A vállalkozásoknak különös felelősséggel kell eljárniuk, ha észszerűen előrelátható számukra, hogy kereskedelmi gyakorlatuk alkalmas a családok döntéseinek torzítására.” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs.

A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal 2022. november 14-i ülésén a GVH elnöke rámutatott, hogy a Hivatal további két munkacsoport felállítását kezdeményezte. A gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi munkacsoport a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalon elhangzott azon közös egyetértést segíti, hogy növelni kell a gyermek- és fiatalkorú fogyasztók médiatudatosságát, digitális ismereteit, és elő kell segíteni a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúráját. A közérdekű keresetindítással kapcsolatos munkacsoport létrehozásának apropóját a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti keresetekről szóló uniós irányelv magyar jogba történő átültetése adta, melynek alapján 2023. június 25-ét követően az Igazságügyi Minisztérium által hivatalosan is nyilvántartott feljogosított szervezetek indíthatnak képviseleti kereseteket a fogyasztóvédelmi törvény új rendelkezései alapján. A közérdekű perek hatékonyan támogathatják a fogyasztóvédelmi jogalkalmazást, ezért a résztvevők tájékoztató kiadásával és hatósági együttműködéssel kívánják segíteni e törekvést. Dr. Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az új szabályok tekintetében rendkívül fontos a fogyasztói tudatosság növelése és a feljogosított szervezetek edukálása, támogatása.

A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal ülésén a résztvevők megerősítették: a fogyasztóvédelemi politika négy fő területre fókuszál, a digitális fogyasztóvédelemre, a gyermekvédelemre, a fogyasztóvédelem elérhetővé tételére és az egységes joggyakorlat kialakításának támogatására. A testület keretei között létrejött aktív együttműködés ezekhez illeszkedve védi a magyar családokat, az egyes munkacsoportok pedig folyamatosan terjesztik javaslataikat a kerekasztal elé.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban