Budapest, 2023. január 17. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új podcast-sorozata a legfrissebb témákkal, közérthető elemzésekkel és szakmai érdekességekkel erősíti a vállalkozások versenyjogi ismereteit és a fogyasztók tudatos döntéseit.

A nemzeti versenyhatóság podcast-sorozatot indított, amely rövid, közérthető beszélgetésekben járja körül a versenyjog egy-egy aktuális témakörét. Az új sorozat segítséget jelent mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára, mivel első kézből, tapasztalt szakértőktől kínál könnyen befogadható információkat a gazdasági verseny folyamatairól.

A podcast-sorozat hallgatói megtudhatják többek között, hogyan zajlik egy versenyhatósági rajtaütés, a hivatal szakemberei pedig milyen furcsa vagy vicces helyzetekkel találkoztak már helyszíni kutatás közben. Kiderül az is, miért volt szükség a COVID-19 pandémia alatt a gyorsított ágazati vizsgálatok bevezetésére és ezzel az Európában is egyedülálló eszközzel hányszor élt a GVH. A vállalkozások megtudhatják, hogy milyen előnyökkel jár a kartellek önkéntes felfedése, vagy hogyan lehet csökkenteni a kilátásba helyezett bírság mértékét.  Szóba kerül az is, hogy a magyar nemzeti versenyhatóság hogyan került vezető szerepbe a közép- és kelet-európai régió versenyjogi képzése terén. A sorozat első adásának vendége dr. Tóth András, a GVH elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, aki a hazai versenyjog elmúlt évtizedbeli fejlődéséről, a Versenytanács szerepéről, a bírósági felülvizsgálatok tapasztalatairól, illetve a magyar és az uniós versenyjog kölcsönhatásairól osztja meg gondolatait.

A versenyjog iránt érdeklődők, a jogszerűségre törekvő vállalkozások és a megfontolt döntésekre törekvő fogyasztók a GVH honlapján, közösségi csatornáin és streaming-szolgáltatókon követhetik a versenyhatóság podcast-sorozatát. Az adások az alábbi elérhetőségeken hallgathatók meg:

 GVH Közszolgálati és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban