A Gazdasági Versenyhivatal Elnökhelyettese, dr. Bak László
A GVH elnökhelyettesének személyére a hivatal elnöke tesz javaslatot a miniszterelnöknek, aki azt - egyetértése esetén - előterjeszti a köztársasági elnöknek. Az elnökhelyettest a köztársasági elnök nevezi ki, a kinevezés hat évre szól. A GVH elnökhelyettesét - csakúgy, mint elnökét - az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint a kinevezéséhez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni.
A szakmai szervezeti egységek felügyeletével megbízott elnökhelyettes:
-
a szervezeti egységek vezetői kivételével - átruházott hatáskörben - gyakorolja a felügyelete alá tartozó részlegek dolgozóival kapcsolatos munkáltatói jogokat;
-
felügyeli a szakmai szervezeti egységek munkáját, együttműködésük, egységes szemléletük biztosítását, illetve a hivatali szabályzatokban meghatározott feladataik ellátását;
-
dönt a kereskedelmi törvény alapján a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő vállalatok által benyújtott etikai kódexek jóváhagyásáról;
-
szervezi az állami és önkormányzati szervekkel, valamint a társadalmi és szakmai szervezetekkel való kapcsolatokat.
(A GVH-nak két elnökhelyettese van, a másik elnökhelyettes egyben a Versenytanács elnöke. Az ő feladatáról a Versenytanács elnöke cím alatt tudhat meg többet.)