A kiadványok, szakmai tájékoztatók és a tömegkommunikációs csatornákon való megjelenés mellett a szakmai rendezvények keretében történő képzés, ismeretátadás a hazai versenykultúra fejlesztésének egyik legfontosabb eszköze. A vállalkozások fogyasztóvédelmi és versenyjogi szabályoknak való megfelelési törekvéseit többek között tudásmegosztó konferenciákkal segíti a versenyhatóság. Ezeken az eseményeken a piaci szereplők képviselői a versenyjog és fogyasztóvédelem aktuális kérdései mellett első kézből ismerhetik meg a GVH álláspontját egyes kiemelt témákban, valamint közvetlen eszmecserét folytathatnak a jogalkalmazó szakemberekkel.

A GVH egyfelől maga is szervez szakmai rendezvényeket egy-egy aktuális versenyjogi vagy versenypolitikai kérdés megvitatására, másrészt szakmailag, a Hivatal munkatársai előadói részvételének biztosításával támogatja a szakmai szervezetek, társhatóságok által szervezett rendezvények, előadások, konferenciák, szakmai fórumok, szemináriumok, tréningprogramok megvalósítását, illetve az ilyen rendezvényeken való részvételt.