Budapest, 2021. november 5. – Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” elnevezésű tanulmányi pályázata. Az esszéverseny résztvevői napjaink versenyjogának legaktuálisabb kérdéseivel ismerkedhettek meg.

A Gazdasági Versenyhivatal idén immár 22. alkalommal hirdette meg „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” elnevezésű felsőoktatási tanulmányi pályázatát, melynek célja, hogy a diákok – pályamunkájuk elkészítése során – átfogó ismereteket szerezhessenek a versenyjogról, versenypolitikáról, illetve piacelméletről. A nemzeti versenyhatóság nem csak a hazai, hanem a határon túli, magyar nyelvű képzést nyújtó jogi és gazdasági karokra is eljuttatta pályázati felhívását. A beérkezett műveket a GVH egységesített szempontrendszer alapján bírálta el, melyben kiemelten jelent meg az újdonságtartalom, illetve a naprakész jogesetekre való támaszkodás.

A hallgatók körében a legnépszerűbbnek napjaink egyik legaktuálisabb versenyjogi témája bizonyult: az ún. kríziskartellek megítélése. A kríziskartellek válsághelyzetek idején – mint a Covid-19 járvány – kivételes jelleggel időnként megengedhetőek, sőt szükségesek lehetnek a létfontosságú termékek (pl. gyógyszerek) ellátási láncainak stabilitásához, illetve a szűkös erőforrások leghatékonyabb elosztásához – amellett, hogy számos dilemmát felvetnek. A nyertes pályamű azonban egy másik, szintén időszerű tárgykörrel foglalkozott: a fenntarthatósági és környezetvédelmi érvek megítélésével a kartelltilalom alóli mentesítés kapcsán.  E témakör a közelmúltban hazánk által rendezett versenyhatósági világkonferencia során is kiemelt figyelmet kapott.

Az idei pályázat az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatóinak sikerét hozta: az előző évhez hasonlóan ezúttal is a budapesti intézmény hallgatói szerezték meg mindhárom dobogós helyezést. Az ELTE diákjai ezzel zsinórban hatodszor nyertek a versenyhatóság esszékiírásán.

A GVH Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” c. tanulmányi versenyének eredményei a hatóság honlapján olvashatóak:

https://www.gvh.hu/gvh/versenykultura_fejlesztes/tanulmanyi_verseny/palyazati_eredmenyek/versenyjog-magyarorszagon-es-az-eu-ban-2021

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban