Budapest, 2022. március 28. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) befejezte gyorsított ágazati vizsgálatát a COVID-19 antitest gyorstesztek hazai piacán. A vizsgálat alapján a versenyhatóság a megfelelőbb fogyasztói tájékoztatást szolgáló javaslatokat tett a piac szereplői, illetve a szakhatóságok felé. Az ágazat szereplőinek nyolc napjuk van a vizsgálat nyilvános eredményeinek véleményezésére.

         A nemzeti versenyhatóság február végén döntött a COVID-19 antitest gyorstesztek hazai piacának gyorsított ágazati vizsgálatban történő elemzése mellett. A Versenyhivatal fogyasztói és versenypolitikai szempontból egyaránt megvizsgálta az érintett piacot, egyebek mellett adatokat gyűjtve annak szereplőitől, az egészégügyi ágazati hatóságoktól, illetve a hazai és uniós tagállami fogyasztóvédelmi szervektől. A GVH egyben áttekintette a nyilvánosan elérhető használati útmutatókat és kommunikációkat, valamint szúrópróba-szerűen ellenőrzött egyes webshopokat.

         Az elemzés megállapította, hogy a hazai kommunikációs környezetben a termékkörről téves fogyasztói elképzelések is kialakulhattak. Az antitest gyorstesztek ugyanis csak az ellenanyag jelenlétét vagy hiányát mutatják ki a szervezetben, de annak mennyiségéről nem adnak tájékoztatást – miközben egyelőre nincsen tudományos konszenzus arról, hogy mekkora ellenanyagszint számít védő hatásúnak. A gyorstesztek pozitív eredménye így nem jelenti automatikusan azt, hogy a fogyasztó védettsége fennállna – szemben azzal, ami egyes termékkommunikációkban állításként elhangzott (pl. „Ellenőrizze antitestes védettségét”, „minden vakcina utáni védettség kimutatására alkalmas”). A versenyhatóság ezért azt javasolja a kereskedők számára, hogy kerüljék az antitest-termelődés és a védettség fennállása közötti összefüggésekre való utalásokat. Ugyanezen okból a GVH általában véve is javasolja az antitest gyorstesztekkel kapcsolatban a „védettség” kifejezés használatának mellőzését a fogyasztói tájékoztatást végzők, vagyis pl. a gyógyszertárak szakszemélyzete, illetve a hatóságok részéről.

         A Versenyhivatal emellett azt javasolja, hogy a kereskedők kerüljék egészségügyi szakemberek, ismert személyek, influenszerek alkalmazását az antitest gyorstesztek reklámozásakor, mivel a termékkategória esetében ezt tiltja az ágazati szabályozás.  

         A GVH javasolja továbbá az érintett szakhatóságok számára, hogy alakítsanak ki a járványhelyzet előrehaladtával rendelkezésre álló, friss tudományos eredményeknek megfelelő tájékoztatókat az antitest gyorstesztek reklámozásával kapcsolatos elvárásokról, amelyekhez a kereskedők igazodhatnak. Ugyanezen szempontból indokolt lehet az OGYÉI részéről az érintett használati útmutatók felülvizsgálata is.

         A vizsgálat azt is megállapította, hogy egyes piaci szereplők a lakossági fogyasztók részére professzionális használatra szánt antitest gyorsteszteket is értékesítenek, amely jogszabályba ütközik, emellett megfosztja a lakossági vásárlókat a részletes használati utasításoktól. Ennek felszámolásához aktív szakhatósági fellépés indokolt.

         Annak érdekében, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat alapján az érintett piaci szereplők mielőbb felülvizsgálják aggályos piaci gyakorlatukat, a GVH közvetlenül is megküldi észrevételeit és javaslatait az érintetteknek, ezt követően pedig aktívan nyomon követi a kérdéses gyakorlatok alakulását, hogy szükség esetén fellépjen a törvényben biztosított eszközeivel.

         A vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a hatóság nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta honlapján. A piac szereplők nyolc napig tehetnek észrevételeket. A határidőt követően a GVH a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az észrevételeket teljes terjedelemben is közzéteszi majd honlapján. A gyorsított ágazati vizsgálat jelentéstervezete itt érhető el:

https://www.gvh.hu/dontesek/agazati_vizsgalatok_piacelemzesek/agazati_vizsgalatok/jelentes-tervezet-a-covid-19-antitest-gyorstesztek-hazai-piacan-lefolytatott-gyorsitott-agazati-vizsgalatrol

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban