Budapest, 2022. december 1. – Radikális kifehéredés figyelhető meg a közbeszerzési eljárások tisztasága és a korrupció elleni fellépés területén – hangzott el a Gazdasági Versenyhivatal szakmai konferenciáján, Budapesten. A GVH az eseményen mutatta be új szakkönyvsorozatának első kötetét, amely a közbeszerzés és a versenyjog viszonyrendszerét járja körül. A rendezvényen előadást tartott Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke is.

A Gazdasági Versenyhivatal 2022. december 1-én szakmai konferencia keretében mutatta be új „Versenytükör könyvek” c. szakkönyv-sorozatának első kötetét, Közbeszerzés és versenyjog” címmel. A rendezvényt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter előadása nyitotta, ezt követően Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke mutatták be a piaci verseny, illetve a közbeszerzések tisztasága terén elért eredményeket az elmúlt időszakból.

Navracsics Tibor nyitóelőadásában hangsúlyozta: „Az összes Brüsszelnek tett vállalásunkat határidőre teljesítettük és teljesítjük is a jövőben. Az a törekvésünk, hogy az Európai Unió minden szempontból legtisztább államai közé emelkedjünk közbeszerzési eljárások tekintetében is.” – húzta alá a területfejlesztési miniszter.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke előadásában a különböző hatóságok közötti együttműködés fontosságát emelte ki. Összegezve a GVH eredményeit elmondta: „Az elmúlt két évben körülbelül 2 milliárd forint értékben szabtunk ki bírságot a közbeszerzési kartellezőkre. Azon dolgozunk, hogy a jövőben is folytatódjon a hatékony kartellfeltárásunk. Fontos az is, hogy a jogsértő vállalkozásoknak ne hagyjunk kiskaput, mert csak ezáltal biztosítható a tisztességes gazdasági verseny. A GVH védi a fogyasztókat és segíti a jogkövetésre törekvő vállalkozásokat” – hangsúlyozta előadásában Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Közös érdekünk, hogy megfelelő garanciák védjék a verseny tisztaságát, a közpénzek ésszerű és hatékony elköltését, azok átláthatóan és ellenőrizhetően kerüljenek felhasználásra. Ezért vagyunk elkötelezettek a prevenció és az ellenőrzés mellett” – jelentette ki előadásában dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Hozzátette, abban bíznak, hogy a következetes és szigorú jogalkalmazással, a tudásmegosztással, útmutatók, segédanyagok közzétételével mind az ajánlatkérőket, mind az ajánlattevőket a jogkövető magatartásra ösztönzik.

A konferencia második felében közbeszerzési és versenyjogi szakemberek járták körül a két jogterület közötti összefüggéseket, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos versenyjogi jogalkalmazás lényegesebb kérdéseit.

A „Közbeszerzés és versenyjog” tanulmánykötet - amely Tóth András, a GVH elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke szerkesztésében jelent meg - elérhető elektronikusan a Gazdasági Versenyhivatal honlapján:

https://gvh.hu/pfile/file?path=/gvh/kiadvanyok/versenytukor-konyvsorozat/Versenytu_ko_r_ko_nyvsorozat_1_kotet.pdf1&inline=true

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban