Budapest, 2022. december 21. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette eljárását a vírusellenes technológiával reklámozott ágyneműk kapcsán, miután a gyártó igazolni tudta, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtott a hirdetésekben.

A nemzeti versenyhatóság a koronavírus-járvány hazai tetőzésekor, 2021 áprilisában indított eljárást a kifejezetten a COVID-19 vírus elleni hatékonysággal népszerűsített ágyneműk gyártóival szemben annak vizsgálatára, hogy megfelelően tájékoztatták-e a fogyasztókat a termékekkel kapcsolatos, lényeges információkról (pl. az – egyébként nem vitatott – vírusellenes hatás várható időtartamáról, valamint a bekövetkezését befolyásoló, akadályozó körülményekről).

Az eljárás során a termékek gyártója több, független forrással – így textilipari igazságügyi szakértő szakvéleménnyel, illetve szakértői intézet vizsgálati tanúsítványával – tudta igazolni, hogy a termékcsaládba tartozó termékek vírusellenes hatását nem csökkenti sem a huzathasználat, sem a mosási gyakoriság. A GVH Versenytanácsa így arra a következtetésre jutott, hogy a gyártó nem hallgatott el jelentős információkat a termékek vírusellenes hatásának hirdetésekor, vagyis nem követett el jogsértést.

A versenyhatóság egyúttal megszüntette a vizsgálatot a termékek alapanyagát és egyes angol nyelvű, üzleti (B2B) jellegű tájékoztató- és marketinganyagokat biztosító francia vállalkozással szemben is, mivel nem volt egyértelműen igazolható a felelőssége a magyar fogyasztók felé irányuló kereskedelmi gyakorlat kapcsán.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/14/2021.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban